20. századi és kortárs igényeket ötvöztek egy pozsonyi templom értékőrző felújításakor

20. századi és kortárs igényeket ötvöztek egy pozsonyi templom értékőrző felújításakor

Több mint hetven év után, 2020-ban renoválták a pozsonyi Havas Boldogasszony katolikus templom belső terét. Az átalakítás Tomáš Bujna és Matúš Gibala építészek tervei alapján valósult meg.

A modern és világos megjelenésen túl a fő szándék az eredeti építészhármas, Ferdinand Fuchs, Vécsei Ignác és Desider Quastler 1943-as terveinek követése volt, akik egy koncentrációs táborban életüket vesztették – a negyvenes évek végén végül František Florians építészre bízták az épület befejezését.


A rekonstruálás magában foglalta többek között az új bútorzat tervezését, a padsorok fűtésének megoldását, a talajnedvesség elleni szigetelést, a mosdók létrehozását, valamint az új világítás, hangrendszer és gyóntatófülke kialakítását is.

Az ihletet az eredeti belsőépítészeti elemekből merítették: a kiindulópontot egyfelől a stukkón és a bútorzaton található négyzet alakú kazetták jelentették, másfelől a megmaradt fém elemek. Ebből adódóan a kápolnát és a főhajót elválasztó, „Veni Sancte Spiritus” felirattal díszített fémrácsot is megőrizték. A minimalista térben kizárólag hagyományos anyagokat használtak – a fémen kívül hangsúlyos még a kő, a fa és az üveg is.

Fotók: Alan Hyža

Tomáš Bujna | Web | Instagram
Matúš Gibala | Facebook

Forrás: Archinfo


továbbiak
Megnyílt a Jövő Múzeuma Dubajban
news

Megnyílt a Jövő Múzeuma Dubajban

A dubaji Jövő Múzeuma 2022. február 22-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A futurisztikus, organikus formájú és arab kalligrafikus feliratokkal díszített épület a feje tetejére állítja a múzeum fogalmát: a történelmi tárgyak megőrzése helyett egy kísérleti térként jött létre. A Dubai Future Foundation és a Shaun Killa építész közreműködésével
Damien Hirst eddig ki nem állított műveivel debütált a Gagosian új helyszíne
art

Damien Hirst eddig ki nem állított műveivel debütált a Gagosian új helyszíne

A Gagosian galéria Svájc délnyugati részén, Gstaad alpesi városban nyitotta meg új helyszínét, ami a Damien Hirst festményeit és rajzait bemutató Myths, Legends and Monsters (Mítoszok, legendák és szörnyek) című kiállítással debütált. Az elmúlt tizenöt év során készült műveket korábban még nem állították ki. A 2019-ben átadott bázeli galéria után,
Essence of Hungary | Balaton
east

Essence of Hungary | Balaton

A magyar tenger. Közép-Európa legnagyobb tava. Az ország nyári központja. Az ezerarcú Balaton minden bizonnyal az egyik legismertebb és legkultikusabb magyar térség, amit hosszú idő óta élveznek a helyiek és a turisták, kortól és társadalmi csoporttól függetlenül. Az 59 800 hektár területen fekvő vizes élőhely magyar neve valószínűleg a szláv