Bécs első privát klubja egyszerre egzotikus és történelmi, dekadens és elegáns

Bécs első privát klubja egyszerre egzotikus és történelmi, dekadens és elegáns

Az Am Hof 8-ba csak fizetős tagok tehetik be a lábukat, cserébe viszont lenyűgöző design és kifogástalan szolgáltatások fogadják őket.

Angliában már háromszáz évvel ezelőtt nyitott meg az ország első gentlemen’s clubja, de a kizárólag a tagok számára nyitva álló, komplex szolgáltatást nyújtó vendéglátóhelyek Amerikát is elözönlötték a 20. században. A régiónkban nem igazán gyökeresedett még meg ez a hagyomány, ám a luxusszektor folyamatos bővülése magával hozta az első ausztriai privát klubot, az Am Hof 8-at is – amely angol őseivel ellentétben mindenféle nemű és származású embert szívesen lát.

A hely Bécs történelmi belvárosában nyitott tavaly szeptemberben, egy gyönyörű, reneszánsz stílusú házban. A Kattus Haus néven ismert épületet 1508-ban emelték, és több mint három évszázadon keresztül a névadó Kattus család birtokában volt. Az Am Hof téren olyan nevezetességek veszik körbe, mint a palota, ahol Mozart az első nyilvános koncertjét tartotta, és egy 14. századi templom. A nyolcas szám alatt nyitotta meg Johannes Kattus híres delikáteszét 1857-ben, ahol bort, pezsgőt, kávét, teát, kaviárt, trópusi gyümölcsöket és egyéb, a korban ritkaságszámba menő portékát árult. Bár a bolt már rég bezárt, Johannes neve még mindig ki van írva a homlokzatra. A dekadencia örökségét azonban a leszármazottja is tovább vitte, akik most a Kattus Group ügyvezető igazgatója – és miután kipattant a fejéből a privát klub ötlete, egy percig sem volt számára kérdés, hogy hol nyissa meg azt, így a Kattus Haus extenzív renoválásába kezdtek. Persze a szinte régészeti jelentőségű részleteket gondosan megóvták, hiszen a ház magában foglalja többek közt az egykori várfalak maradványait, illetve római kori falmaradványokat is. A felújítás végül három évet vett igénybe.

Az Am Hof 8 elsődleges célja, hogy vendégei ismerkedjenek, fontos kapcsolatokat szerezzenek, ötleteket cseréljenek és szabaduljanak ki egy kicsit a városi nyüzsgésből. Ennek érdekében éttermet, bárt, meetingszobákat és közösségi irodát is találunk itt, na meg öt hotelszobát, egy látványos tetőteraszt és egy éjszakai klubot a pincében. A lenyűgöző enteriőrért a Londonban élő, ausztriai származású Theresa Obermoser felel, aki ötvözte a kozmopolita hangulatot a hely gazdag történelmi örökségével. Ehhez puha, plüss bársonyt, élénk színeket, egzotikus mintákat használt, melyek egyszerre kölcsönöznek fényűző és meleg hangulatot. Bár cél volt megidézni a Bécsre jellemző időtlen szofisztikáltságot – mivel ez a bécsieknek már eléggé megszokott –, Theresa mindenképp az újdonság érzésével akarta ezt kombinálni, hogy a helyieknek is leessen az álluk, ha belépnek a klubba, a külföldi vendégek azonban mégis egyértelműen Bécsben érezhessék magukat. Ennek érdekében speciálisan ide készült a bútorok nagy része, a falakra pedig a Vienna Secession egykori igazgatója, Herwig Kempinger által kurált, időnként cserélődő festménykollekció került.

Am Hof 8 | Web | Instagram

Forrás: Yatzer
Fotók: Vigo Jansons

továbbiak
Naplementében ringatózva mutatták be a gemini hotstuff x gyuris kollabját
design

Naplementében ringatózva mutatták be a gemini hotstuff x gyuris kollabját

Már elérhető Stotz Natália (gemini hotstuff) és Gyuris Bence (gyuris) első közös, tender revolver nevű kollekciója, amely a levendula piknikre keresztelt eseményen debütált a Pontoon hajón. A limitált ruhadarabok bemutatása mellett a különböző művészeti ágak, a magyar színtér kisebb-nagyobb szereplőinek összekapcsolása volt a cél. Kabátrendeléssel kezdődött, közös kollekció lett belőle.
Nagyszabású fesztivállal ünnepelte 75. születésnapját a Porsche
lifestlye

Nagyszabású fesztivállal ünnepelte 75. születésnapját a Porsche

Az ikonikus autómárka eddigi legnagyobb magyarországi találkozóját tartotta meg hétvégén, ahol 623 Porsche gyűlt egy helyre. Ferry Porsche 1948-ban valósította meg álmát: csapatával együtt létrehozta sportautóját, a Porsche 356 ’Nr 1’-t – ekkor kezdődött a Porsche sikertörténete. A sportautógyártó idén világszerte látványos programokkal ünnepel, ennek részeként gyűltek össze a márka
Könyv+borítók | Ivo Andrić: Híd a Drinán
design

Könyv+borítók | Ivo Andrić: Híd a Drinán

Ivo Andrić Híd a Drinán című, Nobel-díjas történelmi regénye egy boszniai kisváros embereinek sorsát és a történelem fordulatait mutatja be – a négy évszázadot átívelő történet állandó szereplője pedig a Drina folyó felett álló híd. Most megmutatjuk, hogy a számos nyelvre lefordított mű milyen borítókkal jelent meg különböző országokban! Ivo Andrić