Bécsben nyitotta meg új showroomját az URBA építész stúdió

Bécsben nyitotta meg új showroomját az URBA építész stúdió

A karakteres esztétikával rendelkező URBA nevéhez megannyi ismert budapesti hely enteriőrje köthető. Hétvégén a magyar stúdió egyik meghatározó mérföldkövének lehettünk a tanúi, ugyanis egy multifunkcionális, saját víziójukat maximálisan tükröző irodát nyitottak Bécsben. Bensőséges minimalizmus, gyönyörű tárgyszelekció és a legújabb bútoraik egy felújított barokk kastélyban. A megnyitón mi is részt vettünk, a hely atmoszféráját pedig Varga Matti intim hangulatú fotónaplójával illusztráljuk.


Lengyel Márton és Vízkelety Rita akik az életben és a munkában is egy párt alkotnak már több mint öt éve alapították az URBA-t. Mártonnal másfél éve készítettünk interjút először, amikor részletesebben bemutatta nekünk a formációjuk munkásságát és vízióit. Kezdetben leginkább a fővárosi vendéglátóhelyek és üzletek tervezéséről voltak ismertek: a Nanushka és a Tisza cipő boltjai, a Börze és a Ramenka éttermek mind-mind a repertorájukat erősítik. Ma már ennél jóval több lábon állnak, és egyre többet kollaborálnak neves építész stúdiókkal, olyan nagyívű projekteken, mint például az Archikonnal az Agrárminisztérium, vagy a Földes Architects-szel egy nagykövetség épülete. Vállalnak továbbá egyéni építészeti megbízásokat, az egyik aktuális munkájuk az Építészstúdióval közösen a HÉV új állomásainak tervezése, újabban pedig bútortervezéssel is foglalkoznak. A csapat mindeközben nyolc főre duzzadt, egy grafikus egy formatervező és négy építész dolgozik velük.

A bécsi terjeszkedést már korábban is tervezték, az azonban egy szerencsés véletlennek és Heinrich Annának köszönhető, hogy mindez ilyen hamar megvalósulhatott. Annát, a bécsi Beaulieu étterem tulajdonosát és tervezőjét még a budapesti Börze kapcsán ismerték meg. Anna aztán jó pár év kihagyás után vette fel a kapcsolatot Mártonékkal, hogy szeretne jobban belefolyni az URBA életébe,és talált egy tökéletes bécsi üzlethelyiséget, ahova beköltözhetne az iroda osztrák kirendeltsége. Így került tehát a stúdió új bázisa a Palais Harrachba, egy 1990-es évek végén alaposan felújított, belvárosi barokk palotába, ami a Beaulieu szomszédságában áll.

Az új showroomot elsősorban a bécsi kapcsolatépítés bázisának, később akár designshopnak is szánják, de legfontosabb funkciója, hogy az URBA esszenciájának vizuális megtestesítőjeként működjön. “Ritkán vagyok elégedett, most viszont azáltal, hogy magunknak terveztünk, úgy érzem hogy sikerült igazán előtérbe helyezni amit mi lényegesnek tartunk. A megrendeléseknél mindig rengeteg szempont és igény határozza meg a végleges tér formáját, a bécsi showroomunk esetében viszont megengedhettük magunknak, hogy egy akár még alakulóban lévő, egyszerűbb teret is hívogatóvá és meleggé tudtunk tenni a látogatók számára. Ez egyben tükrözi az aktuális állapotunkat is: valami ami még keresi önmagát az új közegben, amiben megférnek az új bútoraink és remélhetőleg majd a többi irányzat is amivel foglalkozunk.” mesélte nekünk Márton a megnyitón.

A tér egy egységes alap, amibe aztán később organikusan belehelyezhetőek új elemek. Ez a műhelyjellegű befejezetlenség azonban csöppet sem hat félkésznek, jelenlegi állapotában is szerethető kerek egész. A boltíves térben oldalt polcok futnak végig, amiken gondosan válogatott könyvek, magazinok és tárgyak sorakoznak: a Monocle útmutatója a hangulatos étkezésekhez, Kristina Dam kupolaszobra, Chiara Colombini stúdiólámpája, Ábel Lakatos teáskannája, és a Radnóti György által tervezett felhőlámpa család egyik darabja csak hogy pár kedvencünket emeljük ki. A gyönyörűen megkomponált showroom hangulatát átjárja egyfajta kötetlen és befogadó hangulat, aminek köszönhetően nem érzi magát az ember feszélyezve. A régi és az új egyvelege pedig tökéletes megtestesítője a bensőséges minimalizmusnak.

A hely központi eleme egy hatalmas, fából készült közösségi asztal, ami a Komokkal közös bútorkollekció része. Az asztal nemcsak kiállított tárgyként, hanem multifunkcionális elemként van jelen: lehet rajta dolgozni, megbeszéléseket és tematikus vacsorákat tartani. „A budapesti pályánk nagyon organikusan alakult. Szerencsések voltunk, mert megcsináltunk valamit és aztán abból jött a következő, nem kellett magunkat tudatosan promotálni. Ez viszont most egy új helyzet és új kihívás itt Bécsben. Egy vacsoraasztal körül beszélgetni, amikor meghívunk helyi építész irodákat, sokkal személyesebb és önazonosabb módja nekem a kapcsolatépítésnek, mint mondjuk a körlevelek” – mondta el Márton.

A térben megtalálható több bútoruk is, aminek legimpozánsabb darabja a budapesti Onyx számára tervezett szék. „A szék szerintem a legizgalmasabb tárgy amit csak tervezhetsz, mert egy nagyon limitált helyzetből kell újat mutatni: ergonomikusnak, stabilnak, kényelmesnek és legyárthatónak kell lennie. Ez a kötöttség inspiráló volt számomra” – mesélte Márton az URBA által tervezett Onyx műhely nevű székről, amit szintén a KOMOK gyárt.

/Tárgyfotó: Juhász Norbert/

Az URBA csapata jelenleg Budapesten és Bécsben is jelen van, mindkét helyről nyitottak az együttműködésekre. Bár a kinti viszonyok még nincsenek teljesen kiforrva, hosszabb távon kilátásban van a végleges kiköltözés lehetősége.

URBA | Web | Facebook | Instagram

Fotók: Varga Matti

továbbiak
Budapest ernyőarculatával az Elevate kapta az RGB fődíját
egyéb

Budapest ernyőarculatával az Elevate kapta az RGB fődíját

Október 20-án az A38 Hajón hirdették ki a Kreatív designversenyének nyerteseit. Idén rekordszámú nevezés érkezett, a zsűri száztizennégy pályamunkából negyvenegyet válogatott döntőbe. Ezek közül hat kapott Red-, kilenc Green- és hét Blue-díjat (a színek megfelelnek az arany, ezüst és bronz minősítésnek). A Black Pixel Díj – Év Kreatív Design Megoldása, vagyis
Üzleti képességeket fejleszt a MOME
news

Üzleti képességeket fejleszt a MOME

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem nagyobb fókuszt helyez a hallgatók vállalkozói képességeinek fejlesztésére. A másfél éves program – amely 2022-től minden alapszakos hallgató képzésének kulcsfontosságú része lesz – a piackutatás, a pozicionálás és az értékesítés korszerű módszertanaira is kiterjed majd. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány, a MOME fenntartójaként 2021 nyarán kérte fel az
Tengeri teherkonténerekből átalakított kabin a lengyel erdőkben
poland

Tengeri teherkonténerekből átalakított kabin a lengyel erdőkben

A wiercinski-studio multidiszciplináris tervezőiroda két acélkonténernek adott új életet. Azok átalakított szerkezete kabin formájában menedékként és munkaterületként is használható, távol a város zajától. Az építmény jelenleg a poznani Szelagowski park melletti közösségi kertben található. A kabin két teherkonténerből áll össze, amely ötvennégy négyzetméternyi hasznos teret jelent, így belsejében nappali, konyha,