Három kiállítás Bécsben, amit még idén érdemes megnézni

Három kiállítás Bécsben, amit még idén érdemes megnézni

Bejgli előtt vagy után, de legkésőbb az újévi lencsét követően érdemes felkerekedni Bécsbe, ahol január elejéig három különleges kiállítás vár bennünket.


Basquiat retrospektív

Az 1980-as évek New York-i művészeti szcénájának egyik legismertebb alkotója Jean-Michel Basquiat, aki utcai graffitiművészből lett sztár. Festményei gyorsan népszerűvé váltak, sikereinek 1988-ban bekövetkezett kábítószer-túladagolása vetett véget. A kiállításon közel ötven festményen keresztül ismerhetjük meg a művész egyedülálló vizuális világát, amely mind az afrikai származásra, mind társadalmi problémákra (például rasszizmus) reflektál.

Meddig? 2023. január 8.
Hol? Albertina Múzeum

Jean-Michel Basquiat: Cím nélkül, 1982 © Privát gyűjtemény, HomeArt

Növekedés. A fa a művészetben

Titokzatos, csendes megfigyelő. A fa egyszerre közvetítő az isteni és az emberi között, a tudomány tárgya, emellett figyelmeztet az ökológiai változásokra. A Belvedere fákat bemutató kiállításával a művészettörténet egyik központi témájára reflektál, illetve a fák emberiséggel való összetett kapcsolatára összpontosít.

Meddig? 2023. január 8.
Hol? Belvedere Múzeum

René Magritte: A vér hangja, 1959 © Museum moderner Kunst Stiftung Ludwig, Bécs

Idolok és riválisok

Manapság a versenyt elsősorban a sporthoz vagy a gazdasághoz kapcsoljuk. Az ókori Görögország óta azonban a verseny a művészet világában is fontos szerepet játszott. A kiállítás azt mutatja be, hogy miként versengtek egymással a művészek, illetve hogyan mérték össze magukat antik előképekkel az ókorban, a reneszánszban és a barokkban.

Meddig? 2023. január 8.
Hol? Bécsi Szépművészeti Múzeum

Borítókép: Jean-Michel Basquiat: Cím nélkül

Albertina Múzeum | Web | Facebook | Instagram
Belvedere Múzeum | Web | Facebook | Instagram
Bécsi Szépművészeti Múzeum | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Putyin gonosz módszerekkel követ el gonosz dolgokat – interjú Tony Abbottal
strategy

Putyin gonosz módszerekkel követ el gonosz dolgokat – interjú Tony Abbottal

Putyin Ukrajna elleni háborúja katasztrofális, de nem ő az egyetlen vezető, akinek terjeszkedési tervei vannak. Tony Abbott, Ausztrália volt miniszerelnöke szerint Kína felemelkedése szintén nagy veszélyt jelent a fennálló világrendre. Interjúnk. Egy ausztrál szakértő szerint annak ellenére, hogy az orosz-ukrán háború távol van Ausztráliától, Új-Zélandtól és Dél-Ázsiától, mégis jelentős hatással
Kívül-belül food design #3 – gasztroajándékok
lifestyle

Kívül-belül food design #3 – gasztroajándékok

Ha még az utolsó pillanatban szükséged van néhány ötletes ajándékra, amit nem mellesleg meg is lehet enni, akkor jó helyen jársz! A karácsony előtti ajánlónkban olyan finomságokat hoztunk, amik magyar séfek, cukrászok és manufaktúrák munkáját őrzik, és bárki asztalán jól mutatnak, köszönhetően az ötletes külsőnek. Budapesten vagy akár szerte az
Hordható, gourmet és vicces | Régiós ajándékkalauz – boyfriend edition
lifestyle

Hordható, gourmet és vicces | Régiós ajándékkalauz – boyfriend edition

A környékbeli országok termékeit szemléző ajándékötleteink összeállítása során mindenkire gondolunk, így karácsony előtt néhány nappal most jöjjenek férfiaknak szánt last minute tippjeink. Ünnepi sör, Pivovar Antoš Bár a söriváshoz nem kell ünnepi alkalom, ilyenkor jöhetnek a különlegesebb tételek is, amik egy nyári estén nem biztos, hogy jólesnének. A cseh Antoš