Érdekes jelenségként emelkedik ma is Krisztinaváros frekventált pontján az OTP toronyház, mely építésekor igencsak felkavarta maga körül a megszokott állóvizet. Van, aki ki nem állhatja, és van, aki szerint több ilyen modern lakóépület is ráfért volna Budára (legalábbis ez volt a terv). Kopolit üveg, türkiz csempék és páratlan kilátás tizennégy emelet magasan. Mutatjuk!
Amikor az Attila út és az Alagút utca sarka felé közelítettünk, már sejthető volt, hogy ez a séta egy kiadós nyári záporral zárul majd, de az apokaliptikus felhőszakadásra aligha számítottunk. Hiába, sok minden van, ami emlékezetessé tehet egy épület- vagy városi sétát: a Déli pályaudvaron tett látogatásunk tavaly (erről itt írtunk – a szerk.) őrült kánikula közepette zajlott, az Újpalotai Víztoronyház legtetején pedig felhőtlen időnek örülhettünk (ahogy az a képeken is látszik – a szerk.). Az OTP toronyház sokféle arcát megmutatta nekünk ottjártunkkor: a vihar közeledtével szürkének és unalmasnak láttuk, ám egy csapásra megváltozott a véleményünk, amint az épület legtetején, illetve belső tereiben találtuk magunkat.
Mára talán már megszokott jelenséggé vált ez a magas épület az Alagút szomszédságában, ám megjelenésekor igencsak felkavarta maga körül a megszokott állóvizet. A mészkővel burkolt, 86 lakásos toronyház Boross Zoltán nevéhez köthető: a Budapesti Városépítési Tervező Vállalatnál dolgozó tervezőmérnök által kigondolt épület 1967-re készült el, és mind méretével, mind elhelyezkedésével felhívta magára a szakma és a laikus közönség figyelmét.
Sétánk a jellegzetes, türkiz színű csempével burkolt folyosó falai között indult, ahol Kelecsényi Kristóf művészettörténész felvezetésképpen Krisztinaváros történetéről mesélt. Az 1770-es évekig Budának ez a része szinte beépítetlen volt, a 18. században leginkább szőlőt termesztettek ezen a területen (a Krisztina téri templom helyén szőlőtőkék között kápolna emelkedett). Később a Lánchíd 1849-es, majd az Alagút 1954-es átadását követően vált könnyen megközelíthetővé a városrész.
A századforduló folyamán indult meg a tényleges beépítés: különféle, csupán néhány emeletes bérházak épültek ekkoriban, illetve 1843-ban a Horváth-kert északi részén megépült a Budai Színkör fából készült épülete (az 1937-ben lebontott épület helyéről ma emléktábla, illetve Déryné szobra tanúskodik). Néhány évvel később, 1880-ban egy másik kulturális intézményt is átadtak a nagyközönségnek: ez volt a Budai Polgári Casino (rekonstruált falai között ma a Márai Sándor Kulturális Központ működik, amelyet néhány hónappal ezelőtt adtak át – erről itt írtunk – a szerk.).
Az OTP toronyház több érdekességet is rejt: a lakóépület bejáratai a Pauler utca és az Attila út felől közelíthetők meg, ráadásul a liftek nem a földszintről, hanem egy fél emelettel lejjebb indulnak – kettő is van belőlük. És hogy honnan a név? Az átadás óta az Országos Takarék Pénztár fiókja üzemel az épületben: kezdetben nemcsak a földszinti helyiség, de a félemeleten található irodákban is az OTP munkatársai dolgoztak (ma ezeket a tereket más irodák bérlik).
Ha figyelmesen körbejárjuk az OTP toronyház épületét, felfedezhetünk egy emléktáblát is, amely Buda egykori történelmi kávéháza, a Philadelphia, és egykori törzsvendége, Szabó Dezső író előtt tiszteleg. Az OTP lakóház helyén ugyanis háromemeletes bérház állt, melynek földszintjén a Philadelphia Kávéház működött egészen 1935-ig: Szabó Dezső mellett itt fordult meg az akkori magyar irodalom számos emblematikus alakja, többek között Ady Endre és Kaffka Margit is.
A főváros 1944–45-ös ostroma során a kávéháznak otthont adó épület is megsemmisült, a hatvanas években pedig már kézzelfogható formában is megjelentek a különféle, városszövetbe kevésbé illeszkedő magasépítmények – gondoljunk csak a Szrogh György által tervezett ikonikus Hotel Budapestre (a Körszállóról bővebben itt írtunk – a szerk.), de az első toronyépületek között kell megemlítenünk az 1948–49-ben épült, szintén budai Pontházat is (tervezők: Németh Pál, Szilágyi Jenő és Scultéty János).
Modern lakóépületet, ráadásul toronyházat építtetni akkoriban igencsak megosztónak számított: bár a rohamosan szaporodó lakásépítés szempontjából praktikus megoldásként tekintettek az efféle épületekre, sok esetben komoly viták alakultak ki azzal kapcsolatban, hogy a toronyépület vajon jól illeszkedik-e a városi szövetbe. Így volt ez az OTP lakóház esetében is, hiszen a Vérmező korábban épült bérházai közül markánsan kiemelkedik, túlságosan magas és esztétikai szempontból is eltér a szomszédos épületektől.
Ami talán kevésbé egyértelmű a gyanútlan járókelő számára, hogy az OTP toronyház nem egyetlen tömbből áll: a szomszédos historizáló lakóházhoz egy ötemeletes épületrésszel kapcsolódik – már csak ezért is megéri gyalogosan bejárni az épületet, és felfedezni a félemeletekről nyíló lakások elhelyezkedését.
A folyosók padlóján törött csempeburkolat, a lépcsőkön zöld linóleum fut végig, és sok helyütt a lépcsőfordulók korlátját borító faburkolat is megmaradt. Ahogyan a modern építészet számos épületénél, úgy itt is elsősorban a felhasznált anyagok önmagában való szépségét igyekeztek megmutatni: a vasbeton szerkezetű lakóépület jellegzetessége az elsősorban ipari épületeknél használt kopolit üveg – az utca emberének ez kevésbé tűnik fel, hiszen ezt az anyagot hangsúlyosan az épület északi oldalán, a ház lépcsőfordulóiban csodálhatjuk meg.
És természetesen itt vannak a lépcsőházak elengedhetetlen lakói is: szobanövények, anyósnyelvek és egyebek, akik jól tűrik a lépcsőfordulók mikroklímáját és megörvendeztetik a szemétledobóhoz érkező lakóközösséget. Ottjártunkkor azt is megtudtuk, hogy az új lakók körében már több alkalommal ia felvetődött a türkiz csempe eltávolítása, az itt élő idősebb generáció azonban, ha kell, az élete árán is megvédi azt (sőt ha pótlásra lenne szükség, a pincében akad még néhány darab az eredeti csempéből, elfekvőben).
Fotók: Mohai Balázs
Kortárs Építészeti Központ | Web | Facebook | Instagram
Othernity | Web | Facebook | Instagram
Sorozatunkban a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) által szervezett sétákról tudósítunk, melyek az „Othernity” projekthez kapcsolódnak. Az „Othernity” a modern építészeti örökség 12 meghatározó budapesti épületét mutatja be 12 kortárs kelet-közép-európai építésziroda szemüvegén keresztül. Az, hogy a kortárs csapatok hogyan és milyen módon értelmezték újra Budapest emblematikus épületeit, kiderül a Nemzetközi Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjában, 2021-ben.
Egy táska tele dallamokkal
Kilépés a kiállítások hagyományos keretéből – Interjú Lukács Viola kurátorral
