Egy feltörekvő cseh bútormárka, amelyre érdemes figyelni

Egy feltörekvő cseh bútormárka, amelyre érdemes figyelni

A 2020 decemberében indult cseh családi designvállalkozás, a Space of Space új értelmet ad a fémnek mint alapanyagnak. Hajlított fémbútoraikat porfestett réteggel vonják be, amitől meglágyul a matéria hűvös érzete, és természetes tapintásúvá válik. Így a mindennapi élettereinkhez tökéletesen illeszkedő tárgyakat kapunk, amelyek időtálló formavilága magában hordozza a retró sci-fi filmek nosztalgiáját.

Jakub Klimes Londonban tanult építészetet, majd néhány évvel később visszatért szülővárosába, Prágába, ahol fivérével, a közgazdász Martinnal indították útjára a Space of Space brandet. A tavaly decemberben debütált márka szorosan kapcsolódik szüleik porfestő vállalkozásához, ahol Martin a közös márka építése mellett aktívan dolgozik. A tervezés és a kivitelezés végső fázisa így organikus folyamatot képez náluk.


„Mindig is az volt az elképzelésünk, hogy a márkánk a szüleink által létrehozott vállalkozással működjön együtt és épüljön arra. Szerettük volna továbbgondolni és új, felfedezetlen irányba  bővíteni azt, amit ők létrehoztak. Célunk, hogy a porfestés gyártási folyamatát közelebb hozzuk az emberekhez, a fémet mint anyagot pedig a belső terekhez.”

„A Space of Space név arra reflektál, hogy hétköznapi terekbe tervezünk bútorokat, melyek legesszenciálisabb színtere maga az otthon. Az otthon van, akinek konkrétan az otthonát jelenti, másoknak pedig munkahelyüket, ahol otthon érezhetik magukat” – folytatta Jakub.

Jelenleg négy terméktípus elérhető különböző méretben, színekben és felhasználási lehetőségekkel. A három milliméter vastagságú ívelt acéllemezből készült Jupiter asztal lett a védjegyük, melynek formai kialakítását aztán átültették a Saturn 01 tálcára, amelynél a hajlított rész fogantyúvá válik. Az egymásba pakolható Saturn 02 és Saturn 03 iratrendező esetében megfordították a görbületet, amely így megtartja a belehelyezett tárgyakat. Jelenleg új prototípusokon dolgoznak azzal elképzeléssel, hogy a már meglévő termékeket készletekben egyesítsék.

„Az ötlet, hogy a termékeinket bolygókról és űrbéli objektumokról nevezzük el, a bátyámtól származik, aki felfedezte, hogy a space szó angolul nem csak az életteret jelenti, hanem az űrt is. Úgy döntöttünk, hogy ezt a játékos aspektust vesszük alapul és erre építünk a márka designjában. Logónk röviden utal a Szaturnusz első ábrázolására, amelyet Galileo Galilei készített a 16. században” – folytatta Jakub.

A különleges hangulatú fotózás a Dům Radostban, Prága egy funkcionalista stílusú épületében zajlott, amely új korában, a harmincas években a város legmagasabb építménye volt. „A tér falait díszítő gyönyörű, meleg árnyalatú lambéria tökéletesen illeszkedik a koncepciónkhoz, miszerint olyan anyagokra összpontosítunk, amelyeknek hosszú távú értékük van” – mondta el a tervező.

Space of Space | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Cipzárral a bolygó és az unalmas ruhatárak megmentéséért
east

Cipzárral a bolygó és az unalmas ruhatárak megmentéséért

Újrahasznosított, sokoldalú és bármikor megváltoztatható – a fenntartható fogyasztás valódi forradalmát javasolta 2019-ben az ukrán NCYZIP márka. A brand újrahasznosított anyagokból készült ruhakészítő koncepciója szembemegy a fast fashion szabályaival és bevonja a fogyasztót az alkotói folyamatba. Európában átlagosan minden ember tizenhárom kilogramm ruhát dob ki évente és ez a szám egyre
Vigyázz, kész, strand! | TOP 5
design

Vigyázz, kész, strand! | TOP 5

Kelet-Európában is tombol a nyár, a designfelszerelések tárháza pedig színes és egyedülálló. Ha a strandtáskád tartalmát felfrissítenéd pár jó minőségű és egyedi designdarabbal, de nem tudod, hol nézelődj, mi segítünk ebben a válogatásban öt terméket bemutatva. OO eyewear | Románia A Prototip studio által készített, egyedi, rétegelt lemezből készült napszemüvegekben van
Világelső 3D-nyomtatott betonhíd a Velencei Biennálén
architecture

Világelső 3D-nyomtatott betonhíd a Velencei Biennálén

A Zaha Hadid Architects és a Block Research Group készítette el az első megerősítés nélküli 3D-nyomtatott betonhidat. A közelmúltban már beszámoltunk egy nyomtatott hídról: a most bemutatott, a Giardini della Marinaressa parkban elhelyezett társa a hagyományos falazási technikákat kombinálja a fejlett számítógépes tervezési, mérnöki és robotizált gyártási technológiákkal. Célja, hogy