Beltéri jéghegyek Párizsban

Beltéri jéghegyek Párizsban

Február végéig a párizsi Le Bon Marché látogatói két óriási, mennyezetről lecsüngő jégheggyel találkozhatnak. A kortárs török művész, Mehmet Ali Uysal által megálmodott SU című installáció a globális felmelegedésre hívja fel a figyelmet.

A művész a három részből álló alkotással egy reményteli jövő képét szeretné felvázolni. Kívülről már látszik az ablakokban elhelyezett első felvonás, ami a gleccserek olvadását idézi. Miután belépsz az átriumba, a mennyezetről lelógó jéghegyek azt sugallják, mintha a hely teljesen a víz alá merült volna. Az installáció harmadik, egyben utolsó felvonásában egy tizenhétszer nyolc méteres fehér hajó látható, amelynek alakja a gyerekkorunkban készített papírhajókhoz hasonlít. Egyfajta kiutat jelképez, mint Noé bárkája.


Forrás: Designboom

Mehmet Ali Uyal | Instagram

továbbiak
Az ONYX Műhely az ízeken túl – a tér mélységei
architecture

Az ONYX Műhely az ízeken túl – a tér mélységei

Az Onyx Étterem, Magyarország és Közép-Kelet-Európa első két Michelin-csillagos éttermének falai között zajló metamorfózisáról már több ízben beszámoltunk. Legutóbb Geiger Bianka kalauzolt el cikkében a nemrég megnyitott Műhely (az Onyx előszobája) komplex gasztroestjére: az étterem új, a hagyományos fine diningtól elszakadó, demokratikus és kísérletező konstrukciójáról (az Alkotói Közösségről) és magukról
Ruhák (nem csak) extra magas embereknek – interjú a thisSIDE márka alapítóival
branding

Ruhák (nem csak) extra magas embereknek – interjú a thisSIDE márka alapítóival

Ligetvári Patrik kézilabdázó, a Veszprém Telekom válogatott játékosa és két méter magas. Sportos, kényelmes és a magasságához passzoló ruhadarabokra van szüksége, az utóbbit azonban nem csupán a konfekcióméretekre építő globális ruházati láncok, de még a helyi tervezői márkák sem tudják általában teljesíteni. A probléma egyfajta megoldásaként született meg az inkluzív
Fapanelekből épült irodaház Romániában | Vertical Studio
design

Fapanelekből épült irodaház Romániában | Vertical Studio

Festői környezetben, Nagyvárad és Săldăbagiu de Munte határán épült a Vertical Studio által tervezett CLT irodaház, mely sokoldalúan felhasználható faelemekből áll. A CLT (Cross Laminated Timber) építési rendszernek köszönhetően az irodaházra jellemző a letisztultság, az anyagok melegsége és a nyitottság. A gyorsan felépíthető, rugalmas szerkezet továbbá alacsony környezeti hatással jár,