Christo nagy álma beteljesült: becsomagolták a Diadalívet

Christo nagy álma beteljesült: becsomagolták a Diadalívet

A tavaly elhunyt bolgár származású művész álmát saját maga finanszírozta: korai vázlatainak és munkáinak eladásából teremtette elő a szükséges pénzösszeget.

Közel hatvan év telt el azóta, hogy a Jeanne-Claude-dal közösen dolgozó Christo a Diadalív közelében bérelt szobájának ablakán kinézve elhatározta, szeretné becsomagolni az épületet. Álma, melynek megvalósulását már nem kísérheti evilági figyelemmel, szeptember 18-ára valósul meg teljes egészében, ekkorra készül el a 25 ezer négyzetméternyi újrahasznosítható propilénből álló csomagolás, melyet október 3-ig tekinthetnek meg az érdelődők.


Az időszak alatt a Sotheby’s Paris The Final Christo címmel kiállítást is szervez, melyen huszonöt alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők. Ezek mindegyike a becsomagolt Diadalívvel kapcsolatos. A tárlat bezárásakor  elárverezik azokat, a bevételek pedig újabb művészeti projekt finanszírozása mellett a Christo & Jeanne-Claude Foundation működését segítik majd.

Forrás: Designboom

továbbiak
Ukrajna, a kelet új divatfellegvára | TOP 5
divat

Ukrajna, a kelet új divatfellegvára | TOP 5

Évről évre egyre szignifikánsabb az ukrán divatmárkák jelenléte a divatporondon. A friss és kortárs fazonok sok esetben nyúlnak vissza az ukrán tradíciókhoz, ezt pedig a lehető legkifinomultabb módon teszik meg. Válogatásunkban Hollywoodban is közkedvelt brandek és pár éve indult, innovatív márkák is megtalálhatók. BEVZA A BEVZA az egyik legnépszerűbb kelet-európai
Tervezők és gyártók – 3. rész | Hannabi & Papp Ferenc műhelye
egyéb

Tervezők és gyártók – 3. rész | Hannabi & Papp Ferenc műhelye

Van egy hely a Békés megyei Dévaványa egyik csöndes utcájában, ahol immár hetven éve zakatolnak a szőnyegszövő gépek: Papp Ferenc manufaktúrája csodás lakástextileket készít, többek között itt születnek a személyre szabható kanapéiról ismert Hannabi márka gyapjúszőnyegei is. Mutatjuk! Két és fél óra utazás után, egy kissé elcsigázottan szállunk ki a
Új szőnyegekkel bővül a Hannabi SOFT kollekciója
design

Új szőnyegekkel bővül a Hannabi SOFT kollekciója

A hazai Hannabi márkát eddig leginkább tökéletesen személyre szabható kanapéiról ismerhettük: mostantól még több finom és érzékeny lakásdekorációs termék tűnik majd fel magas minőségű ülő- és fekvőbútoraik társaságában. Az újdonságok közül elsőként gyapjúszőnyegeik mutatkoznak be. Rácz Anikó „kis kanapészabósága” az elmúlt tíz évben sikerrel erősítette meg pozícióját a magyar piacon.