Co Lee, avagy polgári nevén Halász Kolos a magyar zenei szcéna viszonylag új, ám annál karizmatikusabb alakja. Co Lee a kezdeti angol nyelvű szövegei után idén magyar nyelvű albummal rukkolt elő, és megnyitotta a közönség előtt a cirkuszt, amiben éppen annyit sírunk, mint amennyit nevetünk – ez a Cirque de l’Homme. Interjú.
Korábban főleg angol nyelvű szövegeid voltak, a tavalyi Air című albumod is angol dalokból állt, azonban a Cirque de l’Homme magyar, ráadásul kifejezetten kitárulkozó szövegekkel robbant be. Milyen megfontolásból váltottál? A mélyebb önkifejezéshez van köze az újításnak, vagy inkább a (potenciálisan jobb) fogadtatást tartottad szem előtt?
Inkább saját magamat tartottam szem előtt – ezen a belefelé figyelést értem, illetve azt, hogy megnéztem, minek van itt éppen az ideje, és minek nincs. A magyarra váltás abszolút nem egy tudatos marketinglépés volt, hanem egyszerűen elért egy olyan szintre az engem körülvevő budapesti közeg, hogy ez engem megihletett, és éreztem, hogy vissza tudnék adni valamit nekik a saját nyelvükön is. Ez az „itt és mostról” szól nekem. Angol cuccokkal jönni mindig olyan volt, hogy van egy világ a fejemben, amit valamennyire meg tudok mutatni az embereknek, de talán csak a kétharmaduk az, aki valamennyire megérti.
Számodra miben tér el a szövegírás és a rappelés angol és magyar nyelven?
Azt hiszem, hogy az angol rapnél sokkal jobban tudok a flowra hagyatkozni, és így egyszerűen beleengedni magamat, míg a magyarnál azért sokkal kényesebb a szitu. Ha le kéne írnom a különbséget a kettő között, akkor azt mondanám, hogy angolul kicsit olyan itthon, mintha ruhában rappelnék, magyarul pedig mintha meztelenül. Egyébként egész élvezhető a meztelenül rappelés is.
Hogyan fogadta a közönség a Cirque de l’Homme-ot? Eltértek a visszajelzések attól, amit vártál, vagy erre számítottál?
Nem számítottam semmire, elvárásmentes ember vagyok a legtöbb szituációban. Expect the unexpected – csak arra készülök fel, ami biztos, hogy nem fog megtörténni. Igazából az van, hogy meglepően jó fogadtatása lett az albumnak.
Március 11-én volt az albumbemutatód az A38-on. Milyen értelemben érzed mérföldkőnek ezt a koncertet? Milyen érzésekkel ébredtél másnap?
Elsősorban létszámban ez volt a legnagyobb koncert eddig, ami történt a Co Lee időszámításban, és az is tökre fontos szempont, hogy sold out volt az A38 nagyterem. Olcsó jegyárak mellett ugyan, de inkább arra mentünk, hogy minél több ember láthassa azt, amivel erre a napra készültünk, és ez így is lett – ennek nagyon örülök. Vasárnap nem ébredtem fel teljesen azt hiszem, és talán még hétfőn sem – kedden kezdtem nyitogatni a szememet. A koncert még most is ülepszik bennem. Nagyon fontos pillanat volt ez, álomszerű az egész. Jó érzésekkel tölt el!
Melyik a kedvenc számod az albumról? Miért?
A Játék a kedvenc számom, és azért, mert talán az az egyik legőszintébb track olyan szempontból, hogy a mondanivalója kifejezetten őszinte. Azt mondanám a Játékra, hogy az az egyik esszenciája az albumnak.
A Cirque de l’Homme témája a cirkusz, amiben te vagy a bohóc. Tervezed továbbvinni ezt a tematikát, vagy az albummal beteljesült, és új arculatra számíthat a közönség?
Ezt jelenleg még nem tudom. Az biztos, hogy a Cirque de l’Homme-hoz szívesen öltözöm be pantomimszettbe és festem ki az arcomat. Igazából az a vicces, hogy nagyjából öt éve tudtam már, hogy az egyik első lemezem egy cirkuszos album lesz. Már akkor tisztán láttam a párhuzamot, és fontos is volt számomra, de azért arra én sem számítottam, hogy a magyar albumon fog ez pont kicsapódni. Számíthattok mindenféle új arculatra, de azért ne feledjétek el, hogy egy bohóc vagyok.
Hogy állsz a hírnév kérdéséhez? Fontos számodra, hogy mennyien és milyennek látnak, vagy a művészi szabadság és kiteljesedés a valódi prioritás?
Persze, hogy a művészi szabadság és kiteljesedés a valódi prioritás, a hírnév kérdéséhez pedig nem tudom, hogy hogyan álljak. Néha még mindig szürreális, hogy valaki akar egy képet csinálni velem, amikor éppen másnapos fejjel sétálok haza valahonnan, de ha nekik ez fontos, akkor persze. Az biztos, hogy az fontos nekem, hogy őszinte maradjak, nem akarom becsapni magamat, nem akarok kompromisszumokat kötni sem magammal, sem másokkal, úgyhogy ennek mentén csinálom azt, ami belefér.
Milyen céljaid és vágyaid vannak a következő néhány évre? Milyen mérföldkövek vannak a zenében, amelyeket feltétlenül el szeretnél érni?
Idén nyáron fellépünk a Sziget Fesztiválon, ami nekem az itthoni céljaim között volt már egy ideje, így ennek nagyon örülök. Mindenképp akarok csinálni még egy albumot, kollaborálni művészekkel, és minél több oldalát megnézni annak, hogy miben és hogyan tudok hozzájárulni az itthoni zenei szcéna alakulásához. A mérföldkövekről azt hiszem, hogy az egyik az lenne, hogy egy angol nyelvterületen megrendezett nagyfesztiválon fellépjek. Itthon egy Parkot megcsinálnék szívesen valamikor, de ez a jövő zenéje, én meg a jelenben dobolok.
Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod az eddigi zenei karriered során?
Azt hiszem, hogy sok emlékezetes pillanat volt! Az egyik, ami eszembe szokott jutni, amikor John Foyle-lal volt szerencsénk stúdiózni itt Magyarországon az Iceberg kapcsán. Nemrégiben volt a húgom debütáló koncertje, amit saját élményként éltem meg annak ellenére, hogy az ő koncertje volt. Ez egy nagyon fontos pillanat volt, mert az az út, amit eddig bejártam, az abszolút kereszteződik a húgom útjával, aki szintén kezd zenélgetni, és csinálja a dalait. Ha még egyet említhetek, akkor azt mondanám, amikor először állhattam a Budapest Park színpadán Beton.Hofival. Az gyönyörű volt.
Fotók: Kersner Máté
Skatepark a föld alatt – miért is ne?! | U/U Studio
Amikor még jó volt ránézni a dohányáruk csomagolására | Virtuális Dohánymúzeum
