Egy csokornyi Kelet-Európa | Robert Bartolen

Egy csokornyi Kelet-Európa | Robert Bartolen

Virágkötő, divattervező, designer, kertépítész, florista, alkotó – Robert Bartolent sokféleképpen lehet definálni, a valóságot azonban ezek összessége tükrözi igazán. Sajátos megközelítéssel készíti el hétköznapinak nem nevezhető növényalkotásait, amelyekből rájövünk: több van a növényekben, mint gondolnánk.

Robert Bartolen szlovák florista és kreatívipari szakember munkái sokrétűek: hol divatmagazinokban jelennek meg kreációi, hol pedig vendéglátóhelyek enteriőrjeit varázsolja különlegesebbé. Műveiben a közös az, hogy a természet keze által művészetté válik. Robert a Szlovák Mezőgazdasági Egyetemen tanult kertépítész szakon,  szláv gyökerei nagyon fontosak számára, legnagyobb inspirációja pedig a közép-európai növényvilág, alkotásaiban ezt is szereti hangsúlyozni. Nemzetközi viszonylatban különösen elismert, számos külföldi magazinban és versenyen ér el elsöprő sikereket, utóbbiakon már zsűritagként és szervezőként is fontos szerepe van. Robert szavaival élve a virágok az emberi élet örök kísérői, hiszen az emberi élet olyan meghatározó pillanataiban vannak jelen, mint a születés, a keresztség, az első randevú, a házasság vagy a halál.

Robert Bartolen | Facebook | Instagram

Forrás: Floralfundamentals, Kávickári, Marginpar

továbbiak
Csodálatos lakótelepek | TOP 5
east

Csodálatos lakótelepek | TOP 5

A lakótelepekről általában barátságtalan, koszos, szürke betondzsungelek jutnak eszünkbe; a szocialista korszak tömeges lakásépítése teljesen lejáratta a fogalmat. Mai válogatásunkban ezeket az előítéleteket szeretnénk eloszlatni öt jól működő, átfogó szemlélettel tervezett és esztétikailag is izgalmas lakóteleppel Kelet-Európából. „Közösen dolgozni, külön élni” | Zlín Zlín kertvárosának látképét egységes, kecses arányú, időtlen vörös
Hullámzó „naphegy” a nevadai sivatagban | NUDES
architecture

Hullámzó „naphegy” a nevadai sivatagban | NUDES

Az extremitásáról híres Burning Man fesztivál szervezői állandó bázist szeretnének létrehozni a nevadai sivatagban, aminek kapcsán multidiszciplináris designpályázatot hirdettek meg. A több száz jelentkező közül a NUDES design és építészeti iroda monumentális építménye az egyik nagy esélyes. Az újrahasznosított fából és napelemekből alkotott installáció hullámzó formáját környezete ihlette, célja pedig,
„Személyes minden darab” | JVCKA
divat

„Személyes minden darab” | JVCKA

Különböző struktúrák játéka pasztell és élénk színekkel, valamint természetességgel társítva: a JVCKA márka a slow design szemléletét képviseli, melyben minden ruhadarab kézi kötéssel készül.  Új magyar márka a piacon! A márka alapítója Nagy Judit, aki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textiltervezés szakán szerezte diplomáját. Nem sokkal az egyetem befejezése után Judit