A Kanava történetek gyűjteménye tárgyakról és azok készítőiről. A két szlovák alkotó, Kristína Sipulová és Paula Blahova alapította honlap felhívja a figyelmet a helyi kézművességre és annak korunkban rejlő lehetőségeire. Ez edukatív jelleggel is bír – a fenntarthatóság irányába mozdítja a pazarló vásárlói magatartást, a szakma megbecsülésének erősítése mellett.
Farkasdy Melinda és Komporday Rita interjúja
Mikor indítottátok el a KANAVA-t?
Paula: Tavaly Kristína stúdiójában voltam gyakornok: nagyon jól megértettük egymást és barátok lettünk. Ugyanazokat a dolgokat szeretjük, mindketten minimalisták vagyunk, és ugyanúgy szeretjük a szakmák mögött álló történeteket. Akkoriban egy szőnyegen dolgoztam Kristínával: körülbelül egy hónapot töltöttünk együtt, aztán hirtelen beütött a járvány. Így is szerettünk volna valamit közösen létrehozni, ezért beszélgetéseink során kitaláltuk, hogy jó lenne létrehozni ezt az oldalt, amely összekapcsolná a kézműveseket és hangot adna nekik. Mi vagyunk azok az emberek, akik felfedezik és képviselik őket, az oldalunk pedig olyan közösséggé vált, amelyben az alkotók kapcsolatba léphetnek egymással.
Mit jelent a KANAVA?
Kristína: A KANAVA szövött vásznat jelent. Számunkra ez egy új kezdet, egy olyan fórum, ahol az összes történetet meg lehet írni. Valami új és üres, amit kézművesek történeteivel lehet megtölteni, tehát egyfajta alap.
Paula: A KANAVA név valóban megragadja annak a lényegét, amit csinálni szeretnénk. Ez az anyag nem irányt mutatni próbál, hiszen bármilyen módon hímezheted. A kézművességnek nálunk nincs korlátja.
Hogyan működik a honlap?
Paula: Első elképzelésünk az volt, hogy elérjük azokat, akik másképp nem tudnak bemutatkozni. Ez jó munkamódszer, mert így egymást tudjuk promózni. Ha valaki követi a szakmabelieket a közösségi médiában, akkor felfedez minket, a követőink pedig felfedezhetnének bizonyos kézműveseket, és fordítva. Olyan közösséget hoztunk létre, amelyben követjük egymást, sőt, együtt is működünk. Például együtt dolgozunk egy lánnyal, Andreával, aki füzetkötéssel foglalkozik: tényleg úgy érzem, hogy mi indítottuk el, mert bár tehetséges, de mégis rajtunk keresztül hallott róla az egész helyi közösség. A KANAVA nemcsak a termékekről, hanem a történetekről is szól.
Kristína: Az általunk képviselt kézművesek munkái újságokban jelennek meg, köszönhetően annak a kapcsolati hálónak, amellyel Paulával együtt rendelkezünk. Közvetítők vagyunk egy tágabb térben. Már sokan jelentkeztek be hozzánk, hogy bekerülhessenek az adatbázisunkba, ami elképesztő! Kezdetben mi kerestük a kézműveseket, de most, ahogy növekedünk, ők találnak meg minket. Ez hatalmas lépés.
Mit kerestek a mesteremberekben?
Paula: Inkább otthoni eszközökkel foglalkozunk, és most ebbe az irányba toljuk a KANAVA-t is. A másik fontos kritériumunk a fenntarthatóság.
Kristína: Az érzékenység az, amit keresünk. Mindegyik kézművesünk nagyon érzékeny arra, amit csinál. Az életük és a munkájuk elválaszthatatlan, ezért a munkásságuk nagyon személyes. Nemcsak fenntartható kosarat gyártanak például, hanem fenntarthatóan is élnek: a fenntarthatóság alapelveit saját életükben is alkalmazzák. Teljes mértékben tisztelik a természetet. A kukoricahéjjal dolgozók kukoricát termesztenek a szántóföldön, kézzel szedik azt, majd napon szárítják ki. Kizárólag teljes mértékben természetes anyagokat használnak.
Mely országokból fogadjátok a jelentkezéseket?
Paula: Nyitottak vagyunk mindenkire. A KANAVA nem korlátozódik egyetlen országra. Bár a közelmúltban még leginkább Szlovákiára és Csehországra összpontosítottunk, jó lenne felfedezni a tehetségeket a teljes közép-európai régióban.
Mi a közös bennünk, közép-európaiakban?
Paula: A válasz az esztétika, a gasztronómia, a szorgalom és az alázat. Amikor külföldre utazol és találkozol valakivel, legyen az lengyel vagy akár magyar, érzed a kapcsolatot, csupán azért, mert ugyanabban a környezetben nőttetek fel. A táj is nagyon hasonló, mesterségünk nagy részét pedig ez a táj ihlette. Ha történelmileg nézzük, a legtöbben a Szovjetunió tagjai voltunk.
Kristína: Ha megnézzük a magyar, a cseh, a lengyel vagy a szlovák népviseletet, azt vesszük észre, hogy bár az egyes régiók viseleteinek más a kinézete, a ruházat elkészítésének módja sokféle hasonló technikát tár fel. Paulának igaza lehet abban, hogy nagyon szerények vagyunk, és megpróbálunk többet látni, utazni. Fogjuk ezt a sok tapasztalatot és magunkba szívjuk mindet: ez lehetővé teszi számunkra, hogy létrehozzunk valamit mindabból, ami hatott ránk. Valójában szivacsokra hasonlítunk, és nagyon kíváncsiak vagyunk, mert nagyon kicsik is vagyunk. Sok szlovákiai barátom elég sokat utazgatott, alkotásaikat pedig nagyban befolyásolják más kultúrák.
Mindketten évek óta külföldön éltek. Hogyan látjátok a szakmát Franciaországban, Dániában és Norvégiában? Láttatok jelentős kezdeményezéseket a helyi hagyományok támogatására?
Paula: A nyugat-európaiak nagyon jól megőrzik az értékeket. Szlovákiában sok kastélyunk van, de mind romokban vannak, mert senki sem vigyáz rájuk. Külföldről tanultam meg, hogy valóban büszkének kell lenni a gyökereidre, amelyek szépsége abban rejlik, hogy innen származol. Mindez a tiéd.
Kristína: Külföldön azt is megfigyeltem, hogy a dolgok természetességét értékelik. A divattól kezdve a szépségen át az ételekig a nyersességet és a természetességet nagyon nagyra becsülik.
Mit gondoltok? A fiatalabb szlovákiai generáció nyitott a hagyományos népi ruházat vagy kézművesség felé?
Kristína: Bár normális, hogy egy fiatalabb korosztály a megjelenés alapján vásárol, meg kell értenünk ennek a gondolkodásmódnak az ökológiai vonatkozásait is és tanítanunk kell őket, amit a KANAVA-nál is próbálunk elérni. Nem hiszem, hogy az emberek hagyományos ruhákat akarnának viselni, de ezeknek a hagyományos technikáknak néhány eleme megvalósítható a mindennapi viseletben is. Lehetnénk eredetibbek ezeket viselve. Ez az ötlet nagyon érdekes és vizuálisan vonzó, állandó dilemmám az, hogy hogyan lehet ezt elérni. Szükséges a jó kommunikáció és az oktatás is, különben senki sem lesz nyitott a változásra.
Paula: Nem akarjuk, hogy a világ továbbra is a fast fashion irányába tartson; már nem akarunk olyan divatirányzatoknak megfelelni, amelyek csak egy pillanatig élnek. A szüleink azt szeretik, ha azonnal megszereznek valamit, mi pedig ebben a világban nőttünk fel. Meg kell értenünk és meg kell becsülnünk azt, amihez két hét kell, hogy elkészüljön. Meg kell tanulnunk várni.
Kristína: Ha megpróbálod megérteni valaminek az értékét és szeretnéd megismerni azt, akkor sokkal többet fog érni neked, árban is. Az általam tervezett ruhákon keresztül megpróbálok új perspektívákat találni. Gazdagítani akarom azt, aki a ruhát megveszi: ez azt is jelenti, hogy a ruha nem csak egy évszakon keresztül viselhető. Ehhez csak egy kicsit kell változtatni a gondolkodásmódunkon. Hiszem, hogy a fiatalabb generáció képes ezt is befogadni, csak meg kell találnunk a megfelelő eszközt.
Mi a következő projektetek?
Kristína: Most mentorokkal konzultálunk a lehetőségek felkutatása érdekében. Reméljük, hogy a jövőben létrehozhatunk egy akadémiához hasonló alapítványt vagy tanácsadócéget. Érdekes lenne oktatási rendezvényeket vagy workshopokat is szervezni.
Fotók: Kvet Nguyen
Legyen tiéd az Újpalotai Víztoronyház!
A legszebb farmok Kelet-Európában | TOP 5
