Eldőlt, mit fog csinálni a leendő magyar asztronauta az űrben

Eldőlt, mit fog csinálni a leendő magyar asztronauta az űrben

Azt még nem tudni, hogy a kemény próbákon kiválasztott négy férfi közül ki fog kijutni Magyarországot képviselve az űrbe, de az már körvonalazódott, hogy mit is fog ott csinálni.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hogy a leendő magyar űrhajós az amerikai Axiom Space-szel együtt fogja végrehajtani misszióját, aminek a részleteit a miniszter a vállalat vezérigazgatójával egyeztette le. A kiválasztott asztronauta 31 nap alatt 8 kiválasztott tudományos kísérletet fog végrehajtani a Föld légkörén kívül, amelyeket a magyar egyetemekkel közreműködve határoztak meg, illetve a munkához 12 darab magyar fejlesztésű műszert is felvisz majd magával az űrbe.

Fotó: HUNOR Facebook

244 jelölt közül szűkítették le az űrhajósjelöltek listáját hosszú hónapok kiválasztási folyamatai során, így a végső kiképzést Kapu Tibor fejlesztőmérnök, Cserényi Gyula villamosmérnök, Szakály András tervezőmérnök és dr. Schlégl Ádám ortopéd sebész kezdheti meg. A HUNOR (Hungarian Orbit) program leírása szerint a szelektálásnál az elhivatottság és a fizikai alkalmasság mellett azt is figyelembe vették, kinek mennyire kiegyensúlyozott a személyisége, képes-e stresszhelyzetben gyors és jó döntéseket hozni, mennyire találékony, illetve tud-e kellően konstruktívan dolgozni csapatban is. Az, hogy a 2024-25 fordulójára tervezett kilövésen ki is ül majd az űrhajóban, csak nem sokkal a kilövés előtt fog eldőlni. A nyertes egy 31 napos utazásra indul majd, az idő nagy részét pedig a cikk nyitóképén látható Nemzetközi Űrállomáson fogja tölteni.


Forrás: Telex
Nyitókép: NASA via ESA