fbpx
Nyomj Entert

Életképek az ország északkeleti csücskéből

Szabó R. János, Történetek az Öreg-Túr mentén című kiállításának szociofotói Magyarország északkeleti sarkába kalauzolnak. Hétköznapi élethelyzetek, tájak, tárgyak, emberi tekintetek és gesztusok idézik meg az alkotó otthonát, őszinte korlenyomatot adva a térség falvainak életéről. A dokumentáló egyszerre a kontextus szerves része, s mint ilyen, nem tud, és nem is akar teljesen objektív maradni, miközben az otthonától távol töltött évek által egyfajta külső viszonyulás is felsejlik a képekben. A kiállítás január 30-ig megtekinthető a Capa központban.


A sorozat János első komplex munkája volt a diploma után, amin 2019 nyár elején kezdett dolgozni egy NKA alkotói pályázat keretein belül. Magát a struktúrát végig tudatosan építette, miközben a mögöttes gondolatiság intuitívan alakult: „Amikor elkezdtem, nem azon gondolkodtam, hogy én mit szeretnék mondani a fotókon keresztül, hanem hogy emberként milyen tevékenységekre vágyok a fotózáson kívül. Hét éve éltem akkor már Budapesten, és egyre jobban visszavágytam a természetbe. Összeállt a fejemben, hogy szeretném jobban ismerni a szülőotthonom környékét, mert rájöttem, hogy bár sokat beszélek arról, hogy milyen fontosak nekem ezek a helyek, a saját és a szomszédos falvakon kívül nem ismerem mélyen a környező településeket. Ekkoriban kezdtem ráébredni arra is, hogy megváltozott az otthonom. A szüleim megöregedtek, eladták a kertet, nem nevelünk már állatokat. Közben édesanyám megbetegedett és az ő elvesztésétől való félelem is egy megerősítés volt arra, hogy még most tehetem meg azt, hogy időt töltsek velük” – osztotta meg velünk. 

A terepmunka során János végigjárta a Túr menti helyeket, ahol a fotózás mellett hanganyagokat és vizuális lenyomatokat is gyűjtött. Például faliszőnyegeket, függönyöket és archív fotókat, amik közül néhány a kiállítás enteriőrjében is megjelenik. „Munka közben nem sok elutasítást kaptam, ami talán annak köszönhető, hogy nagyon megfontoltan és  tapintatosan közeledek az emberekhez. Nem véletlen, hogy a legtöbb portré egy vállalt szituáció, amit megelőz egy felkérés és egy közös megegyezés. Számomra a fotózás egy emberi tapasztalás, egy közös élmény egy ismerőssel, vagy éppen ismeretlennel. Ez lehet csak pár szó az adott kép előtt és után, de az is lehet, hogy leülünk egy sörre és hosszabban beszélgetünk. Fontos volt az is a munkamódszeremben, hogy minden esetben átadtam a kinyomtatott fotókat az alanyoknak. Sok olyan kép van viszont a fejemben, ami csak azon múlt, hogy nem mertem megkérdezni az adott helyzetben az illetőt.” – mondta el János a kutatás menetéről. 

„A folyamat közben egy ponton visszanéztem az addig elkészült fotókat, hogy valójában miről is szól számomra ez a sorozat. Erősen benne van az elmúlás témája és annak a felfogása, hogy telik az idő és változnak a dolgok. Ezért lett az anyagnak egy vállaltan melankolikus és szentimentális vonala. Ez intuitívan alakult, de szabad teret hagytam neki. Közben nem akartam azt a tendenciát erősíteni, hogy a periférián élő embereket sokszor egyfajta romantikus nyomorban ábrázolják. Emberként akartam őket megmutatni, akik néha szomorúak, néha vidámak, mint bárhol máshol. Ezért a nosztalgiázáson túl a másik fő motívum a jelen: a munka és a szórakozás. Amikor installáltuk a képeket, furcsa érzés fogott el. Annyit dolgoztam velük, hogy fotográfiailag már nem váltottak ki belőlem semmit. Az élmény viszont újra meglepett, ahogy néhány arcra és történetre néztem: nem gondoltam volna, hogy akiket már gyerekkorom óta ismerek, egyszer majd egy galériában néznek vissza rám a saját kiállításomon” – tette hozzá. A karakteres esztétikájú és hangulatú végeredmény pedig a látogatóknak is betekintést enged ebbe az egyszerre távoli, s mégis közeli világba. 

Szabó R. János | Instagram

Fotók: Capa Központ

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük