A karantén ugyan nem tart tovább néhány hétnél, esetleg hónapnál, de az impulzus valószínűleg hosszabb távon is rajta hagyja a nyomát az életünkön, az életformánkon, így a tereinken is. A kényszerűen otthon töltött időnek, a home office-nak, a be-, illetve összezártságnak, már most megvannak a tanulságai – kérdés, hogy ezek a tapasztalatok súlyosak-e annyira, hogy meghatározzák a jövőbeli terek tervezését?
Interjúsorozatunkban különböző területek képviselőit kérdezzük arról, szerintük hogyan változtatja meg a járványhelyzet megtapasztalása az élettereinket. A befejező részben a járvány városainkra gyakorolt hatásairól kérdeztük Szemerey Samu urbanistát, a KÉK – Kortárs Építészeti Központ szakmai vezetőjét.
Az utóbbi években meghatározó szempontnak számított a köztértervezésben az interakciók elősegítése, akár kis léptékben (terek, parkok), akár nagyban (egész városnegyedek) gondolkozunk. Lehet, hogy a vírus miatt véget ér ez a tendencia?
Alapvetően nem hiszem, hogy gyökeresen változni fog ez a trend. Az lehet inkább a kérdés, hogy milyen típusú interakciókat, és hogyan próbálunk elősegíteni. Budapestet nézve ma azt látjuk, hogy jelentős mértékben nőtt a parkok, terek használata: emberek üldögélnek egyedül vagy párban a padokon, futnak, különböző rekreációs tevékenységeket végeznek. Ha mindezt másoktól biztonságos távolságban tesszük, az jót tesz lelkileg és fizikailag is. Így ez a prioritás nem fog változni, nem lesz egy törésvonal.
Ha kicsit kinyitjuk a kérdést, akkor egyelőre még az sem biztos, mennyire lesz drámai a változás. A jelenlegi szituációban mindenki szereti a saját jövőképét előre vetíteni, legyen az akár pozitív, akár negatív. Én egy kicsit óvatosabban kezelném azt, mennyire történik egy mindent felforgató változás. Biztos, hogy nagyon sok minden fog átalakulni (legalábbis alakulni), de ezek inkább hosszútávú trendekben lesznek utolérhetők, nem most, vagy a járvány után azonnal.
Visszatérve a köztérhasználatra, amit valószínűnek tartok, hogy meg fog maradni az emberekben, az egy kis bizalmatlanság, félelem a tömegektől, csoportosulásoktól. A parkokban, köztereken ezért azt kell támogatni, hogy a megfelelő eloszlás jöjjön létre, ne legyenek túl sűrűn az emberek. És itt nem csak a nagy parkokra, valamint a reprezentatív közterekre gondolok, hanem a minél több szomszédsági térre, a széles járdákra, vagy az eddig nem közterekként funkcionált, átmeneti külső terekre. Utóbbiak jelentősége most biztosan nőni fog, párhuzamosan annak az attitűdnek az előre törésével, hogy a város minél több terét megnyissa a személyes tevékenységek előtt. Hogy egy nagyon szemléletes példával éljek, a járda, ami eddig egy egyfunkciós zóna volt, most lehet hogy több tevékenységnek (futás, sport, megpihenés) is helyet fog adni.
Az átmeneti terek szerepe tehát minden léptékben nőni fog, és a találkozási lehetőségeket, azt gondolom, továbbra is támogatni kell, csak sokkal jobban oda kell figyelni a biztonságra – az eloszlásra, a távolságra, az átszellőztetésre.
A home office és a digitalizáció hogyan befolyásolják a köztérhasználatot?
A lakáshasználat alapvetően nagyon meghatározza a városaink működését. A munka-otthon fúziója, ami még az iparosodás idején vált élesen ketté, már évekkel ezelőtt elkezdődött, csak nem volt ilyen erősen érezhető, mint most. A klasszikus polgári értelemben vett otthon egyre inkább kitágult a kreatív tevékenységek felé, és már a lakáson belül sem dedikált funkciókra, hanem rugalmas terekre van szükség. Viszont az ember előbb-utóbb ki akar menni a négy fal közül, és ha nincs saját kertje, vagy terasza, akkor olyan helyre van szüksége, ahol tovább tudja végezni a munkáját, vagy tud tanulni. Ezt pedig egy olyan helyen tudja megtenni, ami kellően biztonságos és közel van az otthonához. Ebben ismét az átmeneti tereknek lehet szerepe, azon belül is főleg a szomszédsági parkoknak.
Ide kapcsolnám az irodaházak kérdését is, ami szintén nagyon érdekes és nagy hatással lehet a városokra. Most nagyon sok, különböző szférákban működő vállalat rájön, hogy a home office alapvetően működik. Így szinte biztos, hogy a vállalati szférában jelentős átalakulások jönnek: sok cég fontolgatja, hogy nem fog mindenkit teljes munkaidőben visszahozni az irodába, hanem valamilyen százalékban otthonról dolgozhatnak tovább. Ez pedig ki fog hatni arra, hogy mennyi irodatér szabadul fel, hogy ezeket milyen új, akár közösségi, akár lakhatási funkciókra lehet használni, mindez pedig a köztereket is alakítani fogja.
A digitalizációval kapcsolatban óriási tempóval történik az innováció, még ha kényszerűségből is. Azok a tevékenységek, melyek eddig fix helyet igényeltek (az íróasztalt, vagy a tantermet) most a digitális eszközöknek hála nagyobb rugalmassággal végezhetők. Egy banális példával élve, lehet úgy tanulni a közterekről, hogy nem a tábla előtt ülnek a gyerekek, hanem kimennek az aktuális helyszínre.
A másik, ami ebből a szempontból borzasztóan fontos, az szolgáltatások terén születő rengeteg új kezdeményezés. Beszélnek ugyan róla, de talán aránytalanul keveset, hogy a járvány hősei nagy mértékben azok a hétköznapi emberek, vállalkozók, városlakók is, akik pillanatok alatt tucatnyi új kezdeményezéssel rukkoltak elő, akár a segítségnyújtás, akár a saját vállakozások életben tartása miatt. Házhoz szállítanak, lakásokat szabadítanak fel az egészségügyi dolgozóknak, vállalkozások új együttműködéseket hoznak létre, támogatják egymást, és így tovább. Ebből az látszik, hogy amit idáig alapvetően mindenki a kormányzat, az önkormányzat, vagy bármilyen közintézmény által ellátott feladatnak tekintett, az most hirtelen sokkal nyitottabb rendszerré vált, például hivatalok dolgait egymást segítő civilek látják el. Ezek jellemzően lokális hálózatok, szomszédság, városnegyed, de vannak országos segítő network-ök is. Nagyon bízom benne, hogy ezek közül minél több olyan lesz, ami életképes marad a járvány után is, nem pusztán jótékonyságból, önkizsákmányoló módon, hanem működőképes üzleti modellként él majd tovább.
Ez egy olyan trend felé mutat, amit őszintén remélek, hogy megvalósul, és a csíráit már látjuk a lelkesedésben: egy sokpólusú, sokszereplős rendszerben működő város, megtámogatva a digitális platformokkal, ahol mindenki nagyobb felelősséget vállal a saját környezetéért, és jobban be van kapcsolva a saját környezetének működésébe.
A KÉK-ben is szeretnénk ezt támogatni, ezért elkezdtünk csinálni egy gyűjtést azokról az új kezdeményezésekről, amelyek a járvány hatására elkezdték átformálni a város működését. Úgy tapasztaljuk, hogy az önkormányzatok jelenleg rendkívül érdeklődők az ilyen programok és lehetőségek iránt, ami korábban nem feltétlenül volt jellemző. Sokszor
viszont nincsenek jó eszközeik vagy módszereik az együttműködésre, és a mostani feladataik óriási terhet is jelentenek, kevés az energia a távlati tervezésre. Hasonlóképpen, a vállalkozások és projektek a mindennapi feladatok ellátása közben keveset tudnak a szélesebb körű, tartós együttműködéseken gondolkodni. Ezért szakmai tanácsadással, az érintettek közötti közvetítéssel és közös gondolkodással támogatni szeretnénk, hogy tartósan működőképes, fenntartható, a városaink mindennapi működésébe beépülő szolgáltatássá válhassanak. Nemsokára ezt nyílt adatbázissá tesszük, hogy mások is feltölthessék azokat a projekteket, amik hozzánk nem jutottak el.
Egy másik meghatározó kérdés, a közlekedésé és a mobilitásé. Egyelőre a kerékpáros közlekedés sosem látott mértékű növekedése zajlik, de előfordulhat az is, hogy többen fognak visszaülni az autókba, biztonsági megfontolásból. Te melyik szcenáriót tartod valószínűbbnek? Úton vagyunk végre egy zöldebb város felé?
A közlekedésben drámai változások mennek végbe, persze ezek részben átmenetiek. Az egész közlekedés volumene lecsökkent, sokkal kevesebben vannak a közösségi közlekedésben, aki teheti, valamilyen egyéni közlekedési formára váltott át, ami lehet az autó – ami elég rosszat tesz a városoknak – vagy a kerékpár, illetve a gyalogolás. Makroperspektívában is ellentétes trendeket jeleznek: van, aki arról beszél, hogy újra fellendülhet a szuburbanizáció, és a belvárosból sokan akarnak majd kiköltözni olyan területekre, ahol eleve csak autóval lehet közlekedni. Ez még Magyarországon talán nem annyira látszik.
Van egy másik lehetséges irány is: a 15 perces elv, más néven kompakt város, vagy rövid távolságok városa, melynek lényege, hogy olyan szolgáltatási sűrűség jelenjen meg a város több pontján, hogy minél kevesebb dologért kelljen nagy távolságokat kell megtenni. A cél, hogy minél több ügyet lehessen vagy digitálisan, vagy helyben elintézni.
A városi közlekedésnek biztos, hogy rugalmasabbnak kell lennie a jövőben. Budapesten már látjuk, hogy ez lehetséges, például az új kerékpársávok kialakításával. Ha okosan csináljuk, ez a közlekedés egyenletesebb eloszlásához is vezethet. A rugalmasabb működésre biztosan szükség lesz, hiszen nem valószínű, hogy visszatérünk a normálishoz – inkább egy új normálist kell megszoknunk. Ennek részei lehetnek a gyakori járványok, melyekhez gyorsan kell alkalmazkodni. Ehhez pedig most gyűjthetünk tapasztalatot.
Azt gondolom, a zöldülés is ebben a tekintetben várható, hiszen mind a nagyobb gyalogos és kerékpáros közlekedés, mind a kompakt város is a zöldfelületek megnövekedését eredményezhetik. Valamint szerepet játszhat az is, hogy egy ház, társasház több funkciót is betöltsön, fél-köztérként működjön az ottlakók részére, ha ezt igénylik a lakók. Például a tetők, tetőteraszok Budapesten alig vannak kihasználva, nincsenek zöld tetők, se zöld homlokzatok. Ugyanakkor ez elsősorban nem az önkormányzatok felelőssége: a társasházak lakóin, a tulajdonosokon is múlik, hogy önerőből mennyit áldoznak az ilyen fejlesztésekre.
Urbanistaként te milyen változásoknak örülnél a legjobban? Látsz esetleg olyan példát, melyet érdemes lenne követni?
Nagyon fontosnak tartom, hogy a már említett új kezdeményezésekből, melyek a járvány hatására alakultak, minél több tartósan fennmaradjon. Bízom benne, hogy élhetőbb, takarékosabb, energetikailag fenntarthatóbb városok irányába tartunk, több kerékpárral és gyalogossal, kisebb távolságokkal és több digitális eszközzel, melyek megkönnyítik a hatékony munkavégzést. Ezek mind olyan lehetőségek, melyektől eddig vonakodtunk, – hiszen az ember természetétől fogva a szokásaihoz ragaszkodó lény-, ugyanakkor most meg lehet ragadni őket a kialakult helyzet miatt. Például digitalizációról már 15 éve is beszéltünk, home office-ról is évek óta, szélesebb körben rugalmas eszközökké mégis csak most válnak.
A jó példák tekintetében érdekes, hogy ha januárban teszed fel a kérdést, nagyon könnyű lett volna válaszolni, hiszen egyes városok tartósan rendkívül jó válaszokat adtak a várostervezési kérdésekre. Ilyen Bécs, Barcelona vagy Helsinki, még ha különbözőek is, sokat lehet tőlük tanulni. Most azonban még nem derült ki, mennyiben változtak meg a szempontok, és ez hogyan változtatta meg a pozíciókat. Például még nem tudjuk, hogy áll egy olyan város, aki fél évvel ezelőtt valami olyan elvre építette a stratégiáját, amit most újra kell gondolnia.
Itthon ami mindenképpen pozitív változás, hogy nagy a hajlandóság és a motiváció az önkormányzatokban az egymástól való tanulásra. Erre azelőtt alapvetően kevésbé voltak fogékonyak a városok vezetői, most azonban mindenki intenzíven figyeli a másikat, és hajlandó az új helyzetre, új feladatokra új megoldásokat keresni. Jó lenne, ha ez az attitűd megmaradna, mert a fejlődés szempontjából sokat számít.
KÉK Kortárs Építészeti Központ | Facebook | Instagram
Kiemelt fotó: Collective Plant
Online tudásmegosztás (nem csak kreatívoknak)
Surface Book 3
