Surface Book 3

Surface Book 3

Korona ide vagy oda, a Microsoft sorra jelenti be a régóta várt termékeit, mint a Flight Simulator 2020, vagy az Xbox 20/20. Ezek talán a cég legismertebb márkái a Windows mellett, ugyanakkor figyelmet érdemel az annak idején MacBook gyilkosnak titulált Surface Book sorozat is, ami minden elemében igazi különlegesség. Számtalan cég próbálkozott már az Apple megszorításával, ugyanakkor a redmondi vállalat jár a legközelebb a megfejtéshez, sőt az elmúlt években beragadni látszó MacBook „fejlődést” látva, valószínűleg le is előzte kaliforniai versenytársát.

Nem csak arról van szó, hogy egy jó gépet csináltak, hanem sikerült olyan hordozható erőgépet a piacra dobniuk, amely teljesítményében, esztétikumában, egész koncepciójában jobbnak tűnik a vele egy generációban érkező almás gépeknél. Mondom ezt úgy, hogy az utóbbi típus egy darabjának tulajdonosa vagyok. Szóval, megérkezett a régóta várt Surface Book 3, amelynek specifikációjával és árával sem (khm) fárasztunk most benneteket; ha bárkit érdekelnek a részletek, akkor ezen a linken nézzen utána, itt lehet válogatni, kalibrálni és árakat nézegetni – egyelőre amerikai dollárban és szállítással.

továbbiak
Cyberpunk 2077 | tervezz számítógépházat
digitális

Cyberpunk 2077 | tervezz számítógépházat

Különböző szuperképességekkel feltuningolt alakok, olcsó emberélet, sötét alvilág, amelyet gátlástalan magáncégek irányítanak. Itt mindenki mindenkinek az ellensége. A kicsit sem optimista jövőképet egyedül talán Keanu Reeves feltűnése árnyalja. A lengyel CD Projekt RED [https://en.cdprojektred.com/] játékfejlesztő csapat által tervezett Cyberpunk 2077-re már nyolc éve várnak a rajongók. A
Karantén, fotográfusok szemével
art

Karantén, fotográfusok szemével

Mindenki másképp, másféle módon dolgozza fel a bezártságot; van, aki önmagára, a saját környezetére, és van, aki másokra, a külvilágra figyel. Pillanatszerű, lelassult jelenetek, megnyugvás, melankólia, menekülés, egyensúlykeresés vagy önterápia. Ezúttal olyan magyar fotográfusok képei közül válogattunk, akik saját vizuális nyelvükkel reflektálnak a járványhelyzetre, és ragadják meg az otthon töltött
Harmónia és koherencia | Interjú Lengyel Mártonnal, az  URBA építészével
branding

Harmónia és koherencia | Interjú Lengyel Mártonnal, az URBA építészével

Örülnek-e az építészek, ha kézjegyük felismerhetően végigvonul a portfóliójukon? Hogyan kommunikálható egy brand víziója a belsőépítészeten keresztül? Csupa izgalmas kérdés vetődött fel, miközben Lengyel Márton bemutatta nekünk az URBA építész stúdiót. Lengyel Márton és Vízkelety Rita korábban több szakmai formációban is részt vettek, mielőtt teljesen a saját útjukra léptek. Az