Élőlényt találtak fél mérfölddel az Antarktisz jege alatt

Élőlényt találtak fél mérfölddel az Antarktisz jege alatt

A geológusok azért fúrtak egy antarktiszi selfjég alá, hogy az üledékből mintát vegyenek, a kutatás során azonban mást találtak.

A British Antarctic Survey geológusa, James Smith a Filchner-Ronne selfjég tanulmányozása miatt töltött hónapokat a Déli-sarkvidéken. Kutatásához mintát kellett vennie a tengerfenék üledékéből, amely közel fél mérföldnyire a jég alatt húzódik.

Húsz órával és húszezer liter forró víz fúrólyukon történő lepumpálásával később került Smith és csapata a tengerfenék szintjére, ahová a mintavételhez szükséges eszközüket, illetve egy GoPro kamerát eresztettek le. A mintavétel többszöri próbálkozásra is sikertelen volt, a videófelvétel visszanézése alatt ugyanakkor egy kőre lettek figyelmesek, amelyet vékony mikrobiális szőnyeg borított.

A felfedezés váratlan, ugyanis a tengerfenék élőlényeinek szüksége van táplálékra, amely általában az elhalt élőlények maradványainak a legmélyebb rétegeket is elérő, apró részecskéiből áll. A jégréteg alatt azonban ilyen típusú forráshoz korlátolt a hozzáférés, csak a víz sodrása által lehetséges, ezért is meglepő, hogy életre utaló jeleket találtak.

Forrás: Wired

továbbiak
A HYPEANDHYPER kedvencei | Highlights of Hungary 2020
community

A HYPEANDHYPER kedvencei | Highlights of Hungary 2020

A Highlights of Hungary január közepén hozta nyilvánosságra a kurátorok által kiválasztott ötvenöt jelölt névsorát, amely a kultúra, a sport, a tudomány, a civil és az állami szervezetek, valamint az üzleti világ képviselőiből állt össze. Február 18-áig rajtunk a sor, hogy szavazzunk a minket leginkább inspiráló történetekre. A HYPEANDHYPER csapata
Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról
community

Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról

Lassan a végéhez közeledik gasztronómiai sorozatunk, de szerencsére van még néhány inspiráló történet a tarsolyunkban! Miért fontos, hogy legyen törzshelyünk? Mi kell egy jó vegán étteremhez? És vajon számít-e, ha az étteremvezető személyesen hozza házhoz a kedvenc fogásunkat? Illetve, aki még nem tudná, a hagyományos kenyeret készítők fesztiválja a tervek
A túrázó menedéke | LCA Architetti
architecture

A túrázó menedéke | LCA Architetti

Az olasz LCA Architetti által tervezett, otthonos és meghitt faház kialakítása teljes összhangban áll a tájjal. Az épület egyik különlegessége, hogy főleg megújuló forrásokból származó, természetes anyagok felhasználásával készült. A Chalet Blanc menedékház egy fiatal pár ötletéből született, akik a fenntarthatóság jegyében faházat szerettek volna építeni a Matterhorn hegycsúcs lábánál.