Európában először, Debrecenben rendeznek generatív NFT hackathont és konferenciát

Európában először, Debrecenben rendeznek generatív NFT hackathont és konferenciát

AZ NFT DEB Generative Dimensions az első generatív hackathon és konferencia rendezvény Európában, mely feltérképezi a blokklánc technológia és a mesterséges neurális hálózatok legújabb fejlesztéseit, valamint azok kreatív alkalmazási lehetőségeit a művészet területén. Hogyan lehet a Hortobágy vándormadarait mentesíteni az ember által okozott károktól? Az ötletverseny idei résztvevői erre keresik a választ.

A pandémia miatt takaréklángra kapcsolt kulturális életet Debrecen városa előremutató kezdeményezésekkel pezsdíti fel – a városvezetés, a Debreceni Egyetem és a MODEM közös programjaként itt valósul meg Európa első, generatív művek létrehozását célzó hackathonja, melynek fókuszában a klímaváltozás egyik égető problémája áll. A Hortobágyi Nemzet Park ornitológusai folyamatosan figyelik a vándormadarak viselkedését és vonulását, melyek alapján elmondható, hogy az egyedek száma drasztikusan csökken, fészekrakási szokásaik, útvonaluk és tartózkodási idejük is módosult az elmúlt negyven évben az extenzív iparosodás, a környezetszennyezés és az illegális vadászat következményeként. A hackathon során a résztvevők erre a problémára keresnek kreatív és fenntartható megoldásokat, méghozzá blokklánc technológiák és mesterséges neurális hálózatok felhasználásával.

A hackathonra kutatók, mérnökök és művészek jelentkezését várták, akik csapatokba verődve, a téma szakértői által vezetett heti megbeszéléseken vettek részt, a hackathon végén pedig prezentálják az általuk tervezett témaspecifikus és generatív, azaz algoritmusok segítségével létrehozott műveket. Az alkotás blokklánc-technológia segítségével kap jogvédelmet, majd kiállításra, végül árverésre kerül.

A hackatonra negyvennégyen jelentkeztek a világ különböző országaiból, többek között az USA-ból, Németországból és Indiából is. A csapatokat Daïm Aggott-Hönsch, Olive Allen, BarabasiLab, Nikita Freeboid, Navratil Judit, Sós Gergő és Weiler Péter vezeti. A hackathont egy online és a MODEM épületében is követhető kétnapos konferencia kíséri november 25-én és 26-án, ahol a számítástechnika, a hálózattudomány, üzleti adminisztráció, európai szerzői jogok területeiről érkező szakemberek, illetve a művészet és a kreatív iparágak jeles képviselői adnak elő, így támogatva egy szélesebb körben érthető és értelmezhető társadalmi párbeszéd kialakulását a mindennapokban láthatatlanul teret hódító forradalmi technológiákról.

A létrejövő generatív műalkotások részleteit Debrecen főterén mutatják be az adventi időszakban, emellett kiállítás is készül az egyetemi könyvtárban, továbbá tavasszal elérhető lesz egy, a művekből álló NFT kollekció is.

Hogyan lehet összeegyeztetni a gazdaságot és az ökológiát? Hogyan segíthet ebben a generatív művészet és a blokklánc-technológia? Többek között ilyen kérdésekkel foglalkoznak a kétnapos konferencia meghívott előadói. A konferencia online paneljeire ingyenesen regisztrálhatunk.

Előadók: Dr. Tamás Vicsek, Prof. Liz Haas, Vladan Joler, Tamás Banovich, Kenny Schachter, Warren Neidich, Eduardo Salazar, Adriano Picinati de Torcello, Alana Kushnir, Refik Anadol, Teresa Retzer, Anika Meier

Moderátor: Lukács Viola

NFT DEB Generative Dimensions | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Konténerekből épült kávézó Prága legdinamikusabban fejlődő negyedében
east

Konténerekből épült kávézó Prága legdinamikusabban fejlődő negyedében

Prága hetedik kerületében, a Holešovice negyed szívében, az Orten téren kapott helyet ez a különleges, újrahasznosított teherkonténerekből készült kávézó, mely mobil kialakításának köszönhetően bármikor könnyen lebontható és a város egy másik pontjára költöztethető. A Collarch stúdió tervezői egy olyan, vendéglátó egységként is jól funkcionáló építményt szerettek volna létrehozni, mely megjelenésében
Elkezdődhet a párizsiakat megosztó Tour Triangle felhőkarcoló építése
architecture

Elkezdődhet a párizsiakat megosztó Tour Triangle felhőkarcoló építése

Úgy tűnik, hosszú évek halogatása és vitái után elkezdődhet az építése a svájci Herzog & de Meuron stúdió által tervezett Tour Triangle felhőkarcolónak. A Tour Triangle építése számos kritikát váltott ki az elmúlt évek során, a helyszínt biztosító kerület polgármestere, Philippe Goujon most is ellenzi a nem hétköznapi megjelenésű épület felhúzását.
3 kollekció a hideg hónapokra
divat

3 kollekció a hideg hónapokra

Három divatbrand téli kollekcióját gyűjtöttük össze a régióból. Mintás ruhák Magyarországról, különleges kötött kardigánok Grúziából, és mutatós tollkabátok Ukrajna hófödte lankáiról, amik remek inspirációk arra, hogy a hideg hónapokban se öltözködjünk fantáziátlanul. Lalo | Grúzia A Lalo az exkluzív és extravagáns kötöttáruiról híres: minden darab egyedi és kézzel készül Grúziában. A