A vízpartoknak szó szerint varázslatos atmoszférája van. Felhevült testtel vízbe ugrani, lebegni a vízfelszínen, úszni a fényfolyosóban, miközben vakít a nap, vagy csak a partról elveszni a látványban mind kedvenc elfoglaltságaim közé tartoznak – éppúgy, mint a partra kisodródott kavicsok, tengeri maradványok és élőlények hosszas elemzése a parton kuporogva. Szintén szeretek olyan emberekre bukkanni, amikor azt mondom magamnak: ha lenne még egy életem, akkor szívesen csinálnám pont azt, amit ő. Ilyen volt számomra Avery is az első perctől, hogy megláttam mit csinál a kavicsokkal.
Hol tartod az összegyűjtött kavicsokat? Mindegyiket megőrzöd?
A gyűjteményem folyamatosan változik – minden egyes sétám során nagyjából az összeszedett kövek 5%-át tartom meg, kizárólag a legkedvesebb darabokat. Ezeket sokféle dobozba válogatom szét. Minél kisebb a doboz, annál értékesebb, ami benne van. Van, ami régi bortároló ládába kerül, más kézzel készített művészdobozba, de akad olyan is, amit egyszerű kartondoboz őriz. A túl nagy kövek, amelyek már nem férnek el dobozban, a kandallópárkányon vagy az éjjeliszekrényemen kapnak helyet. Néhányat ajtókitámasztónak használok.
Állandóan a „szándékos csökkentés” állapotában vagyok: rögeszmésen rendszerezem a kollekciómat, és meg kellett tanulnom „nyugdíjazni” azokat a darabokat, amelyek már nem felelnek meg az alkotásaimhoz szükséges szempontoknak. Egy-egy év során igyekszem a gyűjteményem felét visszajuttatni a földbe – ha el tudok jutni arra a helyre, ahol eredetileg találtam őket. Vannak olyan kavicsaim, amelyek már több mint 25 éve velem vannak, és rengeteg gyerekkori emléket őriznek. Ha tűz ütne ki a házban, ezek lennének az elsők, amiket megmentenék, a kutyám után.
Hogyan írnád le, milyen érzés a part mentén barangolni és kavicsokat gyűjteni?
Gondolat nélküli jelenlét. A kavicsszedés számomra sétáló meditációvá vált – egy olyan időszakká, amikor elszakadhatok a valóságtól, és kizárólag a külvilágban létezem. Boldogan ballagok órákon át egy partszakaszon, lehajtott fejjel, és nem gondolok másra, csak arra, amit épp a látómezőmben látok.
Mikor kezdődött ez az utazás? Mit szeretnél közvetíteni általa?
Amióta csak járni tudok, gyűjtöm a köveket. Vannak korai emlékeim, amikor a nagyszüleim ojaibeli gyümölcsösében, a Catalina-szigeten, Big Bear-ben vagy a clevelandi Metroparks területén szedegettem őket. Általában apukám volt az, aki a családi kirándulások után több kilónyi követ cipelt haza (köszönet érte, apa!). Mindig is vonzott a föld – gyerekként visszahúzódó és szorongó voltam, a kövek szedegetése és megérintése pedig megnyugtatott, segített „lehorgonyozni”.
A munkám során azokat az anyagokat ünneplem és emelem ki, amelyeket a föld öntudatlanul hoz létre – művészi kontextusba helyezve őket. Az a célom, hogy a szerény, természetes anyagokat (föld, kő, talaj) a lehető legmagasabb formában bemutatva olyanok számára is szerethetővé tegyem a természetet, akik esetleg nem éreznek vele eleve mély kapcsolatot.
Tudományos megközelítés ez, vagy inkább hobbinak tekinted?
Az én „kőkurátori” módszerem leginkább a geológiához közeli – kutatok ásványi lelőhelyek után tudományos adatbázisokban, keresek fosszíliákat, vagy éppen utólag nézek utána a kövek kémiai összetételének –, de ez leginkább passzív érdeklődés. Sokkal inkább a kövek esztétikája, tapinthatósága vonz, és az az elmebéli csend, amit a gyűjtés és rendszerezés közben megélek.
Egyetlen kivétel talán a megkövesedett fa – ez az egyik kedvencem. Egyrészt mert minden lelőhely teljesen más karakterű: az óceán által koptatott megkövesedett fa egészen más, mint az arizonai sivatagban talált achátos fa, ami megint teljesen különbözik a déli államok megkövült pálmáitól, és így tovább.
Nincs hivatalos rendszerezési vagy meghatározási módszerem, de alázattal tölt el a gondolat, hogy ezek a kövek már évezredekkel a születésem előtt is léteztek – és valószínűleg még évezredekig fognak utánam is. Kurátornak tartom magam: a föld apró darabjait mutatom be művészi megvilágításban, a lehető legszebb formájukban.
Avery Gregory | Instagram
Ez a cikk a Hype&Hyper 8. lapszámában, először nyomtatásban jelent meg 2023-ban.
Fától a tányérig: az ukrán tészta művészete
A valóság és a képzelet valószerű ölelésében
