Főszerepben a kiegészítők: Kortárs Ékszerhét Budapest

Főszerepben a kiegészítők: Kortárs Ékszerhét Budapest

Idén nyolcadik alkalommal szervezik meg a Kortárs Ékszerhét Budapestet (BJW) a FISE – Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület közreműködésével. Az eseményt 2022. szeptember 12. és 18. között rendezik meg, célja, hogy népszerűsítse a kortárs ékszer műfaját, lehetőséget adva a hazai és külföldi alkotóknak legfrissebb munkáik bemutatására.


A kiállítási anyag egyszemélyes zsűrije a kortárs ékszertervezés egyik legnagyobb hatású alakja, a holland Gijs Bakker egy személyes prezentációval készül, míg Charon Kransen New York-i műgyűjtő és kurátor online mesél majd a művészekkel való együttműködésről, illetve egy szakmai konzultációt is tart a tervezők számára. Az idei év harmadik előadója a nemzetközileg elismert alkotó és könyvszerző, Daniela Malev pedig egy ötnapos workshopon betekintést enged tervezői attitűdjébe.

Újdonság, hogy ebben az évben az érdeklődők is kipróbálhatják magukat alkotóként, méghozzá Fazekas Veronika ékszertervező művész workshopján, a Kastner Kommunity közösségi terében.


Daniela Malev brossok

Forrás: Sajtóanyag


továbbiak
A szakemberek mindig túlbecsülik a kockázatokat – interjú Matuz Gáborral
business

A szakemberek mindig túlbecsülik a kockázatokat – interjú Matuz Gáborral

Ha választani kell egy kibertámadás vagy egy bomba között, akkor minden informatikában jártas személy a bombát fogja választani – mondja Matuz Gábor kiberbiztonsági szakértő a Hypeandhypernek. Interjúnk a háború hatásairól, kibervédelemről, tanácsok cégeknek és átlagembereknek a kibervédelem területén. Az orosz-ukrán háború a kiberteret is részben felpezsdítette, már az első hetekben voltak
Modern metropolisz | Baba lakótelep
east

Modern metropolisz | Baba lakótelep

Bár Prága városa főként lenyűgöző barokk épületeiről híres, sok modern építészeti remekkel is büszkélkedhet – ilyenekből áll például a Baba kísérleti lakótelep, mely nemcsak építészeti, de társadalmi, esztétikai és technikai szempontból is meghatározta a két világháború közötti funkcionalista építészetet. A Deutsche Werkbund 1927-ben mutatta be első kísérleti lakótelepét Stuttgartban, mely a
A Covid-19 okozta bumm nem egyértelmű pozitívum az e-kereskedelemben – interjú Várkonyi Balázzsal
business

A Covid-19 okozta bumm nem egyértelmű pozitívum az e-kereskedelemben – interjú Várkonyi Balázzsal

Manapság minden a digitalizáció fele halad, a vásárlás különösképpen. Milyen kihívásai vannak egy ilyen világban a régió egyik legnagyobb online kereskedelmi cégének? A koronavírus okozta többletbevétel teljes mértékben elkönyvelhető áldásként? Ilyen kérdésekről kérdeztük az eMAG ügyvezetőjét, Várkonyi Balázst, aki úttörő a közép-kelet-európai e-kereskedelemben. A nyugat-európai e-kereskedelmi piacot egy-két nagy, multinacionális