Fülhallgató, amelynek minden részét láthatod

Fülhallgató, amelynek minden részét láthatod

Szokatlan megoldással tűnik ki konkurensei közül a Nothing high-tech márka: olyan fülhallgatót dobtak piacra, amely nem rejti el belső mechanizmusát.

Megjelent a márka első terméke, a Nothing Ear (1) bluetooth fülhallgató, amely sokat ígérő specifikációi mellett transzparens megjelenése által válik kiemelkedővé. Az eszköz bepillantást enged a sokat látott és gyakran használt terméktípus belső felépítésébe, amelyről felhasználóként keveset tudunk. Láthatjuk a nyomtatott áramkört, a mágneseket és a mikrofont, mindez mégsem kelt sufnituningérzetet.


A Nothing Ear (1) a maga 4,7 grammjával kisebb, kényelmesebb és könnyebb is, mint az Apple azonos típusú terméke, valamint az ára is kedvezőbb, mint a piacon jelenleg elérhető többi készüléké. A fülhallgatót zajszűréssel vagy anélkül is használhatjuk, az akusztikai paramétereket pedig a készülékhez társítható alkalmazáson keresztül állíthatjuk be. Az áttetsző tokba gyorstöltőt építettek – már tíz perc töltés is elegendő energiát ad a készüléknek kilencven percnyi zenehallgatáshoz.

Nothing | Web | Instagram

Forrás: Wallpaper

továbbiak
Szörf a Balti-tengeren | Krysztof Jedrzejak: Baltic Surf Scapes
east

Szörf a Balti-tengeren | Krysztof Jedrzejak: Baltic Surf Scapes

Először végy egy szörfdeszkát, majd egy fényképezőgépet – így szól Krysztof Jędrzejak receptje, amellyel lélegzetelállító fotókat készít a Balti-tengerről. A természetfotós szörfösként és fotósként is a Balti-tenger hullámaira koncentrál. Ahogy a szörfdeszkával közel kerül a a hullámokhoz, úgy a képei is intimebb perspektívát kapnak, hogy mi, befogadók is közelebb kerülhessünk a
Büfé #7 – Fagylaltok, jégkrémek
egyéb

Büfé #7 – Fagylaltok, jégkrémek

Egy forró nyári napon semmivel sem tudjuk jobban lehűteni magunkat (és a kedélyeket), mint egy-két-három gombóc fagyival. A jeges nyalánkság iránti rajongásunk egyáltalán nem újkeletű, a fagyi már szüleink, nagyszüleink idejében is elérhető örömforrásnak számított. De mi is a hazai fagylaltok, jégkrémek története? Kalandozz velünk a hűsítő desszertek világában! Mint
Itt pezseg a közösségi élet Krakkóban
egyéb

Itt pezseg a közösségi élet Krakkóban

A FORUM Przestrzenie kávézó, bár és klub egy helyen: friss, kortárs közösségi központ Krakkóban, amely a máig ikonikus Forum Hotelben épült meg és jött létre 2013-ban. A nagy, karakteres szovjetkori épület és annak légköre szomjazta a felélénkítést: a FORUM Przestrzenie a megfelelő eszközök használatával gyorsan Krakkó egyik legmenőbb és legizgalmasabb