A Gödöllői Iparművészeti Műhely épületének felújítása új szintre lépett. Az Alkotóház átalakításának vázlattervei, amelyeken a GUBAHÁMORI építésziroda, azaz Guba Sándor, Hámori Péter és Novák Sándor építészek dolgoztak, elkészültek.
A tervek szerint 2022-ben már megújult kiállítóterek és műhelyek várják a gödöllői művésztelep szellemiségét őrző intézmény alkotóit és látogatóit.
Az épületet egyébként az 1900-as évek közepén eredetileg bivalyneveldének építhették, a városrész építési hagyományaitól eltérően acélszerkezetből, majd később gombverdének, fonalgombolyító műhelynek, illetve különböző könnyűipari termékek raktárának használták. Mivel egy raktárépület nem feltétlenül alkalmas bizonyos oktatási tevékenységekhez, az intézménynek azóta, hogy 1998-tól ezen a helyen működik, sok kompromisszumot kellett kötnie. A GUBAHÁMORI a most működő gyakorlatok igényei szerint, specifikusan tervezi át az épületet, hogy az alkalmasabb legyen az ott folyó munkára.
A GIM-ház tervezésekor többek között azzal a kihívással kellett megküzdeniük, hogy redukcióval, a meglévő elemek és nyersanyagok átrendezésével, valamint csak minimális mértékű új szerkezet kiépítésével hogyan lehet létrehozni azt az építészeti minőséget, amit elvárunk egy oktatási intézménytől és egy kiállítótértől.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/GIM_model_01_gubahamori-1980x1485.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/GIM_pers_02_gubahamori.jpg)
„Elsőre nem is sejtjük, de rengeteg lehetőség van a legegyszerűbb szerkezetekben is, például egy festett falban, illetve abban, ha nem jutunk el a festésig: nyersen hagyjuk-e a teherhordó szerkezetet, hogy kiemeljük egy kőfal, téglafal vagy acél könnyűszerkezet esztétikáját? […] Színek, formák és textúrák skálája áll előttünk, mielőtt úgy döntünk, hogy lefestjük a falat” – mondták a tervezők.
A GIM-ház terei és falfelületei is ezen redukciós elvek mentén alakulnak majd ki: nyers, „félig befejezett” és „befejezett” felületek határolják a kialakítandó tereket.
A tervek szerint a teljes fali és álmennyezeti burkolatot lebontják a tér méretének maximalizálása végett, így látható lesz az eredeti bivalynevelde acélszerkezete. Megfelelően privát teret kapnak az egyéni és kerámiaműhelyek, emellett a megújult épület optimális átjárhatóságot fog biztosÍtani a rajz- és textilműhely, illetve a kiállítótér és egyéb kiszolgálóhelyek között. A tervezéskor nemcsak a funkciókhoz és az épület meglévő szerkezetéhez, hanem a környező épületekhez is igazodtak. A Kriesch Aladár utca – ahol a GIM-ház is található – Gödöllőn kiemelt utcaképi védelem alatt áll a maga kisvárosi épületsorával, illetve több olyan villával, mint Nagy Sándor háza, vagy a névadó Körösfői Kriesch Aladár iparművész műteremháza.
„Az átalakítás során a jelen állapotában inkább jellegtelen ipari-raktárépületet kellett igazítani egyrészt az egyszerű oldalhatáros kisvárosi épületek kialakításához, másrészt a villaépítészet ikonikusságához” – tudtuk meg az építészektől.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/GIM_diagram_01_gubahamori-1980x1400.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/GIM_diagram_02_gubahamori-1980x1400.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/GIM_diagram_03_gubahamori-scaled.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/GIM_floor_plan_gubahamori-scaled.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/GIM_model_02_gubahamori.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/GIM_model_03_gubahamori.jpg)
Gödöllői Iparművészeti Műhely | Facebook | Instagram | Web
Építészet: GUBAHÁMORI (Guba Sándor, Hámori Péter, Novák Sándor) | Facebook | Instagram | Web
Épületgépészet: Prémium Épületgépészet (Tirpák Tamás) |Facebook | Instagram | Web
A GIM (Gödöllői Iparművészeti Műhely) 1998-ban alakult, Gödöllőn és környékén élő hivatásos, országosan és nemzetközileg elismert iparművészek csoportosulásaként. A műhely célja a századfordulón létrejött, európai hírű Gödöllői Művésztelep szellemiségének, művészeti hagyományainak továbbéltetése, megismertetése a kortárs művészetben, a kultúra, az oktatás és a nemzetközi kapcsolatok területén. A GIM-Ház kortárs művészeti kiállításoknak ad helyet, az alkotó művészek műtermei is látogathatók.
![Ókori ciszternából kortárs múzeum](/content/images/size/w600/2022/06/reuse-the-roman-ruin-to-a-contemporary-art-museum-1-5f2ebae1ec1f2.jpg)
Ókori ciszternából kortárs múzeum
![Lengyelország régiói posztersorozaton | Katarzyna Nowakowska](/content/images/size/w600/2022/06/1-18.jpg)
Lengyelország régiói posztersorozaton | Katarzyna Nowakowska
![Portugália ízei és színei egy wrocław-i étteremben | MARTIM](/content/images/size/w600/2022/06/p2_buckstudio_martim_photo_pionstudio_yatzer.jpg)