A fogyasztói társadalmat mutatja be sajátosan groteszk, szatirikus világában. Tehetsége helyet foglalt számára a világ 100 legjobb illusztrátora között a Taschen kiadó által, számos nagy céggel dolgozott együtt, azonban számára a legnagyobb elismerés, ha valaki rezonálni tud a karaktereivel. Személyisége teljesen magával ragadó, olyan, akinek gondolataiban öröm és kiváltság lenne eltölteni egy napot.
Mesélj nekünk a kisgyermek Bertáról! Milyen voltál kicsi korodban?
Úgy emlékszem, hogy gyerekkoromban viszonylag visszahúzódó, csendesebb kislány voltam, nehezen barátkoztam a társaimmal. Imádtam a kreatív feladatokat, mint a legtöbb kisgyerek, ugyanis a rajzaimmal tudtam igazán kifejezni önmagam. A rajzolás mindig ott volt számomra, mint egy mankó, életem során mindig ennek segítségével tudtam felkelteni a társaim érdeklődését.
Akkor ezek szerint nem te voltál a legrosszabb és leghangosabb gyermek az osztályban.
Abszolút nem! Mindig is megfigyelő szerepet töltöttem be, mint egy térfigyelő kamera. Nagyon figyelek a legapróbb részletekre is, gyorsan felmérem már a legkisebb jelek alapján is, hogy egy közösségben hogyan kell navigálni. Ez az adottságom szerintem teljesen megjelenik a munkáimban is.
Édesapád Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész. Mindez mennyire határozta meg a gyerekkorodat?
Kifejezetten privilegizált környezetben nőttem fel. Apukám színházi rendező, anyukám pedig szociológus és antropológus, így jelentős, átfogó humán műveltséget kaptam gyerekkoromtól kezdve. Mindenben támogattak, akár a rajzolásról vagy a továbbtanulásról volt szó. Rettenetesen sokat köszönhetek a szüleimnek, amiért mindig hálás leszek nekik.
Voltak más terveid is a grafikán kívül?
Sok minden érdekelt gyerekként, szerettem a művészeteket, de a reál tárgyakat is, mint a kémia és a biológia. Egyszer a fejembe vettem, hogy szervkereskedő is lehetnék, persze gyerekként csak az anyagi vonzatáról tudtam, az etikai és morális részéről kevésbé voltak ismereteim. A plasztikai sebészet felé is húztam, szerintem jó orvos lennék. Szeretnék segíteni az embereken, erős messiás-komplexusom van, csak irtózom a vér látványától. Néha még mindig gondolkodom rajta, de jelenleg a szenvedélyemnek élek.
Említetted, hogy kreatív kisgyerek voltál. Milyen úton kezdted el a tehetséged továbbfejlesztését?
Szüleim beírattak a Budai Rajziskolába, ahol Rofusz Ferencnél tanultam animációt, ami a gyermekkorom legmeghatározóbb részévé vált. Nehéz megtalálni a saját hangodat tiniként, amikor az jelenti a legnagyobb problémát, hogy mit vegyél fel aznap, hogy imponálni tudj a kiszemeltednek. Feri óráin egészen más dolgok kerültek fókuszba, hihetetlenül vicces és pozitív személyiség, imádtam hozzá járni. Ő javasolta a leendő egyetememet is. A gimnázium alatt elkezdtem járni Kopek Rita, és a fia, Kamen Anev óráira a 91. stúdiójába, ahol elsajátítottam az alapokat: kockológia, akt, portré, festészet. Heti négy alkalommal jártam hozzájuk egy csodás közösségbe, ahol végre kényelmesen és biztonságban tudtam mozogni. Általuk ismerkedtem meg igazán a tervezőgrafika világával, a portfóliómat is itt készítettem el az egyetemi jelentkezéshez.
Miért mentél külföldre, és hogyan esett a választásod éppen Londonra?
Ferinek köszönhetően tizennégy évesen elhatároztam, hogy a Central Saint Martins-re fogok jelentkezni, ami a University of the Arts London alá tartozik. A szüleim nagyon örültek, hogy ilyen komoly terveim vannak a jövőmmel kapcsolatban. A CSM tervezőgrafika szakára nyertem felvételt, majd illusztrációra szakosodtam. Volt bennem ambíció, kalandvágy, hogy kipróbáljak valami újat, egyedül, önállóan. Gyerekként többször jártam Londonban, és már akkor teljesen beleszerettem: lelkes turista voltam az elején, majd a kultúra nagyon magával ragadott. Abban azonban biztos vagyok, hogy a családom támogatása nélkül biztosan nehezebb lett volna ez a folyamat.
Találkoztál kezdeti nehézségekkel?
Rögtön az érettségi után költöztem ki Londonba, ami kissé megviselte az anyukámat, de ez természetes. Így utólag azt kell mondanom, hogy egy eléggé pokoli menet volt az elején az egyetem, a beilleszkedés, illetve, hogy nem tudtam használni az anyanyelvemet. Ma már elég magabiztos vagyok, a város körforgása és elfogadása nagyon sokat segített, főleg a karrieremben.
A képi világod hihetetlenül részletgazdag, tele érzelmekkel és önálló karakterekkel. Honnan inspirálódsz?
Teljesen bagatell dolgokból, hétköznapi, kifigurázható karakterekből, mindennapi pillanatokból. Miközben ülök a buszon, gyakran figyelem az emberek mimikáját, és azon tűnődöm, hogy mik lehetnek azok a dolgok, amik éppen átfutnak az adott személy gondolatain. Tehát arra vagyok kíváncsi, hogy vajon mások hogyan élik meg azokat a pillanatokat, amiben én külsős szemmel látom őket. Fontos inspiráció számomra Gogol, és a rá jellemző rettenetesen groteszk humor, miközben szeretettel és törődéssel nyúl a karaktereihez. Úgy gondolom, hogy ebben hasonlítunk, ugyanis látjuk az emberek hibáit, de mégis az erényükre változtatjuk azokat. A karaktereim élnek: kicsit groteszkek, kicsit viccesek, de nagyon igaziak.
Hogy néz ki nálad az alkotói folyamat?
Általában egy megkeresés után mindig alszom egyet az ötletre, és reggelre jelenik meg előttem az a vízió, koncepció, ami alapján elindulok. Rengeteg kutatómunkát végzek egy grafika elkészítése során, szeretek a saját fotóimból dolgozni, amelyeket Budapest vagy London utcáin készítek, egyfajta szociofotók számomra. Kollázsokat szoktam csinálni, hogy lássam a különböző rétegeket és részleteket, amik érdekelnek, majd belemerülök a folyamat legmélyebb bugyraiba. Néha csak jön egy ihlet, például ezen a grafikámon a húgomat fotóztam le, ahogy unottan eszik laptopozás közben. Persze a karakter nem ő, csupán a kezdeti kompozícióban segített.
A munkáidon gyakrabban jelennek meg női alakok. Szívesebben merítesz ötletet az ő életükből?
Úgy gondolom, kicsit érdekesebb testük és külalakjuk van, mint a férfiaknak. Én is az vagyok, így sokkal személyesebb hangot tudok megfogalmazni az életünkben meglévő szituációk, élmények megjelenítése során. Valahogy rajtunk másfajta teher van a társadalom elvárásai miatt, és mindez egy csomó irányba húzza szét az embert. Karriert építeni, úgy kinézni, mint egy bikinimodell, közben családot alapítani és jó anyának lenni – kissé ellentmondásos elvárások. Harminchoz közeledve én is érzek nyomást azzal kapcsolatban, hogy ketyeg az a biológiai óra.
Görbe tükröt mutatsz a világnak, miközben hajhásszuk az ideális szépség fogalmát, mi a véleményed?
Ezzel nekem is van dilemmám, úgy tapasztalom az életnek van egy valóságos része, mely körülöttünk van, csupa hibákkal, apró részletekkel, mint amiket a grafikáimon is megjelenítek. Illetve van egy idealizált, de eladható része is, melyet csak kergetünk. Ezt is figyelembe kell vennem a munkáim elkészítése során, maradjon hű hozzám, de váljon eladhatóvá, nehéz, ha az ember ebből él meg. Sok rajzom nem illene egy megrendelő nappalijába vagy hálószobájába, de szerencsére nagyon széles és nyitott közönséggel dolgozom, így mindig látnak bennük valamit, ami rezonál a saját személyiségükkel.
A Taschen könykiadó beválogatott a világ legjobb 100 grafikusa közé. Motiválóan hatott rád ez az elismerés?
Hihetetlen érzés volt, de elég nehezen tudom befogadni az elismeréseket, gyakran oktalanul is megkérdőjelezem saját magam. Állandóan bennem van, hogy tökéletesebb és tökéletesebb lehetne egy munkám. A legnagyobb öröm számomra, amikor a velem egykorú társaim felkeresnek, hogy elmondják, ők is így látják az életüket, ők is hasonló problémákkal küzdenek meg a hétköznapokban, mint én, és eljutott hozzájuk az az üzenet és az a szerethető világ, amit a munkáimmal szeretnék közölni. Nagyon hosszú út van mögöttem, számos mérföldkővel, ezek mindig megerősítenek abban, hogy érdemes ezzel foglalkoznom.
Milyen a céljaid és álmaid vannak a jövőre nézve?
Kissé nehéz ez mostanában számomra, sok mindent átértékeltem a közelmúltban. Célom, hogy egyszer egy saját stúdiót alapítsak, kicsit már komolyabban, nagyobb cégekkel. Továbbra is azt szeretném csinálni, ami jólesik, és a legfontosabb, hogy szeretettel készítsem a grafikáimat, és bemutassam általuk a saját kis világomat. Nem hiszem, hogy szakmát váltok, ha azonban mégis szervkereskedő leszek, azt biztosan nem fogom elárulni nektek!
Megáldott ételek és rejtett kamerák – Interjú James A. Kapalóval | Nyomtatott múltak
Virágzó magnóliák öröksége a palackban | Magnolia Heritage Gin
