Örülnek-e az építészek, ha kézjegyük felismerhetően végigvonul a portfóliójukon? Hogyan kommunikálható egy brand víziója a belsőépítészeten keresztül? Csupa izgalmas kérdés vetődött fel, miközben Lengyel Márton bemutatta nekünk az URBA építész stúdiót.
Lengyel Márton és Vízkelety Rita korábban több szakmai formációban is részt vettek, mielőtt teljesen a saját útjukra léptek. Az URBA Stúdiót mai formájában négy éve alapították, és azóta tudatosan építik, bővítik: míg egy darabig a fővárosi vendéglátóhelyek alkották a portfóliójuk legnagyobb részét, a nevükhöz köthető néhány nagykövetségi és minisztériumi épület enteriőrje is, valamint építészeti megbízásokat is vállalnak. Az irodájuk múltjáról, jelenéről és jövőjéről Lengyel Márton mesélt nekünk.
Mióta vagytok, és hogyan lettetek ti az URBA?
Az URBA stúdiót az élettársammal, Ritával közösen alapítottuk, akivel még az Műszaki Egyetemen ismerkedtünk meg. Az egyetem alatt én klasszikusabb építészirodákban dolgoztam, de már akkor tudtam, hogy a saját utamat szeretném majd járni. Szerencsére egyre inkább elkezdtek érkezni a saját megrendelések: az első munkám az Amoeba Group-pal közösen az Ankert volt. Utána a numbernow formációban dolgoztunk évekig két másik építésszel; ekkor készült például a Ramenka és az Etap. Aztán nagyjából négy éve döntöttünk úgy Ritával, hogy ketten folytatjuk, az URBA égisze alatt. Ugyanakkor az előző csapatokkal közös referenciákat megőriztük, így ez a lépés tényleg folytatásnak volt tekinthető.
Mekkora most az URBA csapata?
Az évek alatt született két gyerekünk, akikkel Rita az ideje nagy részében otthon van, úgyhogy a döntéseket közösen hozzuk, de a napi dolgokkal én foglalkozom. Van egy állandó grafikusunk és három megbízott építészünk. Egy ideje pedig különböző projektekhez szeretek bevonni alvállalkozókat is. Régen hajlamos voltam minden feladatot magamra vállalni, most sokkal inkább csapatként működünk.
Mit értesz az alatt, hogy a saját utadat szeretted volna járni? Melyek azok a legfontosabb pontok, amelyek mentén építészként dolgozni szeretsz?
Egyrészt számomra nagyon fontos, hogy minden egyes tervezési feladatba energiát fektessek, hogy valami olyan gondolatra fűzzem fel, ami helytálló, egyedi és jól megalapozott.
Másrészt ahhoz, hogy valóban jól sikerüljön a végeredmény, meg kellett tanulnom, hogyan válogassak a megrendelők között. A kezdetekhez képest nagy változás, hogy az utóbbi időben egy-két beszélgetés alapján meg tudom ítélni, egy húron pendülünk-e a megbízóval. Ha úgy érzem, nem, akkor még egy jó projektre is nemet mondok, mert megtanultam, hogy nem érdemes az iroda idejét olyannal húzni, ami végül nem lesz referencia értékű.
Nekem úgy tűnik, hogy még az elsőre különbözőnek tűnő munkáitok – például a Ramenka és a Börze – között is felfedezhető valamiféle párhuzam. Sok építész és tervező ódzkodik attól, hogy beskatulyázzák egy stílusba, pedig a felismerhető kézjegy egy pozitívum is lehet. Mit gondolsz, nektek van ilyenetek?
Érdekes, mert ez sokáig engem is zavart. Mindenesetre nehéz kérdés, mert belülről nem könnyű megítélni a saját munkáinkat. Ami biztos, és minden helyre jellemző, amit csinálunk, hogy nagyon részletekbe menően visszük végig a tervezést, az utolsó szögig mindent kitalálunk. Talán ez adhat egy olyan harmóniát, koherenciát, ami alapján felismerhetővé válnak a tereink.
Elgondolkodtató, hogy miért félünk ettől tervezőként? Hiszen ha megnézem az elmúlt évszázadok nagy tervezőit, nekik mindig voltak kézjegyeik, ami nem rossz dolog. Egyébként pont az utóbbi időben kezdtem el változni ezen a téren, és
kezdtem el megszeretni a gondolatot, hogy van egy stílusunk. Van ebben valami felszabadító, hiszen ezáltal olyan, mintha nem kéne minden új projektet a nulláról kezdeni, hanem az előző folytatásaként lehet javítani, csiszolni, folyamatosan fejleszteni.
A Börzére egyébként – számomra meglepő módon – sokan mondják, hogy minimál tér. Az én szememben pont hogy inkább kifejezetten gazdag, hiszen nagyon aprólékosan megterveztük például a lámpákat is, és a hexagonos mozaikpadló is egyedi tervezés. Talán a logikus térszervezés adhat egy letisztult érzetet az embereknek.
A portfóliótok egyik új, izgalmas projektje a Hotel Pentimento. Első ránézésre nekem a fiatal francia építészirodák stílusát juttatta eszembe. Te tudnál mondani meghatározó jellemzőket, vagy inspirációkat?
Igen, lehetséges, hogy van ezzel a vonallal párhuzam, ha arra gondolok, hogy nagypolgári miliőhöz adunk hozzá valami ahhoz illeszkedőt, modern vagy historizáló jelleggel.
Összességében azt látom, hogy nagy az igény arra, hogy a térben valami utalás történjen a múltra. A Liberté esetében a megrendelő belőtte az irányt, a korszakot – a mid-century modernt – aminek a jegyeit modern összhatással sikerült átemelnünk. Valamit ott nagyon elkaptunk, mert azóta sokan erre hivatkozva jönnek hozzánk, hogy ezt a nosztalgiát szeretnék újra látni a terekben. Azt gondolom, ez valahol általánosságban is igaz a mai világra: talán véget ért az, hogy az embernek pusztán funkcionális tere legyen. Szeretjük körülvenni magunkat olyan tárgyakkal, amelyek történetet közvetítenek. Én tervezőként bele tudok ebbe helyezkedni, és bár a saját életteremet szikárabbnak képzelem, a bútorokat oda is több korszakból, több tervezőtől emelném be, ezzel is életet adva a térnek.
A Hotel Pentimento nagyon érdekesen is indult: nem konkrétan egy belsőépítészeti tervet, hanem egy komplett brand víziót kellett készítenünk a készülő hotelnek. Az utóbbi időben az ilyen típusú beruházások egy nagyon markáns konceptuális irányba mozdultak el, szóval manapság ez egy létező követelmény. Ez volt a mi feladatunk is a pályázaton, amit az Archikonnak készítettünk, aki a projekt építészeként belsőépítészeti szakágat keresett a megvalósításhoz.
Az épület maga egy 1890-ben épült ház a Benczúr utcában. Gyönyörű a magasföldszinti tere, így arra gondoltunk, hogy a koncepciót ennek a látványtervén keresztül mutatjuk majd be. Az ötletünk az volt, hogy az épület egykori lakója, egy misztikus figura, egy nagyvilági hölgy jelleme és életszeretete fog visszatükröződni a terekben. Ezzel pedig meg is született egy erős szellemiség, ami szépen végig tudott vonulni az egész munkán.
Maga a tér csodálatos alapadottságokkal rendelkezik: a mennyezet, a nyílászárók, a fehér kontúr a falon. Kihívás volt azonban, hogy ebbe az 5×10 méteres alaprajzba, hogyan helyezzük el a fürdőszobát, úgy hogy ne rontsuk el a teret. Ezt csak úgy láttuk lehetségesnek, ha középre beteszünk egy tömeget, eltartva mindentől – de nem szerettünk volna csak úgy oda tenni egy kádat, mint ahogy sok helyen teszik. Így azt egy dobozba tettük, ami olyan mint egy okos és érdekes tárgy – mint egy varázsdoboz, ami sejtet, megcsalja a szemet, és minden oldalról más arcát mutatja. Ez a középső elem adja a lelkét az egész térnek.
A koncepciót végül egy olyan szemszögből mutattuk be, mintha valaki már eltöltött volna pár éjszakát ezen a helyen és megtapasztalta az élményét. Igaz, a tervünk nem nyert, nem is ez volt a cél. Egy pályázatban épp az a felszabadító, ami a rizikós is, hogy nincs közvetlen kapcsolat a megrendelővel. Ezért azt szerettem volna, ha csak szimplán jól érezzük magunkat, miközben ezen a munkán dolgozunk. Valamint megmutathattuk az Archikonnak, hogyan dolgozunk, és ez célra is vezetett: azóta van egy nagyon izgalmas közös projektünk az Agrárminisztréium épületében.
A honlapotokon ez az egyetlen olyan munka, ami nem valósult meg. Miért döntöttetek mégis úgy, hogy bemutatjátok?
Bár nem valósult meg, a Hotel Pentimento lett az egyik legkedvesebb referenciám. Fél évvel ezelőttig nem tettünk volna fel olyan munkát, ami nem készült el, de mivel profilt váltottunk, és most már leginkább belsőépítészeti szakágként dolgozunk, fontosnak tartottuk, hogy megmutassuk, mivel foglalkozunk, milyen a szellemiségünk, hiszen ezek a projektek bár nagyobb léptékűek, hosszabb lefolyásúak is, így akár évekig nem tudnak kész formában bemutatásra kerülni.
Mi indokolta ezt a profilváltást, és mit jelent ez a jövőre nézve?
Én főként a budapesti vendéglátásban kezdtem bontogatni a szárnyaimat, ami úgy nézett ki, hogy egy étterem- vagy bártulajdonos közvetlenül keresett meg a munkával. Egy-másfél éve döntöttünk úgy, hogy tudatosan nyitunk az építészirodák felé, mert így könnyebben kerülhetünk nagyobb, nívósabb projektek közelébe. Tehát míg azelőtt főleg kávézók, éttermek, boltok enteriőrjein dolgoztunk, most terveztünk nagykövetséget (Algíri Magyar Nagykövetség, a Földes és Társai irodával), a már fent említett Agrárminisztérium épületének tereit, de említhetjük akár a Blaha Lujza téri metrómegállót is, ami pedig már az építészet irányába mutat. Ez a másik törekvésünk: mivel alapvetően mind építészek vagyunk, a közeljövőben szeretnénk növelni az építészeti megbízásokat is. Jelenleg egy tíz épületes megbízásunk van, nyolc családi és két társas házzal.
Tom Cruise X Elon Musk
Lengyel minimál | ÅOOMI
