Pécs után 2023-ban egy újabb magyar város, Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa (EKF), amelynek modern, többrétegű mondanivalóval bíró, européer szemléletmódú arculatát a Hidden Characters tervezte. Nagy Dániellel és Orbán Péterrel beszélgettünk.
A budapesti tömegközlekedési logók, illetve az Erzsébet téri irányítórendszer tervezése után az EKF projekt egy viszonylag új terep volt a Hidden Characters számára. Az effektív munkát megelőzően természetesen tanulmányozták a 2010-es pécsi programot, és több más kulturális esemény designját is, amelyekben nem feltétlenül a konkrét arculati elemeket vizsgálták, inkább a megfelelő hangulatot keresték – mit közvetítenek, mit emelnek ki. A legnagyobb segítség azonban mégis az a részletes brief volt a számukra, amivel – hat másik várost megelőzve – Veszprém az EKF pályázatot is megnyerte. Ebben az egzakt anyagban – Dani és Péter elmondása szerint – nagyon jól összefoglalták a hívószavakat, a kulturális, társadalmi és gazdasági aspektusokat. „Napi szinten nézegettük, sok ötletet és inspirációt adott a tervezéshez” – mondták el.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/veszprem_cover17-1024x540-1.png)
Ahogy az eddigi munkáiknál, úgy itt is együtt kezdték az ötletelést. „Oda-vissza pingpongozással jönnek ki általában a legjobb koncepcióink. Közösen gondolkodunk, skiccelgetünk, ami eltart két-három napig, majd elvekről beszélgetünk, keressük a megjelenítés legmegfelelőbb módjait. Az EKF2023 program esetében mindez két tervet eredményezett. Az egyik egy kifejezetten absztrakt elgondolás volt, amelyben az európai sokszínűséget próbáltuk a geometria nyelvén megfogalmazni – a különböző kultúrák közös metszetét, vagyis tulajdonképpen magát az európaiságot szerettük volna kiemelni. És hát igen, ez nem egy tej, amire rárajzolsz egy tehenet és kész (nevetnek). Pont az a nehézsége, hogy olyan vizuális formát találjunk, ami van annyira elvont, hogy többféleképpen értelmezhessük, és így szélesebb spektrumát fedje le a témának, ugyanakkor az emberek számára mégis megfogható és érthető legyen. A másik, végül nyertes tervünk esetében aztán egy fokkal közelebb kerültünk ehhez az elképzelésünkhöz…” – jegyezték meg.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/veszprem_cover16-1024x540-1.png)
A Farkas Anna, Laki Eszter, Can Togay, Hegyeshalmi László és Gerhes Gábor nevével fémjelzett szakmai zsűri által szelektált grafikusok – a de_form, a Graphasel Design Studio, a Hidden Characters, Mesterházy Ákos, a Peltan-Brosz Studio és Tóth Andrej – augusztus vége óta dolgozhattak az EKF új arculatán, amely munkákat októberben értékelték és a végső szavazáskor egyértelműen a Hidden Characters arculati terve mellett döntöttek.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/veszprem_cover13-1024x540-1.png)
„Több igazán jó munka született, de talán azért tudtunk mi egy picit jobban kiemelkedni, mert sikerült egy olyan plusz potenciált szemléltetnünk, amivel aztán az adott pályázat kilépett a klasszikus arculat-logó-tervezés mederből. Bár az alapgondolatunk az Európai Kulturális Főváros cím által – az emberekben és az egész térségben – előidézett felragyogás, egyfajta új felvilágosodás volt, arculati tervünk nagyon sok minden mást is magában foglal. Egy univerzális szikra, amely lehet egy könyv, amit kihajtunk, egy korona, hiszen Veszprém a királynék városa, és egyfajta terjedés is – a fényt és a hangot is ugyanezzel jelölik. Ráadásul szuperül lép interakcióba a környezetével, így aztán a kapcsolódó grafikai alkalmazások számára korlátlan kreatív, multifunkcionális lehetőséget kínál” – mondta el Dani és Péter.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/veszprem_cover15-1024x540-1.png)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/veszprem_cover10-1024x540-1.png)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/veszprem_cover12-1024x540-1.png)
November végén készült el a 110 oldalas, részletekbe menő arculati kézikönyv, amelyben az intro animációktól kezdve, többfajta plakát arányig mindenre adtak részletes leírást. „Ezzel lezárult egy intenzív szakasz; az EKF2023 projektcsapatának grafikusai az általunk tervezett logót és feliratokat már sikerrel használják a napi szintű kommunikációjukban. Vannak tervben más további együttműködések is. Meglátjuk” – mondták el a tervezők.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/DSC_2747-Edit.jpg)
Fotók: Födémesi Csaba
![Lengyel építész co-housing terve nyert Moszkvában](/content/images/size/w600/2022/06/0DVRXPBwBfwctBkRohustlehub2-1-2-3.jpg)
Lengyel építész co-housing terve nyert Moszkvában
![Ludwig Múzeum 2020](/content/images/size/w600/2022/06/0018677-6-scaled.jpg)
Ludwig Múzeum 2020
![HYPE | Heti programajánló](/content/images/size/w600/2022/06/programajanlo_5het-01.png)