HIGHLIGHTS | Designerek városa

HIGHLIGHTS | Designerek városa

Mi a város? Nehéz lenne egyetlen szóval, vagy akár csak egyetlen mondattal definiálnunk, mit is jelent a fogalom. Sokféle kifejezés átfut az agyunkon: „nyüzsgés”, „zaj”, „tömeg”, „közösség”, kiváltképp akkor, amikor egy metropolisz körvonalai rajzolódnak ki lelki szemeink előtt. Sokféle dolog és sokféle ember színjátéka, amely egyik percről a másikra hol tragédiába, hol komédiába torkollik (vagy sokszor mindkettőbe, egyszerre). De egyvalamiben egyetérthetünk: a város sosem unalmas.

A magyar értelmező kéziszótárat fellapozva az alábbi meghatározást olvashatjuk: „A falunál általában nagyobb, zártabb település, amely többnyire nagy (emeletes) épületekből áll, s rendsz. közművei, közlekedési hálózata, középületei, művelődési intézményei is vannak, lakói elsősorban iparral és kereskedelemmel foglalkoznak.” A város azonban nemcsak ez, hanem, ahogy Kulcsár Géza kutató, az Urbanum kezdeményezés alapítója mondja: „Mi kötjük tehát össze a város rengeteg különféle arcát. Mi, a városban élők — mi, emberek, akik azzal a kozmikus adottsággal élünk, hogy az életünk a város körül forog: mi vagyunk a város.”

A város, ez a folyton nyüzsgő, bámulatos közeg organikusan lüktet, folyton változik – s ennek mi, városlakók is aktív részesei vagyunk. Egy tervezőnek ezen az izgalmas terepen kell bizonyítania: hatalmas kihívás és felelősség ez egyszerre. Megtervezni egy utcabútort, egy tömegközlekedési rendszer arculatát, egy kirakatot – a tervező az ilyen esetekben nem egyetlen embernek kell, hogy megfeleljen, hiszen munkájának gyümölcsét több ezren, tízezren látják, használják majd: ők lesznek azok, akik ítéletet mondanak majd. Szeretik? Utálják? Tetszik nekik? Szívesen használják? Megkeseríti az életüket? Kérdések, melyek ott lüktetnek minden designer fejében. Ezúttal kiváló, várossal kapcsolatos projekteket gyűjtöttünk össze Varsótól Moszkváig.

Mayer Kitti
designteoretikus

UTCABÚTOR

Waiting Space | Wrocław, Lengyelország
Michal Majewski
Magdalena Szwajcowska

A Waiting Space a City Patch nevű szervezet egyik projektjének eredménye, melynek célja az, hogy a város kihasználatlan, üres területeit újra élettel, funkcióval lássa el, egyúttal lehetőséget biztosítson a megfáradt városlakónak egy kis pihenésre.


KÖZLEKEDÉS

Nemo | The Urban Mobility App | Bengaluru, India
Bijoy Prasad Saha

A Nemo egy olyan applikáció, mely közösségi kerékpár-szolgáltatást nyújt tömegközlekedési és egyéb városi közlekedési információk összekapcsolásával. Célja, hogy csökkentse a széndioxid-kibocsátást azáltal, hogy az embereket az alternatív városi közlekedési módozatok hatékony használatára veszi rá.


UTCAARCULAT

Storefront redesign in Warsaw | Varsó, Lengyelország
Traffic Design
Filip Tofil
Marta Przeciszewska
UVMW –
Anna Nowokunska
zespół wespół
Martiszu Szu
Paweł Ryżko

„Összefogtunk és kiválasztottunk húsz üzletet a projekt számára, meghívtuk a tervezőket és dolgozni kezdtünk. Ennek eredményeként immár húsz új kirakat díszíti Prága utcáit, helyes példát mutatva és másokat arra ösztönözve, hogy kövessék példánkat.”


KÖNYV

traffic space is public space | Graz, Ausztria
Margit M Steidl

„A köztér a városi élet lényege. Ha javítani akarjuk ezeket, illetve több ilyen teret akarunk városainkba hozni, akkor a közlekedési tereket valódi, mindenki által használható közterekké kell alakítanunk.”


SZERVEZET | ESEMÉNY

Social Technology Center | Moszkva, Oroszország
Redo Bureau
Anna Kabanyina
Marina Коndratyenkó
Alekszandr Nyekraszov

A Social Technology Center egy önálló nonprofit szervezet, amely rendezvényeket szervez a helyi közösségek számára Oroszországban. Céljuk a helyi lakosok megerősítése a városi életkörülmények javítása mellett.

továbbiak
Trip Vibes | Tihany, Magyarország
east

Trip Vibes | Tihany, Magyarország

Az, hogy valaki a Balaton északi vagy déli partjához kötődik inkább, nagyrészt gyerekkori nyaralásaink – a nagyszülőknél, ifjúsági táborokban és más üdülőkben töltött szünidőknek – függvénye. A sekélyebb vízállás, Siófok bulizós bűvköre áll szemben a csendes, borozgatós hegyvidékkel. Kicsit olyan, mint Pest és Buda viszonya – jól kiegészítik egymást, de mind domborzatilag, mind
Minőségi kávézás bárhol, bármikor | Hidden Characters X Ampato Coffee
branding

Minőségi kávézás bárhol, bármikor | Hidden Characters X Ampato Coffee

Specialty kávé és rituálé otthonunkban, Hidden Characters-csomagolásban: a tizedik évfordulóját ünneplő magyar grafikai stúdió ezúttal a kávéínyenceknek kedvező Ampato Coffee számára készített kifejező arculatot. Egyre inkább megfogalmazódik bennünk az igény, hogy ne csak specialty kávézókban, hanem az urbánus környezettől távol, vagy akár saját otthonunkban is hozzá tudjunk férni a minőségi,
Társasjáték, amely forradalmi változást hozhatna az oktatásban | Histheory
design

Társasjáték, amely forradalmi változást hozhatna az oktatásban | Histheory

A pandémia lehetséges kimenetelét, a francia forradalmat vagy akár a Trónok harca alternatív befejezéseit is modellezhetjük a Histheory társasjátékkal. Barátokkal, családtagokkal is játszhatunk vele, de legnagyobb ereje talán a történelemoktatás felpezsdítésében és az összefüggésekben való gondolkodás fejlesztésében lehet. A sokoldalú játékról a tervezőkkel beszélgettünk. Amikor a Histheory-val játszunk, társadalomelméleti, politikai