HIGHLIGHTS | Fémbe zárva

HIGHLIGHTS | Fémbe zárva

Fényes, tartós, védelmez: ilyen és ehhez hasonló pozitív tulajdonságok jellemzik a fémet, amely mára a csomagolóipar legpraktikusabb alapanyagává vált. E heti válogatásunkban fém alapú csomagolásokat mutatunk be.

Amikor az ókori háborúk vagy a középkori lovagi tornák jutnak eszünkbe, a bátor vitézek testét borító fém páncélzat is az asszociációk körébe tartozik. Réz, ón, ezüst, arany, vas, higany, ólom, cink vagy platina: a történelem során számos alkalommal sorsfordító pillanatok eszköze vagy oka volt a fém, mely védelmet nyújtott vagy éppen veszedelmet jelentett. Az élelmiszeripar történetében először a francia cukrászmester, Nicolas Appert kínálatában tűntek fel a hőhatással tartósított élelmiszerek, a cukrász a francia belügyminisztérium 1795-ös hadélelmezési pályázatán bemutatott találmánya pedig még Napóleonnál is nagy sikert aratott. Később két angol vállalkozó, Bryan Donkin és John Hall az Appert-féle fermentálási technológiát fémdobozra fejlesztette, majd az 1800-as évek elején megnyitotta a világ első konzervgyárát. A technológia hamar nagy sikert aratott és máig rengeteg élelmezési kihívást old meg. A tömeges piacra kerülés felvetette az újfajta csomagolás egyedivé tételének igényét, így azt címkékkel, festéssel látták el. A konzervek ezáltal a grafika stílustörténetének is nagyszerű kordokumentumai.

Legyen az szardínia vagy sör, a fémdoboz nagyszerű felületet nyújt, melyet ma is előszeretettel dekorálnak kreatívjaink. Lássunk hát néhány mai példát Kanadától az Egyesült Királyságig!

Dillon’s Cocktail Syrups Package Design | Burlington, Kanada
Barry Imber


QUEQUEN Pesca de Mar | Buenos Aires, Argentína
Estudio Puerca


Maoundi – Matcha tea | Perm, Oroszország
gs team
Martin King


Overtone Brewing Co x Thirst Craft | Glasgow, Egyesült Királyság
Thirst Craft


továbbiak
A hét kedvenc enteriőrjei_52 | Best of
design

A hét kedvenc enteriőrjei_52 | Best of

Pontosan egy éve, a covid miatt bevezetett első karantén kezdetén (és apropóján) kezdtük el hétről hétre összegyűjteni a legszebb, leginspirálóbb, legkúlabb enteriőröket, melyekre a hét folyamán bukkantunk. Egyszerre szerettünk volna lehetőséget teremteni az álmodozásra és a helyzetből való kiszakadásra, de inspirálni is szerettünk volna titeket is, hiszen ennyi időt talán
Magyar innovációval a környezettudatosságért | Oonly
business

Magyar innovációval a környezettudatosságért | Oonly

Egy fenntartható magyar innováció, amely napjaink egyik legfontosabb problémáját, a környezetszennyezést kívánja csökkenteni: az Oonly újragondolja a visszaváltható, betétdíjas palackok rendszerét, hogy teljes mértékben műanyaghulladék-mentes, zero waste körforgás segítségével fogyaszthassunk minőségi ásványvizet. Magyarországon évente legalább kétmilliárd PET-palack kerül forgalomba, amelyek java rövid élete után gyorsan szemetesládában landol – mindössze minden harmadik
Kelet-Európa legszebb borászatai | TOP 5
architecture

Kelet-Európa legszebb borászatai | TOP 5

A jó bor olyan, akár egy műalkotás: értéket képvisel, magában hordozza a borvidék kultúráját, tradícióit. Egy borászatnak ezáltal többet kell nyújtania a funkciók puszta betöltésénél. Mai régiós válogatásunkban Közép-Kelet-Európa kiemelkedő borászatai közül mutatjuk be kedvenceinket. Rodica organikus borászat | Szlovénia A szlovén tengerparton, Truške városában találjuk a Rodica család által vezetett