Mennyire szeretjük a Nyugatot a régióban?

Mennyire szeretjük a Nyugatot a régióban?

Május 30-án, kedden tüntetés zajlott Prágában. A tüntetők egy amerikai katonai bázis csehországi telepítése ellen tiltakoztak—ez több szimbolikus kérdést is felvet.


Egészen feszült demonstráció zajlott Prágában május 30-án, amikor többszázan utcára vonultak, hogy kifejezzék nemtetszésüket egy amerikai katonai bázis Csehországba telepítése ellen. Délután háromkor körülbelül négyszázan jelentek meg, majd később többen is csatlakoztak, és rövidesen a rendőrség is megjelent. A legfőbb feszültséget voltaképpen motorosok okozták, akik szándékosan próbáltak zavart kelteni a tüntetők között, feltételezhetően a véleménykülönbség okán–míg a tüntetők egyértelműen Amerika-ellenes hangokat ütöttek meg, addig a néhány motoron állítólag amerikai zászlókat láttak a tüntetők. Miközben a motorosok a motorjuk pörgetésével és a tömegben lavírozással próbálták bojkottálni a tüntetést, addig a tüntetők közül volt, aki megpróbálta megragadni őket.

A tüntetésen a cseh politikai élet több alakja is részt vett, ott volt például Kateřina Konečná, a Kommunista Párt tagja, aki azzal hergelte a résztvevőket, hogy az amerikai katonák nem fizetnek adót Csehországban. Olyan is volt, aki a tüntetésen orosz zászlót lengetett—ez pedig több kérdést is felvet. Mennyire változik a helyzet a régiónkban a háború mentén?

Az eset egyáltalán nem egyedi: az Amerika- és Nyugat-ellenes hangok erősödése tapasztalható a régióban. Szlovákiában például jelentős mértékben esett, 72%-ról 58%-ra csökkent a NATO támogatottsága, az európai uniós tagság népszerűségével egyetemben, amely a tavalyi 77%-kal szemben jelenleg 64%-on áll. A felmérést egy független szervezet, a Globsec készítette, amelynek során 8.000 ember véleményét kérdezték meg különböző aktuális kérdésekben, például az Ukrajnában zajló háborút illetően. Az eredményeik szerint a megkérdezettek 40%-a gondolja csupán, hogy Oroszország a háború fő felelőse, 34% a Nyugatot okolja, és 17% szerint Ukrajna vonható felelősségre a konfliktusért. A felmérést készítő Globsec elnöke, Róbert Vass szerint míg egyes országokban a háború egységesítő erővel bír a lakosságban, addig másutt erősen megosztja a társadalmat, különösen a félrevezető propaganda miatt. Ide tartozik Szlovákia is. „Egyes államok lakossága még egységesebb lett a külpolitikai irányultság, a nyugati elköteleződés és az euroatlanti integráció kérdésében. Másutt, például Szlovákiában a félrevezető propaganda terjesztése erősödött fel, ami megosztja a társadalmat, aláássa a demokráciát és gyengíti az euroatlanti tábor egységét” – mondta a szervezet elnöke.

Ami a szintén közép-európai  Lengyelországot illeti, ott kifejezetten erősnek hat a NATO népszerűsége, és csak kisebb visszaesés figyelhető meg az elmúlt egy évben. A Statista adatai szerint 2023. márciusában 92%-on állt a katonai szövetség támogatottsága, szemben a tavalyi 94%-kal. A kormányon levő jobboldali-konzervatív párttól, a Jog és Igazságosságtól (PiS) azonban nem állnak távol az euroszkeptikus hangok, amelyek sok esetben jogosnak érződnek.  A párt elnöke, Jarosław Kaczyński többször használt német- és EU-ellenes retorikát, valamint azt is kijelentette, hogy Nyugat-Európa „kulturálisan idegen” Lengyelországtól.

A PiS euroszkeptikus hangjai ellenére a lengyel nép kifejezetten EU-pártinak mondható. A friss adatok szerint a társadalom mintegy 85%-a támogatja a az uniós tagságukat, ami kifejezetten magasnak számít, ugyanakkor a tavalyi értékhez képest 10 százalékkal alacsonyabb. A lengyel állami közvélemény-kutató CBOS a kutatást 1081 fő megkérdezésével végezte, a reprezentatív felmérés kimutatta, hogy a lengyelek csupán 10%-a ellenzi az országa uniós tagságát. Érdekesség azonban, hogy a lengyel és általánosságban a közép-európai adatok még így is kimagaslóak a nyugat-európai társadalmakhoz képest: 2019-ben Franciaországban az EU-t támogatók száma 51% volt, amely 4%-al alacsonyabb az akkori Egyesült Királyság adatnál, az olaszok 58%, a hollandok 66%-on állnak.

A régióra visszatérve a cseh társadalom a lengyelek válaszaival összehasonlítva már kevésbé támogatja az uniós tagságot. Egy 2023. januárjában végzett felmérés alapján a csehek 70,8%-a találja kívánatosnak az ország tagságát, ezzel szemben az Európai Unió elhagyását 29,2% preferálná, ami kifejezetten magasnak bizonyul a többi uniós ország társadalmainak álláspontjához viszonyítva. Azt azonban érdemes hozzátenni, hogy Csehországra különösen jellemző az euroszkeptikus attitűd, ami különböző mértékben, de jelen volt és van a társadalomban az ország 2004-es uniós csatlakozása óta. Ennek leginkább elfogadott okai bizonyos politikusok (például Vaclav Klaus, egykori cseh elnök) Unió-ellenes hangjai, valamint olyan krízishelyzetek (például a menekültválság), amelyekért felelőst keresve könnyen lehetett az Unióra mutogatni. A csehek azonban nemrégiben új elnököt választottak, a választáson pedig Petr Pavel győzött a jobboldali Andrej Babissal szemben, egészen jelentősen, a szavazatok 58,3%-ával. Ez egyfajta nyugatias fordulatként is interpretálható, ugyanis Pavel egykori NATO-elnökként kifejezetten a nyugati szövetségi rendszerek mellett tette le a voksát, és nyugati értékekkel kampányolva nyerte meg a cseheket.

A magyar társadalom támogatása az Unió felé látszólag egészen jelentősen zuhant, és idén évelején 39% „gondol pozitívan” az Európai Unióra az azt hat hónappal megelőző 51%-os aránnyal szemben. Ez 6%-kal múlja alul az uniós átlagot. 42% semlegesen tekint az Unióra, míg 19% negatív véleménnyel van róla. A magyarok Unióba vetett bizalma is csökkenő tendenciát mutatott: míg tavaly nyáron 56% vallotta, hogy bizalmat szavaz az EU-nak, addig ez idén télen 50%-on állt. Az Eurobarometer felmérése ráadásul azt is megállapította, hogy a népszerűség esése kifejezetten látványos volt a fiatalabb generációk körében.

Grafika: Molnár Roland

továbbiak
Káosz, forrongás és érzékiség | Valeriia Zhilyova fehérnemű-tervező
design

Káosz, forrongás és érzékiség | Valeriia Zhilyova fehérnemű-tervező

Az ukrán Valeriia egy gazdasági krízis közepén alapította fehérneműmárkáját, a ZHILYOVA-t, és most megint nehezített pályán kénytelen játszani – talán nem is véletlen, hogy új kollekciója a Chaos Theory nevet viseli. Brandje óriási karriert futott be közben, immár világszerte árusított egyedi és rebellis fehérneműit olyan sztárok is viselik, mint Kourtney Kardashian
Madáretető mesterséges intelligenciával: itt a Bird Buddy!
design

Madáretető mesterséges intelligenciával: itt a Bird Buddy!

A számos funkcióval ellátott intelligens madáretető segít fényképeket készíteni a madarakról, beazonosítani a fajtájukat, és tudományos ismeretek szerzéséhez is hozzájárul. A Bird Buddy Smart Bird Feeder öt megapixeles fotókat és 720p HD élő videostreamet biztosít. A 120 fokos látómezővel és 4000 mAh-s újratölthető lítium-ion akkumulátorral rendelkező kamera a mesterséges intelligencia
Így néz ki Kijev egy Game Boy-jal megörökítve
design

Így néz ki Kijev egy Game Boy-jal megörökítve

Oleg Drofa ukrán fotográfus és zenész a '90-es évek pixeles esztétikáját idézi meg a Kijevről készített sorozatában. „Nagyon szerettem volna különleges módon, a magam módján látni [Kijevet], és megörökíteni néhány kiemelkedő történelmi helyszínt. Ezért úgy döntöttem, hogy kísérletezek, és az összes fotót egy Game Boyon készítettem, azon a Game Boyon,