Így segítenék a techóriások korlátozásával a KKV-ket

Így segítenék a techóriások korlátozásával a KKV-ket

Megállapodásra jutott az Európai Parlament és a Tanács a digitális piacokról szóló törvényről, amelynek célja a kapuőrök – például a Google, az Amazon, a Facebook és az Apple –, azaz az uniós országokban jelentős gazdasági hatalommal rendelkező vállalkozások szabályozása. A szabályozásnak köszönhetően végre labdába rúghatnak azok a kis – és középvállalkozások is, akik eddig a nagy játékosok miatt kiszorultak a pályáról. Elemzésünk.


15 hónap huzavona után március 24-én este az Európai Parlament és a Tanács tárgyalói megállapodásra jutottak a nagy online platformokat célzó új uniós szabályokról, a digitális piacokról szóló törvényről (DMA – Digital Markets Act). Az új szabályok várhatóan 2023 elején lépnek majd életbe és céljuk, hogy fellépjenek a kapuőrnek nevezett alapvető platformszolgáltatásokat nyújtó, jelentős gazdasági erővel rendelkező nagy szolgáltatók tisztességtelen gyakorlatával szemben, úgy, hogy a kapuőröknek azért maradjon lehetőségük az innovációra is.

Technikailag a törvényt még az Európai Parlamentben az Európai Unió 27 tagállamának meg kell szavaznia, de a jóváhagyás igazából már csak formalitásnak számít. A DMA kapcsán óriási nyomás nehezedik a Bizottságra, hogy megfeleljen a magas elvárásoknak. Ha egy kapuőr a jövőben nem tartja be a szabályokat, a Bizottság az előző pénzügyi év teljes világméretű forgalmának 10%-áig terjedő bírságot szabhat ki, ismételt jogsértés esetén pedig 20%-os bírságot. Mi több, rendszeres jogsértés esetén a Bizottság bizonyos időre eltilthatja őket más vállalatok felvásárlásától.

De kik azok a kapuőrök?

Kapuőrnek számít az a nagyvállalat, amelynek piaci kapitalizációja legalább 75 milliárd euró vagy éves forgalma eléri a 7,5 milliárd eurót, valamint a tevékenységei között szerepelnek olyan alapvető szolgáltatások, amelyeknek legalább 45 millió havi végfelhasználója van az EU-ban, és évente legalább 10.000 üzleti felhasználóval rendelkeznek. Ilyen szolgáltatás lehet például egy böngésző, egy üzenetküldő alkalmazás vagy egy közösségi média platform. Kapuőrnek minősül továbbá az a vállalat, amely hosszú távon stabilan erős gazdasági pozícióval rendelkezik, jelentős hatást gyakorol a belső piacra, több uniós országban is tevékenykedik és emellett kiterjedt felhasználói bázist köt össze nagyszámú vállalkozással.

Pisla Réka | Hype&Hyper

Nagyobb függetlenség a KKV-knek

Andreas Schwab, az Európai Parlament képviselője szerint a törvény elkerüli a kisvállalkozások túlszabályozásának minden formáját. Az alkalmazásfejlesztők elé teljesen új lehetőségek tárulnak, a kisvállalkozások nagyobb hozzáférést kapnak a számukra releváns adatokhoz, az online hirdetési piac pedig igazságosabbá válik.

Vagyis mindenkinek jó, csak a BigTech-nek nem? Nem teljesen. Sajnos a szabályozásnak nem szándékolt hatásai is lehetnek, amelyek kiszámíthatatlansága főleg azért jelent problémát, mert a jelenleg értékesítésre és reklámozásra használt oldalaknak nincs sok, a KKV-k számára is kedvező alternatívája. A jó hír viszont, hogy a digitális piacokról szóló törvény bevezetése után a tech óriásoknak lehetővé kell tenniük üzleti felhasználóik, például a platformjaikon értékesítő vagy hirdető vállalkozások számára, hogy hozzáférjenek azokhoz az adatokhoz, amelyeket a platform használata során hoznak létre. A kapuőröknek innentől tilos lesz előnyben részesíteni a saját szolgáltatásaikat a platformjaikon, tehát az általuk árult termékeket vagy szolgáltatásokat előre sorolni és ezáltal hátrányban részesíteni a kisvállalkozások kínálatát. Nem akadályozhatják meg többet a vállalatokat abban, hogy másik, akár kedvezőbb feltételeket kínáló felületet használjanak üzleti tevékenységeikhez, illetve nem használhatják fel a KKV-król gyűjtött, kereskedelmi szempontból akár érzékeny adatokat saját hasznukra.

A hirdetők valós időben és külön költség nélkül férhetnek majd hozzá saját és ügyfeleik adataihoz is, mi több, a kapuőrök nagy bánatára még meg is kell könnyíteniük ezt a folyamatot nekik. A személyes adatok esetében viszont a vállalatoknak szükségük lesz a felhasználó hozzájárulására is, hiszen azt az uniós jog védi.

Bár a DMA nem biztosít külön finanszírozást vagy kizárólagos jogot a kis- és középvállalkozások számára, mégis megteremti a feltételeket ahhoz, hogy minden üzleti felhasználó innovatív lehessen, és részesüljön a tisztességes digitális piacok előnyeiből. Az Enterprise Europe Network, az EDIH (European Digital Innovation Hubs) és az európai ipari klaszterek folyamatosan együttműködnek, hogy a KKV-knak digitalizációs szolgáltatásokat, például képzéseket vagy tudatosságnövelő és kapacitásnövelő tevékenységeket nyújtsanak, ezzel is segítve a felzárkózás reménytelen folyamatát.

Elég a túlzott befolyásból

A szabályozásnak nem kis támogatóbázisa van Európában a KKV-k vezetői között. A YouGov felmérése szerint a kisvállalkozások vezetőinek nem tetszik a Facebook és a Google nyomkövetésen alapuló hirdetése. A franciaországi és németországi kisvállalkozások vezetői alternatívákat szeretnének a Facebook és a Google domináns, nyomkövetésen alapuló hirdetéseivel szemben – derült ki az Amnesty International és a Global Witness megbízásából készült új kutatásból. A két ország kis- és középvállalkozásainak 75%-a úgy véli, hogy a nyomon követésen alapuló reklámok aláássák az emberek magánéletét és csorbítják emberi jogait. A megkérdezett vállalkozók 69%-a mondta azt, hogy bár a Facebook és a Google befolyása kellemetlen számukra, úgy érzik, hogy az iparági dominanciájuk miatt nincs más választásuk, mint náluk hirdetni. A Facebook és más iparági vezetők hangsúlyozták, hogy a célzott hirdetések szükségesek az európai kis- és középvállalkozások túléléséhez. A felmérésből azonban kiderült, hogy a válaszadók 79%-a úgy vélte, hogy a nagy online platformoknak – például a Facebooknak és a Google-nak – fokozott szabályozással kellene szembenézniük azzal kapcsolatban, hogy az online hirdetések során hogyan használják fel a személyes adatokat a felhasználók célzására.

Forrás: YouGov

A felmérésből emellett az is kiderült, hogy a vállalkozók úgy vélték, hogy ügyfeleiknek nem tetszik, ha faji vagy etnikai hovatartozásuk (62%), szexuális irányultságuk (66%), egészségi állapotukra vonatkozó információk (67%), vallási nézeteik (65%), politikai nézeteik (65%) vagy életük személyes eseményei (62%) alapján célozzák meg őket online hirdetésekkel. A francia és német kisvállalkozások vezetői tartanak tech óriások reklámtechnológiai gyakorlataitól, de sajnos nem látnak semmilyen alternatívát.

továbbiak
Like a local #6 – Normafa Delikát, 4minutes café, Mazel Tov
east

Like a local #6 – Normafa Delikát, 4minutes café, Mazel Tov

Egy hegy tetején, várnegyedben kanyargó utcákon át vagy a bulinegyed közepén megpihenve – ha az ember Budapestet járva keres, akkor jó eséllyel talál is. Olyan autentikus, szeretnivaló helyeket, amelyek mögött történet és közös szándék húzódik, és ahol észrevétlenül telnek az órák. Gyere fel velünk az emelkedőkön, aztán bolyongjunk a zsidó negyedben
Stílusos showroomok Kelet-Európából | TOP 5
east

Stílusos showroomok Kelet-Európából | TOP 5

Minden márka számára fontos, hogy a potenciális vevőket ne csak a kiemelkedő minőségű árucikkeivel és az ötletes online kampányaival szólítsa meg, hanem, hogy a vásárlás folyamatát élménnyé tegye valamilyen módon. Napjainkban erre az egyik legjobb módszer egy stílusos showroom kialakítása, ahol az érdeklődők egy – a szokványos, egyhangú bolti környezettől merőben
Technológiai időutazás az Apple-lel Varsóban
news

Technológiai időutazás az Apple-lel Varsóban

A lengyelországi Apple Múzeum nem csupán a márka elhivatott rajongóit várja, hanem mindenkit, akit általában véve érdekel a digitális technológia és annak fejlődése. A kiállított eszközök között 1976-os darab is található, így a látogatók közeli betekintést kaphatnak az Apple termékek fejlődésébe és evolúciójába. Az interaktív kiállításon audiovizuális elemek segítik, hogy