Ilyen látványos lesz a következő világkiállítás cseh pavilonja

Ilyen látványos lesz a következő világkiállítás cseh pavilonja

Az EXPO 2025 ezúttal Oszakában sorakoztatja fel a világ országait. Bemutatták a cseh kiállítás terveit, aminek a spiritualitás és a mozgás áll a középpontjában.

Az Apropos Architects tervezte a következő világkiállítás cseh pavilonját, ami Japánban képviseli majd az országot 2025-ben. Az épület mögött lévő eszme a spiritualitást és a mozgást köti össze: az alkotók arra hívják fel a figyelmet, hogy egészségünk érdekében elengedhetetlen fizikailag is aktívnak lenni. A pavilon alakja arra utal, hogy a testünk és lelkünk mozgásban tartása ténylegesen is formálhatja a teret, felfelé ívelő, lépcsőzetes felépítése pedig egy ideális életpálya metaforája. A kiállítótérbe belépve pedig a látogatók mozgása szerint változik majd a megjelenített tartalom.

Ugyan a tervek egy ízig-vérig modern épületet mutatnak, a cseh hagyományokról sem feledkeztek meg: a csupa üveg külső homlokzat az üvegkészítés híres cseh tradíciójára utal, és leginkább egy kristálycsillárhoz hasonlítható. A belső tér több mint 400 négyzetméteres lesz, közepén egy auditóriummal. A csigalépcsőszerűen tekeredő oldalsó rámpa pedig egy kilátóban végződik, ahol helyet kap egy étterem és egy bár is.

Forrás: ArchDaily
Fotók: Apropos Architects/ZAN Studio

továbbiak
Ringbe szállni a művészettel
lifestyle

Ringbe szállni a művészettel

Az energia nem vész el, csak átalakul – mondja a fizika törvénye. Gáspár Szilárd művészete is ezen folyamat analógiájaként ölt alakot, amely során az emberi energia művészeti anyaggá alakul. A performansz és szobrászat tengelyén alkotó művész elszakadva a klasszikus technikáktól egy ökölvívó rutinjával helyezi új kontextusba az élettelen anyagot. De hogyan
Luxushiedelmek: mi válthatja fel a Porschét és a golfozást?
business

Luxushiedelmek: mi válthatja fel a Porschét és a golfozást?

Luxusautó, drága hobbik, márkás ruhák – az idők kezdetétől léteznek olyan dolgok, amelyeket kizárólag a tehetős rétegek engedhetnek meg maguknak, és amelyek nemcsak funkcionalitásukban, hanem szimbolikus jelentésükkel is szolgálják a birtokosukat. Az ilyesfajta dolgokra használatos kifejezés a státuszszimbólum, ami szavak nélkül elárulja a tulajdonosáról, hogy az minden bizonnyal rendelkezik bizonyos mennyiségű
Arborétum és ökológiai központ nyílt Pozsonyban
lifestyle

Arborétum és ökológiai központ nyílt Pozsonyban

A Kamzík üdülőövezetében lévő központ természetvédelemmel kapcsolatos események helyszíne lesz, míg az arborétum ritka fákat rejt. „2015-ben merült fel az ötlet, hogy Kamzíkban létrehozzunk egy olyan ökocentrumot, ahol az időjárástól függetlenül lehet programokat kínálni az iskoláknak vagy a nagyközönségnek. Azóta intenzíven foglalkozunk az erdészeti pedagógiával” – mondta Marek Páva városi erdőigazgató.