Indulj el! | Mátra

Indulj el! | Mátra

Az Északi-középhegységben húzódó, mindig hűvös és friss levegőjű Mátra Európa legnagyobb fiatal vulkáni övezetéhez tartozik. Hazánk két legmagasabb csúcsa, a Kékes és Galyatető is ebben a hegységrendszerben magasodik. Változatos erdőtársulásaihoz gazdag állatállomány kapcsolódik: a bükkösökben sétálva közülük a különböző nappali lepkék és színes rovarok a legszembetűnőbbek.

Bár az első emberek vélhetően már az őskőkorban megjelentek a Mátrában, jelentősebb régészeti leleteket csak a tatárjárás után épült várak feltárásaikor találtak. Az 16-17. században a Mátra is áldozatul esett a törökök ostromának, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt pedig fontos csaták színteréül szolgált Pétervására, Kápolna és Gyöngyös is. A Petőfi Sándort is megihlető környék turisztikai jelentősége az elmúlt száz évben nőtt meg jelentősen, azóta télen és nyáron is kedvelt célpontja az extrém sportok és túrázás kedvelőinek.

Az Indulj el!-sorozat második részét a Mátra-vidékének szenteltük. Eltöltöttünk néhány napot ezen a kistájon is, hogy kameránk által aztán nektek is megmutathassuk, a természet és az emberi kéz milyen csodákat hozott létre itt a látogatók gyönyörködtetésére, és állítjuk: ide is megéri elindulnotok.

Apci tengerszem

A „Mátra szemének” is nevezett apci tengerszem – valójában a Széleskő-bányató – eredeti funkcióját tekintve andezitbányaként működött, megjelenésében azonban nemcsak hasonlít egy tengerszemhez, hanem a legszebbnek is számít hazánkban. A Mátra déli lábánál, a Zagyva folyó közelében, egy pici Árpád-kori faluban bújik meg a ma már kristálytiszta vizű tó, amely mellett a magas sziklákon több turistavonal is kanyarog. Az apci tengerszem tökéletes akár egész napos strandolásra is, de mivel teljesen érintetlen, semmiképp ne induljunk el hideg élelem nélkül és fontos gondolnunk arra is, hogy a hulladékot el tudjuk vinni magunkkal, mikor távozunk.

Siroki vár

A Mátra és a Bükk között magasodó Siroki vár a tájegység legjelentősebb várromja, mely szintén egy meredek vulkáni csúcson helyezkedik. A vár a tatárjárás után épült, vélhetően a 13. század elején a végvári rendszer tagjaként, de jelentősége Eger ostromát követően nőtt meg jelentősen, mivel az egri vár elővárának számított. 1717-ben a császárpártiak felrobbantották, ettől kezdve 2010-ben induló rekonstrukciójáig és 2012-es ünnepélyes átadásáig elhagyatottan állt. A vártúrák kedvelői belépőjegy fejében a középkori várélet megismerésén túl a hegy gyomrában kanyargó alagútrendszerben is sétálhatnak.

Páris-patak szurdokvölgye

A Cserhát hegység nyúlványai között, Nógrádszakál községtől északra, közvetlenül az Ipoly által jelzett magyar-szlovák szakaszon található a szurdok bejáratát jelző pici fatábla, ahonnan már jól látható a völgy kezdete. A bádeni korszakban – nagyjából 15 millió évvel ezelőtt – itt egy folyó kanyargott, felhalmozódott hordalékának megkövesült rétegeit még ma is láthatjuk kirándulás közben. Bár a Páris-patak szurdoka alig 350 méter hosszú, falai helyenként 20-30 méter magasságban emelkednek a kirándulók fölé, ezért a „Palóc Grand Canyonként” is emlegetik.

Kékes

A Balti-tenger szintjéhez mért 1014 méteres magasságával a Kékes Magyarország legmagasabb hegye. Gyönyörű panorámájával és friss levegőjével télen a síelők, kirándulóidőben pedig a túrázók kedvelt célpontja, az Országos Kéktúra útvonalának része. Az ország legmagasabb csúcsa egyéni és szervezett túrák keretében is látogatható, a tetején található tévétorony kilátóként is funkcionál. A Kékes klimatikus viszonyainak köszönhetően hazánk legkiemelkedőbb gyógyhelye, szubalpin – 800 m feletti csúcsokra jellemző – klímája kiváló hatással van asztmatikus betegségekre vagy idegi kimerültségre. Ezt kihasználva épült ide 1933-ban a kékestetői gyógyszálló – mely korában hazánk egyik legmodernebb épületének számított – Miskolczy László Ybl-díjas építész tervei alapján.

BoriMami

A Mátra lábánál, Gyöngyösön kerestünk kortárs gasztroélményeket, így bukkantunk a belvárosban megbújó BoriMami étteremre, ahol szezonális, helyi eredetű alapanyagokból készített ételeket választottunk. A bőséges és gondosan összeállított étlapon igazi autentikus fogás a Mátrai vaddisznó és a Palóc bárány, de a desszertek mellett sem szabad elmenni, ha arra járunk.

Alább merüljetek el az Indulj el! videósorozat második részében, mutatjuk, hol jártunk!

Illusztráció: Farkas Róbert

továbbiak
Hordható műalkotások | Anna Amélie
divat

Hordható műalkotások | Anna Amélie

Dór, ión és korinthoszi oszlopfők, babérkoszorút viselő alakok és olívabogyó fekete-fehérben. Anna Amélie legújabb, ALFA nevet viselő kollekciója az önkifejezésről és a megújulásról szól, mediterrán hangulatban. -------------------------------------------------------------------------------- Az Anna Amélie márka jól ismert már kifinomult bőrtáskáiról, a nyári időszak alatt azonban arra lehettünk figyelmesek, hogy fokozatosan egyre több és több
Megnyílik az új Millenáris Park
architecture

Megnyílik az új Millenáris Park

Hatalmas függőkert, több mint háromszázötven fa, digitális vízfüggöny, játszótér, kerékpártárolók és 17 000 négyzetméternyi zöldfelület – mindezt, és még sok minden mást is élvezhetünk az új Millenáris Parkban. A budai Millenáris [https://www.facebook.com/Millenaris/] területét és funkcióit is jelentősen bővítő Széllkapu beruházás eredményeképpen a főváros modern városi parkkal és
E-bicikli skandináv stílusban
design

E-bicikli skandináv stílusban

A koppenhágai székhelyű Movea a tökéletes városi bicikli megalkotására törekszik. A Lats Jensen alapította vállalat most három új modellel állt elő, melyekkel stílusosan és környezettudatosan tekerhetnek nem csak a dánok. A Movea [https://movea.bike/] E-motion biciklijei első ránézésre teljesen átlagos kerékpároknak tűnnek: látszólag semmi olyasmi nincs rajtuk, amiből arra