Góg Emese évek óta foglalkozik talált amatőr felvételek gyűjtésével, s most egy egészen különleges és szórakoztató művészeti kísérletbe fogott: a „Többet vártam” sorozatban nosztalgikus fotók és a különféle látványosságokhoz írt értékelések találkoznak egymással. A kulisszatitkokról ő maga mesélt nekünk!
Korábban a Found Photos Addiction projekted kapcsán kérdeztünk téged, ahol az összegyűjtött archív diafelvételeidet teszed közzé. Most a Gondnok projekteddel vágtál bele a „Többet vártam” című sorozatba, amit akár a Fortepan és a Google review közös szerelemgyerekének is nevezhetnénk. Honnan jött az ötlet?
Ha kiállításon járok és van vendégkönyv, akkor mindig belelapozok: imádom a vicces és őszinte véleményeket. Egyszer a Mai Manó Házban látott kiállításon például a következőt olvastam: „Az ötéves lányom is tud ilyen képeket készíteni.” Ezzel a fajta kritikával fotográfia kapcsán még nem találkoztam.
Az internet által pedig szinte mindent és mindenkit véleményezünk, kritizálunk – egy nyitott vendégkönyv lett a világ. Azt pedig, hogy természeti jelenségeket, helyeket is egy ötös skálán értékelünk, egészen abszurdnak és rendkívül szórakoztatónak tartom.
Egy ismerősöm mesélt valakiről, aki négy csillagra értékelte az Etnát, és ez adta a lökést a sorozathoz. Elkezdtem beleásni magam a Google review-k rengetegébe és biztos voltam benne, hogy nekem ezzel dolgom van.
Fotók: Fortepan / Szalay Zoltán (balra), Fortepan / Buzinkay Géza (jobbra)
Az Országház, a soproni Tűztorony, a Hévízi-tó – ilyen és ezekhez hasonló turistalátványosságokat emeltél ki a projektben. Mi alapján történik a válogatás, avagy hogyan, milyen munkamódszert alkalmazol: előbb van meg a kép, aztán a szöveg?
Előbb kigondolom a helyszínt, a látványosságot, majd elkezdem böngészni a véleményeket, minden helyhez két-három kedvencet gyűjtök, és a legszórakoztatóbb értékeléshez keresek a Fortepan weboldalán képet (szerencsére taggelve vannak a helyszínek).
Mindig is érdekelt a kép és a szöveg viszonya: hogyan hatnak ezek egymásra. Amikor tavaly év végén a Hype&Hyper hasábjain megjelent anyagban a tél tematikájú talált képeimhez írtak kortárs írók, költők – az is egy igazán izgalmas kollaboráció volt, nagyon szerettem.
A „Többet vártam” esetében is hasonló a koncepció: mintha talált képekhez párosítanánk talált „történeteket”. Minden pár szavas vagy hosszabb értékelés mögött ott van akár egy egész nap élménye, vagy akár egy ember életszemlélete. Minden elkapott pillanat mögött szintén ott van egy történet, vagy akár egy egész élet.
A nosztalgikus Fortepan fotók mellett legtöbb esetben megmosolyogtató vagy még inkább negatív, csupán néhány csillagos értékelés olvasható. Miért épp ezeket, és nem a pozitív minősítéseket társítottad a fényképekhez? Avagy: szándékolt ez a fajta „negatív propaganda”?
Az egész csillagadásnak, értékelések írásának van szerintem egy erős iróniája, és amikor ez egy nosztalgikus képpel társul, akkor kezd el igazán működni a párosítás. A képeket aszerint is olvashatjuk, hogy az emberek nem változnak, a kritikus hozzáállás, a „semmi se működik úgy, ahogy kellene”, vagy a „tipikus magyar mentalitás” része a kultúránknak.
A mai kornak pedig alapvető betegsége a kéretlen kritika, és szerintem ennek egyfajta kicsúcsosodása, hogy egy tavat vagy egy vulkánt is értékelni akarunk. A fényképek nosztalgikus jellege pedig egy másik közhelyre erősíthet rá (vagy kerülhet vele ellentmondásba, avagy „régen minden jobb volt”). Én azt hiszem, azt a csavart szeretem ebben az egészben, hogy idősíkok úgy találkoznak, mintha nem lenne köztük távolság. Ismeretlen vélemények kapcsolódnak össze ismeretlen arcokkal és mégis ismerősnek hat az egész.
Ha neked kellene Google review-t írnod egy általad választott budapesti, illetve vidéki nevezetességhez, amitől többet vártál, mik lennének ezek és hogy szólna az értékelésük?
Mivel az egész review írás távol áll tőlem, ezért ez a feladat kihívás elé állít. Mi az, ami csalódást okozott és még a Google-ön is lehetőségem lenne véleményezni? Ha budapesti helyszínt kellene választanom, akkor az a Városligeti Műjégpálya lenne, az értékelés pedig így hangozna: „Gyönyörű épület, de korcsolyázni körbe-körbe rettenet unalmas.” A vidéki látványosságok közül talán a balatonboglári Xantus János Gömbkilátót választanám: „Sokkal kisebb, mint amire emlékeztem.” Szándékosan az egy csillagos értékelések stílusában próbáltam válaszolni, de őszintén (nevet).
HIGHLIGHTS | Bárki lehet fotográfus? Ők így látják a környezetüket
A hét kedvenc enteriőrjei_84
