Idén rendezték meg negyedik alkalommal a Vienna Biennale programsorozatot Bécsben. Az október elejéig több helyszínen látogatható kiállítások nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy a művészet, az építészet és a design területéről válogatott munkákkal megmutassák, bolygónknak mégis van jövője, ha közösen és most cselekszünk. A biennále szervezőintézményében, a bécsi Iparművészeti Múzeumban, a MAK-ban jártunk, ahol Marlies Wirth kurátorral beszélgettünk tudományterületek találkozásáról, spekulatív designról és gyűjtési gyakorlatokról.
A PLANET LOVE: Climate Care in the Digital Age programsorozat főkiállítása, a MAK-ban látogatható CLIMATE CARE, Reimagining Shared Planetary Futures erős felütéssel kezd: Andreas Gursky Amazon (2016) című munkája rögtön tematizálja az egyik fő problémát, a túlfogyasztást, mellette ellenpontként vérsejtábrákból rajzolódik ki a hősalak, Greta Thunberg portréja. A művek mellett kutatási anyagok, utópikus elbeszélések vezetnek be a klímaválságot övező jelenségek halmazába, majd építészeti és designprojektek mutatnak lehetséges kiutakat egy az emberközpontúságot meghaladó jövő felé. Ebből a dinamikából csak a Superflux Invocation for Hope című helyspecifikus installációja zökkent ki, amely az elmúlt időszak egymást követő erdőtüzeinek hírei után még elementárisabb erővel hat. A több mint négyszáz megégett fából álló erdő közepén megbújó zöld oázis jelzi, hogy azért még van remény – ha most cselekszünk. A biennale egyik társkurátora, valamint a MAK digitális kultúra és designgyűjteményének vezetője, Marlies Wirth kísért végig a tárlaton. Elmondása szerint a 2021-es programsorozat célja – a korábbi kissé disztópikus, technológia fókuszú kiállítások után – a pozitív jövőképek felmutatása volt. Hogy ebben hogyan segíthet a kortárs művészet és a design, valamint hogy miként tud a jelenkor égető problémáiról való párbeszédbe bekapcsolódni egy iparművészeti múzeum designgyűjteménye, arról őt kérdeztük.
Mesélnél nekünk a Vienna Biennale koncepciójáról és az idei témáról?
A Vienna Biennalét 2015-ben alapította Christoph Thun-Hohenstein igazgatónk azzal az ötlettel, hogy különböző bécsi intézményeket és más helyszíneket is bevonjon egy-egy aktuális téma feldolgozásába. Azt szerette volna megvizsgálni, hogy a történelmi múzeumok hogyan tudnak kapcsolódni a kortárs témákhoz. Ez az egyetlen olyan biennálé Európában, de szerintem világszerte is, amely három tudományágat érint: a művészetet, a designt és az építészetet. A tudományterületek közötti kapcsolatokra összpontosít, és arra az állításra, hogy minden kreatív területnek együtt kell működnie ahhoz, hogy újszerű ötletekkel és megoldásokkal tudjuk kezelni az aktuális kihívásokat.
Az első biennálé 2015-ben az Ideas for Change (Ötletek a változásért) címet viselte, 2017-ben az automatizálás és a digitalizáció témáját dolgoztuk fel az emberi munkával és a munkaerővel összefüggésben (Robots, Work, Our Future / Robotok, munka, jövőnk), 2019-ben pedig a mesterséges intelligenciára és a vele járó etikai értékekre (Brave New Values / Bátor új értékek) fókuszáltunk. Már akkor felismertük, hogy ezek a jelenségek szoros kapcsolatban állnak az éghajlatváltozással és a környezetvédelmi kérdésekkel, ezért logikus lépésnek tűnt, hogy az idei rendezvényt az éghajlatváltozás témájának szenteljük. Ez nem új kutatási terület a számunkra, hiszen a digitális kultúra és design osztály már a MAK DESIGN LAB 2019-es átalakítása óta kutatja és a témához kapcsolódó új kortárs projektekkel bővíti a gyűjteményünket, de az idei Vienna Biennale előkészítése során még mélyebbre ástuk magunkat a témában (PLANET LOVE. Climate care in the digital age / Bolygószerelem. Klímavédelem a digitális korban).
A korábbi, technológiai témájú kiadásoknak mindig volt egy kissé disztópikus oldala. Ezért 2021-ben – annak ellenére, hogy a klímaváltozás is lehet igen komor téma – új narratívát akartunk teremteni a pozitív ötleteket hangsúlyozva, olyan koncepciókat és prototípusokat bemutatva, amelyek reményt adhatnak, megmutathatják, mennyi mindent lehet tenni, ha most cselekszünk. Itt az ideje, hogy a kreatív szféra, az intézmények, a politikusok, az aktivisták és az alulról jövő kezdeményezések együtt dolgozzanak a bolygóval kialakított kapcsolatunk átformálásán és másfajta jövőt álmodjanak meg a következő generációk számára.
A Climate Care kiállítást megtekintve érezhető, hogy a művészet, a design és az építészet nem válik el egymástól és nem kerül külön dobozokba, hanem összefonódik.
Ez már a MAK alapítási évében beágyazódott. Korábban a MAK a Művészeti és Ipari Múzeum nevet viselte, mindig új gyártási technikákat mutatott be. A Gesamtkunstwerk eszméje az 1900-as években már magában foglalta a művészet, a design és az építészet összekapcsolását.
A Vienna Biennale kiállításaihoz éppen azért választottuk ezeket a területeket, mert nagyon különböző dolgokat tudnak elérni. A művészeti projektek foglalkozhatnak témákkal érzelmi vagy provokatív oldalról, képviselhetnek konceptuálisabb és költőibb megközelítéseket. A designprojektek valóban használhatók lehetnek, a látogató könnyen mondhatja, hogy „Ezt az appot én is megszerezhetném!”, vagy hogy „Másképp is használhatnám ezt a terméket, hogy környezettudatosabb legyek”. Az építészeti és várostervezési projektek nagyobb léptékekre összpontosítanak, például nemzeti stratégiákat tartalmaznak azzal kapcsolatosan, hogyan lehet fenntartható várost építeni. Bécs kitűnő példa erre – nagyszerű tömegközlekedési rendszerünk van, egyre több kerékpárutat építünk, hogy az embereket arra ösztönözzük, kevesebbet használják az autójukat. Tudom, ezek nem minden városban működnének így, nagy kihívás megtalálni a városi környezetben való együttélés új, fenntarthatóbb módjait.
Ez az időszaki kiállítás és a MAK Design LAB tárlata kortárs művészeti és spekulatív tervezési projekteket is bemutat. Mindig is a MAK küldetése volt, hogy ezeket az irányzatokat képviselje?
A kortárs művészet Peter Noever igazgatóval érkezett a MAK-ba, aki az nyolcvanas években kezdte el átalakítani a múzeumot. Az erős kortárs művészeti beszerzésekre összpontosított, mindig azt állította, hogy a design az gondolkodás és mindenhol jelen van. Az ő örökségét vitte tovább Christoph Thun-Hohenstein, aki minket, kurátorokat arra ösztönzött, hogy a művészeti, a design- és az építészeti projekteket interdiszciplinárisabb módon vonjuk be. Ami az én nézeteimet és kurátori megközelítésemet illeti, elfogadtam a kihívást. Nem elég a termékek körüli közös elképzeléseket megismételni – kulturális intézményként lehetsz példakép, aki új dolgokat próbál ki, meghív tervezőket és művészeket, hogy merjenek spekulálni, és nézzék meg, hova vezethet el a fiktív megközelítés a valóságban.
Melyek a designgyűjtemény fő gyűjteményfejlesztési elvei?
Minden, amit a MAK-ban gyűjtünk, design, de a kortárs designgyűjteményt elválasztottuk a történelmi gyűjteményektől, hogy a koncepciókra, a folyamatokra, a tervezési stratégiákra és a technológiával kapcsolatos, illetve a digitális projektekre összpontosítsunk. Természetesen minden újonnan készült szék vagy kerámia design, de ezeket a bútor-, üveg- és kerámiagyűjteményünkben tartjuk, hogy a tárgytípusokat konzerválási, koncepcionális, tárolási és kutatási okokból együtt tudjuk tartani. A designgyűjtemény az osztrák designra és olyan különleges tárgyakra koncentrál, amelyek nem tartoznak fő gyűjtőterületeink kategóriáiba. A kutatási témák tekintetében a digitalizációra, a klímavédelemre, az új anyagokra, a stratégiai és koncepcionális tervezésre összpontosítunk.
Azokat a korábban említett ötletorientált vagy performatív tervezési projekteket is gyűjtitek, amelyek nem minden esetben tárgyiasulnak? Ha igen, hogyan ragadhatjuk meg a lényegüket archiválható formában?
Igen, és tesszük ezt úgy, hogy fotó- és videódokumentációkat, kézikönyveket, koncepciós dokumentumokat vagy kiáltványokat is gyűjtünk, valamint megpróbálunk további olvasmányokat és információkat beágyazni az adatbázisunkba, amelyek az adott kor kontextusát adják. Nem csak öt vagy tíz, hanem kétszáz évre előre kell gondolkodnunk, és gondoskodnunk kell arról, hogy a jövőben az emberek megértsék, mi volt az adott projekt, hiszen a dolgok gyorsan változnak. Amikor a MoMA összegyűjtötte a valaha tervezett első emojikészletet, az okostelefonok megjelenésével, a közösségi média és a kommunikáció új típusának létrejöttével kapcsolatos kulturális kontextust is meg kellett teremteniük.
Vannak szoftveralapú művek a gyűjteményben?
Még nem sok, de 2015-ben begyűjtöttük az első teljesen digitális projektünket, egy OS képernyővédőt Harm van den Dorpeltől. Megvan a dokumentációja is, állóképek, képernyőfotók és feljegyzések a programozásáról. Ezen kívül van egy gépi tanulási koncepciónk a Process Studio for Art and Design-tól – amely egy Raspberry Pi-on fut – , az AImojis, vagyis az AI által generált emojik. A digitális projektek valójában sosem megfoghatatlanok, mindig szükség van hardverre. A múzeumok számára kihívást jelent a megfelelő eszközök biztosítása, amelyek lehetővé teszik, hogy a közönség számára száz év múlva is fusson a szoftver, de biztos vagyok benne, hogy lesznek majd kreatív módszerek arra, hogy történelmi számítógépeket találjanak számukra… talán a technológiai múzeumok gyűjteményeivel együttműködve.
A MAK gyűjteményeiben a kelet-európai design is képviselteti magát. Látsz olyan jellegzetességeket a közép- és kelet-európai designban, amelyek jelentősen megkülönböztetik a régióban alkotó kreatív szcénát?
Azt hiszem, mindig láthatunk különbségeket és hasonlóságokat is, ha akarunk. Tavaly egy pozsonyi grafikai verseny zsűrijében vettem részt, ahol feltűnt, hogy más trendeket és betűtípusokat használnak, mint ami akkoriban Bécsben elterjedt volt, de összességében úgy gondolom, hogy a régió kreatív fővárosai (Bécs, Budapest, Pozsony vagy Prága) közel állnak egymáshoz és hasonló gondolkodásmódot képviselnek. Te látsz különbségeket?
A trendek vagy a minőség tekintetében nem sokat, de azt látom, hogy bizonyos tendenciák, például a kritikai vagy spekulatív design jellemzőbb az Egyesült Királyságban vagy Hollandiában, mint Kelet-Európában.
Ez igaz lehet, bár szerintem ez sokkal inkább az egyetemekkel függ össze, mint az általános tendenciákkal. Egyes egyetemek inkább az ipari formatervezésre és a kézművességre koncentrálnak, míg mások teret adnak a nem funkcionális formatervezésnek, például a Design Academy Eindhoven vagy a bécsi University of Applied Arts, ahol egy egész kurzus a design investigations nevet viseli, Anab Jain vezetésével, amit korábban spekulatív formatervezésnek hívtak, Fiona Raby irányításával. Ez egy nagyszerű módja annak, hogy a diákokat megtanítsák a kereteken átívelő gondolkodásra, és valóban vizsgálják az alternatív jövőképeket.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-2-I-MOME-47 kódszámú Új Nemzeti Kiválósági Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.
Borítókép portré: Marcella Ruiz Cruz
Vienna Biennale | Web | Facebook | Instagram
MAK | Web | Facebook | Instagram
HIGHLIGHTS | A külső is számít
Lengyelország varázslatos tájain | Pieniński Nemzeti Park
