Játék és felelősség | WAU thecardgame

Játék és felelősség | WAU thecardgame

Játék, ami nemcsak szórakoztat, de elgondolkodtat és tanít is: Langa Kitti és Hegedűs Mátyás kettőse olyan kártyapaklit álmodott meg, amely az örökbefogadás és a felelős állattartás jelentőségére hívja fel a figyelmet. Itt van a WAU!

Kitti és Matyi nem csak a WAU projektben, de a való életben is egy párt alkot. Kitti marketinget tanul, de az alkotás mindig is közel állt hozzá – ő képviseli a projekt emocionális, kreatív oldalát. Matyi racionális félként a weboldal fejlesztéséért, a pénzügyi és kereskedelmi vonalért felel.

Langa Kitti és Hegedűs Mátyás

A WAU kártyák ötlete még tavaly nyáron született meg a két egyetemista fejében, miközben hazafelé utaztak az autópályán. A nagy lelkesedés hatására viszonylag gyorsan ki is alakult a koncepció és már aznap este kinyomtatták, majd kivágták a kártyalapokat, utána pedig kipróbálták a játékot.

„További tesztelés és alakítás után, augusztusban elkészült az első prototípus, akkor még fekete-fehér designnal. Mindenhova vittük magunkkal és játszottunk: minél több visszajelzést akartunk gyűjteni. Ennek hatására megnőtt az érdeklődés az ismerősök körében, sokan beleszerettek a játékba és szerettek volna egy saját WAU-paklit, ezért novemberben sor került az első nagyobb rendelésre” – részletezte Kitti.

A sok pozitív visszajelzés és a WAU mondanivalója napról napra egyre jobban motiválja az alkotókat: a szórakozás és a játék mellett a WAU ugyanis többről szól.

Ahogy az ötletgazdák is kiemelték, „a játék célja az, hogy felhívja a figyelmet az örökbefogadás jelentőségére és arra biztassa a potenciális gazdikat, hogy inkább ezt az opciót válasszák a tenyésztőktől való vásárlás helyett. Emellett az a gondolat is megbújik mögötte, hogy az örökbefogadás önmagában nem elég, hiszen a kutyus befogadásával felelősséget is vállalunk, ezzel számolni kell, megadva a befogadott állatnak azt a szeretetet, amit megérdemel. Ahogy Antoine de Saint-Exupéry is mondja, »Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.« – ezt sokan elfelejtik”.

De hogyan is kell „wauzni”?

A játékmenet lényege, hogy a játékosoknak kutyusokat kell örökbe fogadniuk csontlóvéért, aztán pedig szeretetkártyákkal tehetik boldoggá őket. Emellett vannak jutifali kártyák, amelyekkel előnyöket szerezhetünk, és kutyaszorító lapok is, amelyekkel a másik játékost akadályozhatjuk. Végül az nyer, akinek a leggyorsabban van öt boldog kutyusa az udvarában. „Egy nagyon dinamikus, konfrontatív játék alakul ki, emiatt olykor az utolsó pillanatokban fordul a kocka és utolsókból elsők, elsőkből utolsók lehetnek emelte ki Matyi.

A kártyapakli hamarosan új külsőt is kap, így a kezdeti fekete-fehér verzió helyett egy sokkal színesebb és játékosabb változatot tudunk majd kipróbálni. Az új design, mint ahogy a korábbi is, Kitti keze munkáját dicséri.

Az arculatfrissítés mellett az alkotók azon is dolgoznak, hogy a WAU minél több helyen legyen elérhető, a későbbiekben pedig szeretnék kiegészítő paklikkal is bővíteni, hosszabb távon pedig több új játék megalkotásán is törik a fejüket.

A WAU egy nagyon egyszerűen tanulható, élvezhető partijáték, ami bárki számára szórakoztató, aki szereti a társasokat, kártyajátékokat és fontos számára a minőségi közösségi időtöltés. Ha titeket is érdekel, hogy hogyan alakul a kártyajáték története, kövessétek a WAU Instagram-oldalát és szerezzetek be ti is egy paklit: néhány hét múlva indul az előrendelés!

WAU | Facebook | Instagram

továbbiak
Szétszereléssel a fenntarthatóságért | IKEA
egyéb

Szétszereléssel a fenntarthatóságért | IKEA

Az IKEA bejelentette, hogy 2030-ig az összeszerelési útmutató mellett minden termékét ellátja szétszerelési útmutatóval is. A cél a fenntartható életstílus elérhetővé és megfizethetővé tétele. „A szétszerelési utasítás mellékelése bútorainkhoz egy módja annak, hogy átültessük a gyakorlatba fenntarthatóság iránti elkötelezettségünket” – nyilatkozta az IKEA. „Nem számít, hogy költözöl, javítod, eladod, vagy elajándékozod
Adatéhség - tudományos gasztrotúra az ötödik kerületben | URBANUM
community

Adatéhség - tudományos gasztrotúra az ötödik kerületben | URBANUM

A harmadik hónapja húzódó korlátozások nyomán valószínűleg sokunknak hiányzik a fővárosunkat élettel megtöltő, közösségi olvasztótégelyként működő vendéglátási szektor: a nyugodt kávézók, családias olasz éttermek és távoli kultúrák atmoszférája. Amíg az újranyitásra várunk, az Urbanum csapata egy adattudós gárdával közösen egy, a múlt év végén rögzített adathalmaz segítségével, a számok nyelvén
A Perseverance első fotói a Marsról
news

A Perseverance első fotói a Marsról

A NASA marsjárója, a Perseverance közép-európai idő szerint csütörtökön késő este megérkezett a vörös bolygóra. Itt vannak a rover készítette első felvételek! Sikeresen megérkezett a Jezero-kráterbe a NASA marsjárója, a Perseverance, amelyet 2020 augusztusában lőttek fel az űrbe. A 2,7 milliárd dollárból fejlesztett Perseverance a következő két évben a