Habár figyelemre méltó szerénysége megakadályozná, hogy ilyesmit kimondjon, vagy akár csak gondoljon, kétség sem férhet hozzá: Joanna van der Zanden megmenti a világot. Lehet, hogy független művészeti és dizájnkurátorként írja le magát, aki a társadalmi szerepvállalásra összpontosít, de tény, ha az emberiség túléli a 21. századot, azt Van der Zandennek, és a hozzá hasonló embereknek köszönheti. A hollandiai Santpoort-Zuidban található gyönyörű kertjében találkoztunk, ahol Czika Krisztina képzőművésszel – egy közös ismerősünkkel, aki összehozta az interjút – beszélgettünk a Repair Café mozgalomban betöltött nélkülözhetetlen szerepéről, és az emberi fejlődéshez való egyéb hozzájárulásáról.
Interjú: Czika Krisztina, szöveg: Karl Webster
„Művészeti kurátor vagyok” – mondja Joanna van der Zanden – „és a javítás mindig is az életem része volt. Workshopokat tartottam művészeti és design akadémiákon Svédországban, Lichtensteinben, Horvátországban és Törökországban, majd egy ponton arra gondoltam, hogy milyen lenne a társadalom, ha a javítás központi szerepet kapna a gondolkodásunkban és a tetteinkben. A javítást holisztikus megoldásnak tekintettem… meg tudunk javítani kapcsolatokat, meg tudjuk javítani a biológiai sokféleséget, meg tudunk javítani rendszereket – a társadalomban rengeteg dolog van, ami javításra szorul. Miért nem javítjuk hát meg?”
Van der Zanden személyes honlapja, a Throwing Snowballs (Hógolyó dobálás) nevet viseli, a szóban forgó hógolyók pedig ötletek, amelyeket a nyilvánosság terébe dobunk, hogy ott hógolyószerűen továbbgurulva növekedjenek. „Ez az, amit szeretek csinálni” – magyarázza. „Elkezdődik valami, ami aztán tovább gurul, és a hógolyó egyre nagyobb és nagyobb lesz.”
Semmi sem illusztrálja ezt jobban, mint a Repair forradalomban játszott szerepe. Ha megnézzük a neten, láthatjuk, hogy Martine Postmának tulajdonítják a Repair Café mozgalom megalapítását, és bár az kétségtelen, hogy Van der Zanden fejében meg sem fordul, hogy bárkinek is ellentmondjon – a történet azért mégsem egészen kerek így…
A „repair”, azaz javító forradalom magjai…
„[A Repair Café mozgalom] 2009-ben kezdődött, amikor a Platform 21 művészeti igazgatója voltam, ami egy amszterdami dizájnmúzeum inkubátorháza, amely végül nem jött létre. Elindítottunk egy projektet, amelynek középpontjában a javítás állt, és arra kértük a tervezőket és művészeket, hogy challengeljék egy kicsit magukat, és gondolják újra, mit jelenthet a javítás a gyakorlatban, és esetleg találjanak ki néhány új javítási technikát. A fenntarthatósággal is szerettem volna foglalkozni… a fenntarthatósági kihívások nagy része egyben tervezési kihívás is. A formatervezési kiállítások mindig az új dolgokról szóltak, 2009-ben pedig a tudatosság mindig az újrahasznosításról, és soha nem a javításról szólt. Pedig a javítás az első, még a kidobás és az újrahasznosítás előtt.”
Személyes szinten is frusztrált volt amiatt, hogy a javítási kultúra háttérbe szorult. Nemcsak a javítóműhelyek tűntek el szinte teljesen, hanem amikor a termékek elromlottak, egyre inkább az volt az elvárás, hogy csak dobják ki és cseréljék le őket. Az így keletkező felesleges pazarlás mellett az alapvető készségek fokozatos kihalása is szerepet játszik. Ez a szemetelési tendencia abban is megmutatkozik, hogy egyre nehezebb a termékeket – különösen az elektronikus eszközöket – kinyitni és belenézni a belsejükbe. „Én egy másik generációból származom” – mondja Van der Zanden. „Az apám és a nagyapám állandóan szétszerelték a dolgokat, és kérdés nélkül odafeküdtek az autójuk alá. A fészereik mindig tele voltak szerszámokkal, amelyekkel kütyüket készítettek és javítottak. Így a dolgok szerelése teljesen természetes dolog volt.”
Miután a Platform 21 csapatával és Cynthia Hathaway művész-designerrel is megvitatta ezeket az ötleteket, úgy döntöttek, hogy jó ötlet lenne egy kiáltványt írni. Így született meg a „The Repair Manifesto: Stop Recycling, Start Repairing” (A javítási kiáltvány: Hagyd abba az újrahasznosítást, kezdd el a javítást). Ez éppen egybeesett az amerikai „Right to Repair” mozgalom születésével és a nemzetközi „makers” mozgalom felfutásával, pont abban az időszakban, amikor a „going viral” kifejezés bekerült a szótárunkba, a The Repair Manifesto vírusként terjedt el, és számos nyelvre lefordították.
A kiáltványt workshopok követték, köztük a vasárnapi Repair Café-k, ahol mindenféle ügyes kezű emberek, köztük művészek és dizájnerek találkoztak hétköznapi, szakképzetlen emberekkel és az elromlott dolgaikkal. Van der Zanden szeretettel emlékszik vissza erre az időszakra. „Megjelentél a rossz lámpáddal, bicikliddel, rádióddal, régi pólóddal, és a javítóval együtt dolgoztál rajta. Ez nemcsak egy beugró javítószolgálat volt, hanem neked is részt kellett venned benne. Ez egy tanulási folyamat volt, egy kaland!”
Van der Zanden és csapata számára azonban a projekt mindig is csak egy hat hónapos vállalkozás volt, egy próba, hogy felmérjék a közösség érdeklődését, mielőtt más témára koncentrálnának. Ezért nagyon örült, amikor a projekt ekkora figyelmet kapott, és különösen örült annak, hogy az egyik újságíró, aki a történetről tudósított, felajánlotta, hogy továbbviszi a projektet. Ez az újságíró pedig Martine Postma volt.
Nemzetközi útra lépni…
Van der Zanden és csapata kezdeti segítségével Postma egy Repair Café-t hozott létre saját amszterdami szomszédságában. „Talán úgy öt emberre számított” – mondja Van der Zanden – „de valójában már a kezdetektől fogva sorban álltak az emberek az utcán.” Eleinte kissé kaotikus volt a helyzet, és Van der Zanden elismeréssel adózik Martine-nak, amiért képes volt megbirkózni az előttük álló szervezési kihívásokkal, beleértve a finanszírozás rendkívül fontos feladatát is. „Professzionalizálta az egészet, és két éven belül a Repair Café egy igazán erős mozgalommá vált.”
Van der Zanden hellyel-közzel továbbra is aktív maradt a háttérben, majd amikor 2019-ben a Repair Café 10 éves évfordulóját ünnepelte, elnökként csatlakozott az igazgatósághoz.
Az új, közösségi vezetésű Repair Café-k létrehozásának támogatása és előmozdítása mellett a szervezetnek szélesebb körű céljai is vannak, amelyek a „trash-happy” társadalmunk tartósan fenntarthatóbbá alakítására irányulnak. A kormányzat és a vállalkozások nagyobb felelősségvállalása érdekében folytatott lobbizás mellett ez azt is magában foglalja, hogy a javítás fogalmát megpróbáljuk visszagyökereztetni a kultúránkba.
A javításhoz való jog…
Kétségtelen, hogy a Repair Café International (RCI) nyomása jelentős szerepet játszott az úgynevezett „Right to Repair Laws”, azaz a javítási jogról rendelkező törvényekben, amelyek az év elején hatalmas lépést tettek előre. Az új uniós jogszabályok értelmében 2021. március 1-jétől az EU-ban értékesített új készülékeknek – beleértve a mosógépeket, hajszárítókat, hűtőszekrényeket és televíziókat – 10 évig javíthatónak kell lenniük. Ezek a törvények a beépített elavulás népszerű, de tagadhatatlanul gonosz politikáját veszik célba, amely a technikai csalás egy alattomos formája. Lényege, hogy a termékek szándékosan tönkremennek, amint az egy vagy kétéves garancia lejár. A jogszabályok következő köre ugyanezt a rendelkezést az okostelefonok és a laptopok gyártóira is ki kívánja terjeszteni. A végső cél az, hogy a vállalatokat rávegyék arra, hogy a profit helyett a termékek fenntarthatóságával versenyezzenek. Vagy legalább nyomást gyakoroljanak rájuk, hogy úgy tegyenek, mintha. Nyilvánvaló, hogy a vállalkozások részéről masszív ellenállás tapasztalható, de fokozatosan, apránként – mint egy kávéfőző, amelynek a szivattyúja nem működik megfelelően – ez az ellenállás leépül. Az RCI lobbitevékenységének harmadik ága a fiatalokkal való kapcsolatteremtésre összpontosít.
A következő generáció állapotfrissítése…
Sok fiatal, vagy legalábbis a tehetősebbek körében él az az előítélet, hogy a legújabb generációs készülékek (különösen az okostelefonok) feltűnő és folyamatos fogyasztása menő, és hogy csak az öregeknek és a szegényeknek van egy évnél régebbi telefonjuk. Ennek a gondolkodásmódnak – aminek a fenntartására a techcégek évente dollármilliárdokat költenek – a lebontása elég kemény feladat. Szemléletváltó forradalomra van szükség, és ezt kicsiben kell elkezdeni. Ezért a Repair Café-k nemcsak, hogy régóta részt vesznek iskolai tájékoztató projektekben, hanem a közelmúltban már a holland kormányt is meggyőzték arról, hogy a javításnak, mint tantárgynak az iskolai tantervben is helyet kell kapnia – a 13-16 éves korosztály körében már folyik egy kísérleti projekt, amelyet fokozatosan egyre több iskolában terveznek bevezetni. Az elképzelés az, hogy a vállalatokat is bevonják a kezdeményezés szponzorálásába, a képzett szerelők jövőbeli felvételének reményében. Van der Zanden tudja, hogy ezek a dolgok időbe telnek, de nagyon örül, hogy végre jó irányba haladunk.
Valóban van helye az optimizmusnak?
Bármely, a javítási kultúráról szóló beszélgetés valójában a kapitalizmusról szóló beszélgetés. A javítás a kapitalizmus ellentéte, vagy legalábbis azé a kíméletlen, kapzsi kapitalizmusé, amely a modern világban burjánzik. Van der Zanden bízik abban, hogy a javítók valóban győzhetnek?
„Igen” – válaszolja azonnal. „Muszáj.” Egy pillanattal később azért hozzáteszi: „Legalábbis én mindent megteszek, amit csak tudok az életemben, hogy ez megtörténjen, és remélem, hogy egyre többen és többen vállalják ezt a felelősséget.” Van der Zanden ugyanakkor realista. „Lehet, hogy több katasztrófának kell majd bekövetkeznie” – ismeri el –„de ez mindig új felismeréseket, új választási lehetőségeket hoz, és felgyorsítja a döntéseket. Úgy gondolom, hogy az emberek nagyon reziliensek, talán ebben rejlik az optimizmusom.”
Mint minden cselekvő, alkotó és kreatív aktivista, Van der Zanden is szilárdan hisz abban, hogy az egyéneknek együtt van erejük megváltoztatni a világot. „Több milliárdan vagyunk mi, fogyasztók, és miénk a hatalom. Mi hozzuk meg a döntéseket. Mi döntjük el, hogy olyan vállalatokra költjük-e a pénzünket, amelyek teljesen elzárkóznak, és csak a rövid távú profitra gondolnak, vagy olyanokra, amelyek valóban hosszú távú kapcsolatot akarnak kialakítani, és örülnek, ha sokáig használod a terméküket. Ha mindannyian az utóbbi mellett döntünk, az sokat számít, és ez jó érzés.”
A „repair”mozgalom jövője…
Ma már több mint 2000 Repair Café működik világszerte, ebből csak Hollandiában több mint 500. A mozgalom 2019. októberi 10-i évfordulójára Van der Zanden amellett, hogy felvett egy podcastot a „javítók” és az „eladók” által használt eltérő nyelvezetről, segített egy szimpózium megszervezésében is, ahol javítók, vállalatok, kormányzati döntéshozók, dizájnerek és művészek jöttek össze, hogy megvitassák a javítás jövőjét. Egy kiállítás is készült különböző esettanulmányokból, amely jelenleg Hollandiában vándorol.
Jóllehet a Repair Café kultúra mára már jól megalapozott, és a helyi rendezvények -ahogy a világ visszatér a társasági élet COVID előtti szintjéhez- várhatóan továbbra is virágozni fognak, az anyavállalat mégis jelentős anyagi nehézségekkel lesz kénytelen szembenézni. Az uniós finanszírozási korlátozások miatt 2022-ben megszűnhet az RCI pénzügyi támogatása. Van der Zanden elismeri, hogy ez aggodalomra ad okot. „Nyugtalanító, hogy kormányzati támogatás nélkül Martine-nak esetleg be kell zárnia az irodáját, ami szörnyű lenne, hiszen ezzel rengeteg felhalmozott tudás veszne el.”
Egy holisztikus megoldás…
A kurátori és művészi munkája mellett (jelenleg Czika Krisztinával dolgozik együtt hulladékkal és a szépségiparral kapcsolatos különböző projekteken) Van der Zanden nemrégiben egészen új szintre emelte a javítás mesterségét, amikor tanácsasszisztens lett. „Szeretek tanulni” – magyarázza – „és a tanácstagság mesterségét így lehet megtanulni.”
Van der Zanden a rá jellemző teljes szerénységgel nyilatkozik feltételezett politikai karrierjéről. Talán megtörténik, talán túl frusztrálónak találja majd. Még nem tudja, ezért egy évig esténként és hétvégenként arra fordítja az idejét, hogy ezt kiderítse. Utána, ha még mindig érdekli a dolog, jelölteti magát a rendes tanácsba.
„Ez az én kalandom” – mondja. „Remélem, hogy bevonhatom magam a döntéshozatalba.” Különösen érdekli a „lakáshiány, a hulladékáramok kezelése, a körforgásos gazdaság finanszírozása, valamint a szociális és környezetbarátabb döntések”… „És remélem, hogy egy kicsit több kreativitást is be tudok vinni a politikai döntéshozatalba. Határozottan hiszem, hogy a legjobb megoldások érdekében össze kell kapcsolnunk a különböző tudományágakat. Ráadásul szeretem a jó vitákat.” (Valahonnan a ház belsejéből a férje egyetértésének ad hangot.)
Még ha a politika lesz is Van der Zanden elsődleges tevékenysége, úgy véli, hogy akkor is részt fog venni művészi, tisztán kreatív tevékenységekben. Továbbra is hógolyókat fog dobálni, és továbbra is javítgatni fog dolgokat. Úgy mosolyog, mint aki egy gyönyörű titkot oszt meg. „Boldog leszel, amikor javítasz” – mondja.
Elkészült a világ leghosszabb függőhídja: Sky Bridge 721
Saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg a reneszánsz páratlanságát a NArchitekTURA aktuális kiállításán
