„Jobbnak kell itthagynunk a Földet, mint ahogy mi kaptuk” | Interjú Paola Antonellivel

„Jobbnak kell itthagynunk a Földet, mint ahogy mi kaptuk” | Interjú Paola Antonellivel

Az olasz származású építésznek ugyan egy terve sem valósult meg, mégis erősebb vizionáriusnak bizonyult épületeket megálmodó pályatársainál: a MoMa vezető kurátora, kutatás-fejlesztési igazgatója olyan elemi, magától értetődő erővel nyúl bele a társadalmi, szociológiai kérdésekbe már egészen pályája eleje óta, hogy az általa érintett témákról mai napig heves szakmai diskurzus folyik.
A design világnapján, június 29-én a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tartott mesterkurzusa után kérdeztük a motivációjáról, a felelősségről és a design filozófiai, kulturális aspektusairól.

Szerző: Kele Kitti

Ez a cikk eredetileg a nyomtatott Hype&Hyper magazin 8. számában jelent meg, 2023-ban.

Mi a személyes és szakmai motivációja, amikor elkezd egy bizonyos területre összpontosítani - mint például a design és az erőszak kérdése, a destruktív design, vagy épp a design aktivizmus – csak hogy párat említsek.

Érdekes kérdés, mert végső soron minden az életről szól, nem igaz?
Nem érdekel, hogy egyes tervezők önmagukban véve milyen tárgyakat terveznek – engem az érdekel, hogyan viszonyulnak ezek a tárgyak ahhoz a világhoz, amelyben létrejöttek. Persze, ez a kapcsolat néha abszurd is lehet. Például itt van a Tamagotchi – nagyon kedvelem, mégis fel kell tenni a kérdést, hogy van-e nála haszontalanabb, nevetségesebb tárgy?

De szeretem ezt a tényt, hogy elkezdte megtestesíteni a szorongást, ez pedig egy módja annak, hogy a felelősséget beillesszük az emberek – már a nagyon fiatal emberek – életébe is. Designtörténeti jelentőségű, hogy egy tárgy „éhsége” kapcsán a gyerekek szembe kerültek a felelősség, gondoskodás kérdéseivel.

Úgy érzem, az egész erről szól, a relációkról – és nem csak a tárgy és ember vonatkozásban.

A fent említett témakörök mindegyike nagyon elevenen él a társadalom szövetében – csak korábban nem a designnal helyezték összefüggésbe.
Nagyon meghatározó, hogy milyen közegben szocializálódsz – én jó európai lány voltam, aki Olaszországban nevelkedett a ’70-es, ’80-as és ’90-es években, azt látta, hogy az otthon melegén kívül minden politika, minden – és ez ma sincs másképp.
Holisztikus nézőpontból érdekel a politika, érdekelnek az együttélés, az egymásra hatás szociológiai és geopolitikai hatásai, az emberi interakciók bonyodalmának végeláthatatlan skálái – szerintem ez a design.

Melyek azok az emberi tulajdonságok, amelyeket azokban a művészekben keres, akiket kiemelten követ, kihangosít? Gondolok itt a Campana fivérekre, Ingo Maurerre, vagy akár a FormaFantasma csapatára.

Általában a kíváncsiság.

Azt látom, hogy a tervezők, akikhez ösztönösen vonzódom, azok, akik a szakmájukon túl, szemlélődő emberekként is nagyon kíváncsiak, nyitottak a világra - mint például a Campana testvérek. Amikor először találkoztam velük, lenyűgözött, mennyire érdekelte őket az a fajta informális tervezés, amelyet São Paulo-ban tapasztaltak maguk körül. Ingóban is ezt kedvelték, innen jött az ötlet, hogy összekössem a kettejük látszólag teljesen más előjelű – valójában azonban igenis közös tőről fakadó munkásságát.

Ingo pedig egy megkerülhetetlen ikon, személyes kedvencem hosszú-hosszú ideje. Mindig elképesztően kíváncsi volt az emberekre és az őt körülvevő környezetre - ezt pedig tetten lehet érni a tárgyaiban is, mert olyan költészetük van, ami csak a szakma, és tágabb értelemben véve a világ iránti szerelemből fakadhat.

Filozófiai szempontból mit jelent Ön számára a felelősség? Hogyan tud egy tárgy, épület vagy akár designszolgáltatás felelős lenni?

A felelősség számomra egyenlő a tisztelettel. A felelősség azt jelenti, hogy tudod, csak tisztelettel szabad viszonyulni a környezethez, az emberekhez, az állatokhoz – mindenhez.

Minden, ami körbevesz, tulajdonképpen a kezedbe adja magát - ez egyfajta bizalom, ami nagyon értékes és nem magától értetődő. Felelősségteljesnek lenni, és felelősségteljes dolgokat létrehozni csak úgy lehet, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a környezet, vagy a minket körbevevő entitások számára jó, vagy káros, amit alkotunk – és ennek megfelelően döntünk. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, azt mondanám, az a feladatunk, hogy jobbnak hagyjuk itt a Földet, mint ahogyan mi kaptuk.

Mi a különbség a két intézménybeli - MoMa, Triennalé - szűk csapata között? Mennyiben más az amerikai, és európai múzeumban dolgozó szakemberek kultúrája?

Az egyik legszembeötlőbb különbség, hogy a Triennáléban minden munkafolyamat sokkal kötetlenebb, lazább – még talán annál is, ahogyan egyébként Milánóban zajlanak a dolgok.

New York teljesen más. Ott minden tökéletes és jól szervezett. Belsős asztalosaink, festőink vannak, mindenki tudja a feladatát, szuper profi, és öröm velük dolgozni. Az egész egy hangyabolyra hasonlít – egy érzékeny rendszer tagja mindenki, pontosan tudjuk, hogy ha három hetünk van installálni, melyik pillanatban mi fog történni. Minden nap azonos időben kezdünk és fejezzük be – nincs spontaneitás, vagy csúszás.

Milánóban minden alkalommal feltesszük magunknak a kérdést, hogy istenem, hogy a fenébe lesz ez kész öt nap múlva? De mégis összejön, mert mindenki a nap 24 órájában ezen dolgozik - káosznak tűnhet, mégis van egy saját belső rendszere a dolgoknak, amitől mégis működik.

Egyik közeg sem jobb a másiknál, csak más – mindkettőt szeretem, és nagyra értékelem.

Befolyásolja egyik, vagy másik múzeumnak végzett munkáját, attitűdjét, hogy két ekkora intézményben dolgozik?

Alapvető jellegében nem, a legérdekesebb talán az, hogy ne a designről beszéljek, amikor az R&D részlegben vagyok, tudjak váltani.
Általánosan elmondható, hogy minden múzeumnak meghatározott szerepe és felelőssége van a közegében, ezek a terek nem csak zárt fehér dobozok műalkotásokkal a falakon – nagyon fontos kiépíteniük az intézményeknek a kapcsolatot a „kinti világgal”, reszponzívnak, diskurzusindítónak lenni. Én ezért vagyok felelős, ezért dolgozom.

2014-ben a Guardian a videójátékok múzeumba helyezésére úgy reagált: “Sorry MoMa, video games are not art.” Érik manapság is hasonló reakciók? Mit gondol ezekről?

Mindenkit megérint, ha kritikát kap – de akkoriban én nagyon rosszul éreztem magam ettől. Bántott, hogy milyen rossz érvrendszert hozott fel a cikk írója, muszáj volt azt mantráznom magamnak, hogy nem képviselheti mindenki látásmódját az, hogy ő így vélekedik – voltaképpen ő járatta le magát. Ma már nem fáj, úgy látom, hogy az a pillanat elindított erről a témáról egy eszmecserét, ez pedig fontos volt.
Mostanában nem kapok érdekes, vagy intellektuális kritikákat, pedig mára kifejezetten várom őket – szívesen lépnék be egy-egy más nézőpontú eszmecserébe újra.

Fotók: Máté Lakos, MOME

Continue reading H&H issue no.8!

ORDER HERE

továbbiak
One day with Turán Eszter in Budapest
lifestyle

One day with Turán Eszter in Budapest

Május elsején találkoztunk Turán Eszterrel – az időnként „inspiráló nőként” is megszólaló producer-rendezőnek ugyanis a munkaszüneti napok nem jelentenek feltétlenül egyet a semmittevéssel. Eszter édesanya, elhivatott divat- és zenerajongó, feminista értékekkel szimpatizáló vállalkozó, női vezető. A nevére elég rákeresni az IMDB-n és hamar kiderül, hogy sok értékes projektet köszönhetünk neki, a
Egy nap Beton.Hofival & Miki357-tel Budapesten
lifestyle

Egy nap Beton.Hofival & Miki357-tel Budapesten

Jelentősen több szervezést igényel ma egy közös napot eltölteni Ádámmal és Mikivel, mint három évvel ezelőtt – nem hiába, ez idő alatt két nagysikerű mixtape és félszáz megjelent trekk van Beton.Hofi rap előadói karrierje mögött, amely időszakban nemcsak alkotótársra, hanem barátra is talált Miki357 személyében. Végül, egy májusi napos reggelen
Az üveg a high-tech anyagok korában is aktuális | A cseh üvegjelenség
business

Az üveg a high-tech anyagok korában is aktuális | A cseh üvegjelenség

A világítótestek gyártása az egyik legerősebb szegmens a cseh üvegpiacon, aminek egyik megkerülhetetlen szereplője a Bomma üveggyár is. A progresszív márka monumentális, szoborszerű tárgyai és fényinstallációi jellegzetes hangulattal töltik meg a tereket. Az általuk képviselt minimalista, mégis bátor esztétikát a nemzetközi építészek és belsőépítészek is nagyra értékelik. De milyen jövő