Az olasz származású építésznek ugyan egy terve sem valósult meg, mégis erősebb vizionáriusnak bizonyult épületeket megálmodó pályatársainál: a MoMa vezető kurátora, kutatás-fejlesztési igazgatója olyan elemi, magától értetődő erővel nyúl bele a társadalmi, szociológiai kérdésekbe már egészen pályája eleje óta, hogy az általa érintett témákról mai napig heves szakmai diskurzus folyik.
A design világnapján, június 29-én a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tartott mesterkurzusa után kérdeztük a motivációjáról, a felelősségről és a design filozófiai, kulturális aspektusairól.
Szerző: Kele Kitti
Ez a cikk eredetileg a nyomtatott Hype&Hyper magazin 8. számában jelent meg, 2023-ban.

Mi a személyes és szakmai motivációja, amikor elkezd egy bizonyos területre összpontosítani - mint például a design és az erőszak kérdése, a destruktív design, vagy épp a design aktivizmus – csak hogy párat említsek.
Érdekes kérdés, mert végső soron minden az életről szól, nem igaz?
Nem érdekel, hogy egyes tervezők önmagukban véve milyen tárgyakat terveznek – engem az érdekel, hogyan viszonyulnak ezek a tárgyak ahhoz a világhoz, amelyben létrejöttek. Persze, ez a kapcsolat néha abszurd is lehet. Például itt van a Tamagotchi – nagyon kedvelem, mégis fel kell tenni a kérdést, hogy van-e nála haszontalanabb, nevetségesebb tárgy?
De szeretem ezt a tényt, hogy elkezdte megtestesíteni a szorongást, ez pedig egy módja annak, hogy a felelősséget beillesszük az emberek – már a nagyon fiatal emberek – életébe is. Designtörténeti jelentőségű, hogy egy tárgy „éhsége” kapcsán a gyerekek szembe kerültek a felelősség, gondoskodás kérdéseivel.
Úgy érzem, az egész erről szól, a relációkról – és nem csak a tárgy és ember vonatkozásban.
A fent említett témakörök mindegyike nagyon elevenen él a társadalom szövetében – csak korábban nem a designnal helyezték összefüggésbe.
Nagyon meghatározó, hogy milyen közegben szocializálódsz – én jó európai lány voltam, aki Olaszországban nevelkedett a ’70-es, ’80-as és ’90-es években, azt látta, hogy az otthon melegén kívül minden politika, minden – és ez ma sincs másképp.
Holisztikus nézőpontból érdekel a politika, érdekelnek az együttélés, az egymásra hatás szociológiai és geopolitikai hatásai, az emberi interakciók bonyodalmának végeláthatatlan skálái – szerintem ez a design.
Melyek azok az emberi tulajdonságok, amelyeket azokban a művészekben keres, akiket kiemelten követ, kihangosít? Gondolok itt a Campana fivérekre, Ingo Maurerre, vagy akár a FormaFantasma csapatára.
Általában a kíváncsiság.
Azt látom, hogy a tervezők, akikhez ösztönösen vonzódom, azok, akik a szakmájukon túl, szemlélődő emberekként is nagyon kíváncsiak, nyitottak a világra - mint például a Campana testvérek. Amikor először találkoztam velük, lenyűgözött, mennyire érdekelte őket az a fajta informális tervezés, amelyet São Paulo-ban tapasztaltak maguk körül. Ingóban is ezt kedvelték, innen jött az ötlet, hogy összekössem a kettejük látszólag teljesen más előjelű – valójában azonban igenis közös tőről fakadó munkásságát.
Ingo pedig egy megkerülhetetlen ikon, személyes kedvencem hosszú-hosszú ideje. Mindig elképesztően kíváncsi volt az emberekre és az őt körülvevő környezetre - ezt pedig tetten lehet érni a tárgyaiban is, mert olyan költészetük van, ami csak a szakma, és tágabb értelemben véve a világ iránti szerelemből fakadhat.
Filozófiai szempontból mit jelent Ön számára a felelősség? Hogyan tud egy tárgy, épület vagy akár designszolgáltatás felelős lenni?
A felelősség számomra egyenlő a tisztelettel. A felelősség azt jelenti, hogy tudod, csak tisztelettel szabad viszonyulni a környezethez, az emberekhez, az állatokhoz – mindenhez.
Minden, ami körbevesz, tulajdonképpen a kezedbe adja magát - ez egyfajta bizalom, ami nagyon értékes és nem magától értetődő. Felelősségteljesnek lenni, és felelősségteljes dolgokat létrehozni csak úgy lehet, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a környezet, vagy a minket körbevevő entitások számára jó, vagy káros, amit alkotunk – és ennek megfelelően döntünk. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, azt mondanám, az a feladatunk, hogy jobbnak hagyjuk itt a Földet, mint ahogyan mi kaptuk.

Mi a különbség a két intézménybeli - MoMa, Triennalé - szűk csapata között? Mennyiben más az amerikai, és európai múzeumban dolgozó szakemberek kultúrája?
Az egyik legszembeötlőbb különbség, hogy a Triennáléban minden munkafolyamat sokkal kötetlenebb, lazább – még talán annál is, ahogyan egyébként Milánóban zajlanak a dolgok.
New York teljesen más. Ott minden tökéletes és jól szervezett. Belsős asztalosaink, festőink vannak, mindenki tudja a feladatát, szuper profi, és öröm velük dolgozni. Az egész egy hangyabolyra hasonlít – egy érzékeny rendszer tagja mindenki, pontosan tudjuk, hogy ha három hetünk van installálni, melyik pillanatban mi fog történni. Minden nap azonos időben kezdünk és fejezzük be – nincs spontaneitás, vagy csúszás.
Milánóban minden alkalommal feltesszük magunknak a kérdést, hogy istenem, hogy a fenébe lesz ez kész öt nap múlva? De mégis összejön, mert mindenki a nap 24 órájában ezen dolgozik - káosznak tűnhet, mégis van egy saját belső rendszere a dolgoknak, amitől mégis működik.
Egyik közeg sem jobb a másiknál, csak más – mindkettőt szeretem, és nagyra értékelem.
Befolyásolja egyik, vagy másik múzeumnak végzett munkáját, attitűdjét, hogy két ekkora intézményben dolgozik?
Alapvető jellegében nem, a legérdekesebb talán az, hogy ne a designről beszéljek, amikor az R&D részlegben vagyok, tudjak váltani.
Általánosan elmondható, hogy minden múzeumnak meghatározott szerepe és felelőssége van a közegében, ezek a terek nem csak zárt fehér dobozok műalkotásokkal a falakon – nagyon fontos kiépíteniük az intézményeknek a kapcsolatot a „kinti világgal”, reszponzívnak, diskurzusindítónak lenni. Én ezért vagyok felelős, ezért dolgozom.
2014-ben a Guardian a videójátékok múzeumba helyezésére úgy reagált: “Sorry MoMa, video games are not art.” Érik manapság is hasonló reakciók? Mit gondol ezekről?
Mindenkit megérint, ha kritikát kap – de akkoriban én nagyon rosszul éreztem magam ettől. Bántott, hogy milyen rossz érvrendszert hozott fel a cikk írója, muszáj volt azt mantráznom magamnak, hogy nem képviselheti mindenki látásmódját az, hogy ő így vélekedik – voltaképpen ő járatta le magát. Ma már nem fáj, úgy látom, hogy az a pillanat elindított erről a témáról egy eszmecserét, ez pedig fontos volt.
Mostanában nem kapok érdekes, vagy intellektuális kritikákat, pedig mára kifejezetten várom őket – szívesen lépnék be egy-egy más nézőpontú eszmecserébe újra.
Fotók: Máté Lakos, MOME
Continue reading H&H issue no.8!
ORDER HERE
Egy nap Beton.Hofival & Miki357-tel Budapesten
