fbpx
Nyomj Entert

Jövő hétvégén tárulnak ki újra a közel száz esztendős budapesti házak kapui | Budapest100

Az idei Budapest100 a két világháború után – 1921-1930 és 1945-1957 között – épült, elkészült, átadott házakat mutatja be az ott élők és dolgozók közösségével együtt, szeptember második hétvégéjén.

A programsorozat honlapján már olvasható a látogatható házak névsora. A könnyebb tájékozódást az eseményen a papír alapú térképen túl iOS és Android felületekre készült applikáció fogja segíteni, melyben a bemutatásra kerülő közel negyven ház történetét és programját ismertetik. A Széchenyi Fürdőben szeptember 10.-én megnyíló esemény izgalmas helyszínekkel várja a látogatókat: kisvasút, páternoszter, szökőkút, légópince, puttók, műteremlakások, munkáskolóniák, kovácsoltvas kapuzat, tetőn elhelyezett gépfegyverállás is szerepel a kínálatban. Elképesztő történeteket ismerhetünk meg a házakat járva: zenészek, költők, színészek, tudósok, politikusok és persze mindennapi emberek is éltek és dolgoztak a centenáriumukat ünneplő falak közt.


A Budapest100 ingyenes program, amelyet önkéntesek és lokálpatrióták szerveznek a házak lakóival, illetve a résztvevő intézmények képviselőinek segítségével. A rendezvénysorozat így lett sikeres civil ünnep, a közösségek és a város fesztiválja, egy hétvége, ami közelebb hozza egymáshoz a városlakókat, a szomszédokat, a generációkat. A város szellemét a házak őrzik – a történeteket a lakók tudják továbbadni, és erre mindig jó alkalom a Budapest100 élménye, amely egyben garancia a minőségi ingyenes programokra.

Budapest100 | Web | Facebook | Instagram

Forrás: sajtóközlemény

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük