Kedvenc helyek #3 │ Vikárius Réka

Kedvenc helyek #3 │ Vikárius Réka

Sorozatunk harmadik epizódjához érkeztünk, amelyben a HYPEANDHYPER szerkesztőségéből Vikárius Réka kalauzol el minket kedvenc kávézójába, a Cāphê by Hai Nam-ba.


Hogyan mutatnád be a Caphe by Hai Namot?

Vo Son Hai néhány évnyi utazás és légiutas-kísérői tapasztalat után tért vissza Budapestre, ahol a szálak szépen összeértek és testvérével, Vo Son Nammal együtt létrehozták a Cāphê by Hai Nam vietnámi kávézót. Hai számára két utazás között mindig a kávézás jelentette a biztos pontot, így a kávé szép lassan a szenvedélyévé vált: ez a szeretet köszön vissza a kávézó atmoszférájában, amelyben a vietnámi hagyomány újszerű megközelítéssel társul.

A Cāphê-ban az a jó, hogy tényleg mindenkire gondoltak: a világosabb, gyümölcsösebb újhullámos kávé mellett a tradicionálisabb vonalat is megtaláljuk az őrlőkben, de akár kézi filteres kávét is kóstolhatunk, sőt, még koffeinmentes kávé is van a repertoárban. Nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy az étlap ízeit a különböző kontinensek étkezési szokásait figyelembe véve állítsák össze. Külön inspiráló az is, hogy nemcsak a hely és a kínálat különleges, de a személyzet is kreatív közösséget alkot: tehetséges baristák mellett van köztük fényképész, alkotóművész, zenész vagy éppen harcművészeti előadó is.

Miért ez a kedvenc helyed?

Nagyon szeretem a Cāphê-ban, hogy mindig otthonos hangulat fogad: ha betérek egy reggeli vagy éppen egy késő délutáni kávéra, nemcsak egy finom itallal, de egy jó beszélgetéssel vagy pár kedves szóval is gazdagodok. Kisvárosban nevelkedtem, így nagyon hiányzott már Budapesten egy olyan hely, ahol mindig ismerős és barátságos közösséggel lehet találkozni: ezt az érzést itt, a Cāphê-ban találtam meg. Nagyon örülök, hogy így a pandémia idején ez a hely létre tudott jönni.

Mi a kedvenc terméked tőlük, amit ajánlanál?

A Cāphê repertoárja időszakonként bővül, mostanra már igazi brunch-kávézót találhatunk a Bartók Béla úton. A csodás kardamomos és pudingos csigák vagy más pékáruk mellett a Bánh mi szendvics az egyik specialitásuk, de különböző vietnámi meleg ételeket is találhatunk itt, mint például karamellizált sertéshúst ragacsos rizzsel vagy kókusztejes, sárga curry-s csirkét.

Az én abszolút kedvencem a caphe phin sua dá, vagyis a sűrített tejes vietnámi kávé, ami mellé sose árt egy kis szelet banánkenyér, de vásároltam már itt otthoni elkészítésre szárított teafüvet, valamint kávét is. Amit még külön érdemes kiemelni, hogy ajándéktárgyakat is beszerezhetünk itt, többek között környezetbarát Huskee Cupot, kézi filteres kávéberendezést, vászontáskát vagy illusztrált faképeslapot.

Cāphê by Hai Nam

Cím: 1114 Budapest, Bartók Béla út 35. (a Gárdonyi tér és a Móricz Zsigmond körtér között félúton)

Fotók: Rácmolnár Milán

továbbiak
Tervezői stratégiák a smart home világában: a láthatatlan technológiák kora
design

Tervezői stratégiák a smart home világában: a láthatatlan technológiák kora

Világvezető okosotthon-(fel)használók ugyan nem vagyunk, de Magyarországon és a kelet-európai régióban is egyre nagyobb az érdeklődés a smart home rendszerek iránt, amelyek alapjaiban változtatják meg szokásainkat és az otthon töltött időt. Milyen előnyei és hátrányai vannak az otthonunkba szinte észrevétlenül beépülő technológiáknak? Rövid összefoglaló a 21. század első
Káprázatos lépcsőházak | TOP 5
architecture

Káprázatos lépcsőházak | TOP 5

Van valami misztikus és rejtélyes a magasba tornyosuló csigalépcsőkben: hova vezetnek? Milyen magasra visznek? Építészeti megoldásaik izgalmas és kérdésekkel teli terepet jelentenek. Vannak lépcsőházak, melyek bebizonyítják, hogy érdemes a lift használata helyett ezeket a rejtélyekkel teli lépcsőket felfedezni: mi a legizgalmasabbakat hoztuk el közülük Kelet-Európából. Nebotičnik | Ljubljana, Szlovénia Az 1933-ban
Így készült a Tangens bútorcsalád | Rotte Kft. x Kele Sára
business

Így készült a Tangens bútorcsalád | Rotte Kft. x Kele Sára

A Rotte Kft. családi vállalkozásként indult 1996-ban, azóta többször is sikerült szintet lépniük: ma már öt gyáregységgel üzemelnek és évi negyvenmillió eurós forgalmat bonyolítanak. A menedzserek, a mérnökök és a gyártó csapat munkájához Kele Sára formatervező is csatlakozott. A Magyar Divat & Design Ügynökség által életre hívott design LAB program keretén