Kelet-Európa legfelkapottabb előadói | TOP5

Kelet-Európa legfelkapottabb előadói | TOP5

Ugyan a zeneipar szinte naponta jelentős változásokon megy keresztül és rendszerint a tengerentúli világsztárok uralják a toplistákat, azonban a mi régiónkban is számos tehetséges és elismerésre méltó előadóművész vesz körül minket. Hallgassunk kelet-európai zenészeket, mert nagyon menők!


INNA | Románia

A kellemes hangú román énekesnőt bizonyára mindenki ismeri, hiszen 2008-as debütálása óta szinte megállíthatatlanul halmoz sikert sikerre. A Hot című bemutatkozó albuma pillanatok alatt felszántotta a kelet-európai zeneipart, és az egész kontinensen hetekig a slágerlisták élén szerepelt, még Ke$ha-t is letaszította az amerikai Billboard első helyéről. Globális elismertségét bizonyítja, hogy dalai egyaránt közkedveltek a japán, mexikói, argentin, valamint az amerikai pop/dance zenét kedvelők körében is.

A tánczene királynője számos olyan előadóval dolgozott már együtt, mint Pitbull, Flo Rida, J Balvin vagy a nemrégiben hazánkban is koncertező Sofi Tukker duó. Tehetségét többszörösen is elismerték MTV Europe Awards, Romanian Music Awards és RRA Awards díjakkal az évek során. 2012-ben ő lett az egyetlen női európai előadó, aki elérte az 1 milliárdos YouTube lejátszást dalaival. INNA hivatalos fiókja immár több mint 4 milliárd megtekintést ért el, amely más csatornákkal kiegészítve túlszárnyalja a 6,1 milliárdot.

Legutóbb Sean Paul működött közre Up című dalában, melyet közel 42 millióan hallgattak már meg a Spotify-on. Rajongóit egy különleges projekt keretén belül egy teljesen új albummal lepte meg meg idén, amely a Champagne Problems nevet kapta. Paul Lester, a brit The Guardian napilap riportere „Románia legsikeresebb exportjának” nevezte.

INNA | Spotify | Apple Music | Instagram


Beton.Hofi | Magyarország

A Fonogram-díjas magyar rapper és dalszövegíró Schwarcz Ádám a hazai újhullámos hiphop elismert művésze. A józsefvárosi tereken felnőtt fiú 26 éves koráig félprofi szinten futballozott, azonban az évek alatt szerzett számos sérülése karrierje befejezését követelte. Így a foci iránti szenvedélyét felváltotta a rap világa. Beton.Hofi néven publikált dalait hamar elismerte az itthoni közönség, a rapID nevű tehetségkutatón aratott sikere óta pedig folyamatosan jelennek meg új szerzeményei.

Fotós | @vargacsabi
Fotós | @vargacsabi

Művészneve a Borsos Bencével alkotott slam poetry csapatuk elnevezéséből származik, amely a Sopianae, más néven "beton szofi" cigaretta és Hofi Géza munkássága előtti tisztelgésük összecsengése. Egyedi hangzásvilágával, erős mondanivalójával és videóklipjeinek különleges vizuális megjelenésével hamar bebiztosította magát a legígéretesebb hazai tehetségek közé.

„A slam poetry kirakott a színpadra olyan szövegekkel, amiket én írtam, és ez az élmény megerősített, hogy saját jogon akarok fellépni, magamat képviselve. Ebbe akarok belehalni” mondja Ádám.
Fotós | @yungmatka

Beton.Hofi | Spotify | Apple Music | Instagram


Viktor Sheen | Csehország

A Kazahsztánban született cseh rapper 2017-ben jelentette meg első szólólemezét Jungler címmel, majd két év múlva a Černobílej svět elnevezésű albuma Csehország legkelendőbb eredeti lemeze lett, ami az ország egyik legsikeresebb rapperévé tette. 2021-ben a Spotify az év leghallgatottabb cseh előadójaként nevezte meg.

Forrás | @ViktorSheen
Forrás | @ireport

Az új dalaiban Viktor orosz anyanyelvét is hallhattuk, amellyel 70 hétig maradt a cseh albumlista top 5-jében, s időszakosan 22 hétig vezette a hazai albumeladásokat. Közel három év után is még mindig bekerül a legkelendőbb lemezek közé. A tavalyi év végén kiadta rég várt albumát Píběhy a sny címen, amelyen Sheen a közösségi médiáról, a sikereiről, a családjáról, az életében bekövetkezett változásokról és a rajongóiról rappel. A megjelenést követően az összes dala felkerült az IFPI által vezetett CZ TOP 100 Singles Digital listára.

Viktor Sheen | Spotify | Apple Music | Instagram


Sanja Vucic | Szerbia

A szerb énekesnő az idei évben indította el szólókarrierjét, miután a Hurricane elnevezésű lánycsapat 5 év után bejelentette feloszlását. A trió számos sikert ért el az évek alatt, ők képviselhették hazájukat a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon a Loco Loco című dalukkal, amellyel végül a 15. helyig jutottak el. A verseny után a balkáni térség kedvencévé vált a fülbemászó slágerük.

Fotós | @moshicreative

A szeptember 20-án kiadott első önálló kislemeze az Omađijan címet kapta, amely két hétig vezette a horvát Billboard-ot. A szerb fiatalok körében dalának refrénjére új TikTok trend is kezdetét vette, ami ígéretes karrierindítás. Figyeljünk oda rá!

Sanja Vucic | Spotify | Apple Music | Instagram


Miszel | Lengyelország

A 26 éves énekes és dalszerző a QueQuality lemezkiadónál kezdte el karrierjét, amit Quebonafide, Lengyelország egyik legismertebb rappere alapított. Hamar betört az országos mainstream piacra, ahol W stronę światła című albumára egyre nagyobb figyelem irányult. Az idei évben két lemeze is megjelent, amelyek segítenek abban, hogy a rajongók megismerjék Miszel művészi gondolatait és érzékenységét.

Fotós | @kacper_kwiecien_photo

Miszel | Spotify | Apple Music | Instagram


Borítókép: Kiss Áron

Források: spotify, recorder, avaz, rapnews

továbbiak
Lengyel háborús hősről szóló  múzeumot nyitottak
design

Lengyel háborús hősről szóló múzeumot nyitottak

A múzeumot a Varsótól száz kilométerre lévő Ostrów Mazowieckában nyitották meg. Az épületet a lengyel BDR Architekci építész iroda tervezte. Witold Pilecki (1901–1948) lengyel lovastiszt volt, aki a második világháborúban megalapította a megszállt Lengyelország első titkos szervezetét, a Titkos Lengyel Hadsereget, szándékosan elvitette magát az auschwitzi táborba, hogy felderítést
Az első éjszakáját az utcán töltötte, ma a világ elitjének dolgozik
business

Az első éjszakáját az utcán töltötte, ma a világ elitjének dolgozik

Egy szlovák férfi amerikai álma – Jozef Bil története. Amerika, az ígéret földje, a lehetőségek hazája. Ugyan ez az idea mostanra kritikák sokaságával néz szembe, és hitelessége is megdőlni látszik a köztudat számára, azért kétségtelenül sokaknak működött: köztük a szlovák Jozef Bilnek is. Az Amerikai Egyesült Államok népek sokasága számára jelentette
Újgenerációs önvezető járatot indít egy észt cég
design

Újgenerációs önvezető járatot indít egy észt cég

Az észt Auve Tech által kifejlesztett MiCa nevű önvezető jármű hét lézeralapú távérzékelővel és tíz kamerával van felszerelve, a legkülönbözőbb időjárási körülmények között használható. Az Auve Tech már megállapodott a SoftBank leányvállalatával, a Boldly-val, hogy kidolgozzák a jármű japán specifikációjú modelljét azzal a céllal, hogy 2023 végére a közutakon is