Vlasta Kubušová újragondolja, mire valók a műanyagok – és meddig kellene létezniük. A Crafting Plastics! Studio társalapítójaként olyan biopolimerekkel dolgozik, amelyek átalakulásra, lebomlásra és a környezetükre való reagálásra vannak tervezve. Az interjúban az anyagokról mint élő rendszerekről beszél, a közép-európai „hands-on” designgondolkodásról, valamint arról, miért irány a fenntarthatóság, nem pedig célvonal.
Hogyan indult a kapcsolatod az anyagkutatással és a fenntartható designnal? Mely tapasztalatok vezettek a Crafting Plastics! Studio megalapításához?
Egészen organikusan kezdődött. A tanulmányaink során Miróval (a partneremmel és a CP!S társalapítójával) egyre inkább elkezdett érdekelni bennünket az anyagok láthatatlan oldala — hogy hogyan készülnek, miből állnak, és mi történik velük, miután már nincs rájuk szükségünk. Rájöttem, hogy a tervezői döntések messze túlmutatnak magán a tárgyon: hatással vannak az ökoszisztémákra, az energiafelhasználásra és az emberek szokásaira is. Idővel egyre kevésbé érdekelt minket a kész termékek tervezése, és sokkal inkább az azok mögött álló anyagi folyamatok megértése. Ennek egyik oka az volt, hogy a projektjeinkhez nem találtunk megbízható alternatívát a fosszilis alapú műanyagok helyett. Ez a kíváncsiság vezetett tovább a berlini UDK-n folytatott tanulmányokhoz, majd később a Crafting Plastics! Studio elindításához. Miróval közösen egy olyan gyakorlatot szerettünk volna létrehozni, amelyben a tudomány, a design és a fenntarthatóság egyenrangú szerepet kap. Ami kezdetben apró biopolimer-kísérletek formájában indult, fokozatosan hosszú távú együttműködésekké nőtte ki magát kutatókkal és gyártókkal, valamint egy közös vízióvá: olyan anyagok létrehozásává, amelyek a természetes körforgások részei, nem pedig azokkal szemben állnak.
A stúdiótok kifejezetten ismert a bioműanyagokkal való kísérletezésről. Melyek a legnagyobb kihívások és lehetőségek ezeknek az anyagoknak a használatában?
A kihívások egyrészt nagyon technikai jellegűek, másrészt kulturálisak is. A bioműanyagok máshogy viselkednek, mint amihez az ipar hozzászokott, így a folyamatoknak és az elvárásoknak is változniuk kell. Ez időt és bizalmat igényel. A lehetőség viszont kreatív. Ezek az anyagok arra hívnak, hogy ne az állandóságra, hanem az átalakulásra tervezzünk. Programozhatók egy adott élettartamra – öregszenek, reagálnak vagy lebomlanak – és ettől rendkívül kifejezővé válnak. A természetes anyagok sosem statikusak, és ma már képesek vagyunk őket a szükséges tartóssághoz igazítani. A fogyasztóknak és a gyártóknak azonban hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy az anyagok nem élnek túl minket úgy, ahogyan a kőolajalapú műanyagok teszik.
Szerinted a biopolimerek valaha képesek lehetnek ipari léptékben kiváltani a hagyományos műanyagokat?
Nem ugyanabban a formában, és nem ugyanabban a rendszerben. A biopolimereknek nem az a feladatuk, hogy lemásolják a fosszilis alapú műanyagokat; inkább egy teljesen másfajta gondolkodásmód felé kellene terelniük a gyártást. A műanyagok több száz változatban léteznek, és a NUATAN® – a PHA-alapú anyagunk – már bebizonyította, hogy a biopolimerek képesek magas teljesítményre, miközben komposztálhatók maradnak. Számos iparágban alkalmaztuk már, a divattól az autóipari együttműködésekig. A fosszilis alapú műanyagok többségének kiváltására nem lesz egyetlen megoldás. Regeneratív alternatívák sokféleségére van szükség, amelyek ideális esetben helyi forrásból származnak és helyben készülnek. Még ha a tudomány működik is, és több jó anyag áll rendelkezésünkre, a valódi kihívás továbbra is az: hogyan építünk köréjük egy valóban regeneratív rendszert.
A „fenntarthatóság” szó szinte mindent eláraszt. Te hogyan definiálod a saját munkád kontextusában?
Számomra a fenntarthatóság nem cél, hanem irány. Egy folyamatos kalibrálási folyamat – a határok megértése, a figyelem és az alkalmazkodás. Inkább az egyensúlyról szól, mint a tökéletességről. A stúdiónkban ez azt jelenti, hogy egy anyag teljes életútját vizsgáljuk, és azt, milyen kapcsolatokat alakít ki közben: emberekkel, eszközökkel, természeti erőforrásokkal. A valódi fenntarthatóság számomra az empátia működés közben.
A fenntartható designról gyakran gondolják, hogy esztétikai kompromisszumokkal jár. Hogyan egyensúlyozod a felelősséget és a szépséget?
Szerintem a felelősség valójában elmélyítheti a szépséget. Amikor tisztelettel dolgozol az anyagokkal, az a gondoskodás láthatóvá válik. A bioműanyagjainknak saját tapintásuk és melegségük van; enyhén szabálytalanok, és ez a tökéletlenség őszintének hat. A Sensbiom projektben környezetileg aktív bioanyagokat használunk, amelyek a napfényre vagy a hőmérsékletre reagálnak, finom színváltozásokat hozva létre. Ezek a reakciók a tárgyat a környezet részévé teszik. Számomra itt él a szépség – az anyag, a környezet és köztünk lévő dinamikus kapcsolatban.
Szerinted miben különbözik a közép-európai designgondolkodás a nyugat-európaitól? Az én szememben Közép-Európát mindig az improvizáció formálta. Megtanultunk kevésből sokat kihozni. Ez a történeti háttér rugalmasságra és kitartásra tanított minket, és egyfajta közelséget adott az anyagokhoz és a kézműves alkotáshoz. Míg Nyugat-Európában gyakran erősebb az infrastruktúra és az intézményi támogatás, ebben a régióban a tervezők egyfajta pragmatikus képzelőerőt fejlesztettek ki – a kísérletezést a gyakorlatiassággal ötvözzük.
Hogyan befolyásolja a régió történelmi és gazdasági háttere a fenntartható innováció lehetőségeit?
Egyszerre ad korlátokat és szabadságot. A politikai rendszerváltások után sok nagy ipari struktúra megszűnt, ami teret engedett kisebb, agilisabb rendszerek kialakulásának. Ma független stúdiók és laborok gyorsan tudnak mozogni, prototípusokat tesztelni, és együttműködni helyi gyártókkal anélkül, hogy nehéz hierarchiák akadályoznák őket – még akkor is, ha Szlovákiában él az a kép, hogy kevés gyártó maradt. Csehországban például egészen más a helyzet: ott a helyi tervezők kifejezetten jól boldogulnak a termelőkkel és gyártókkal való szoros együttműködésnek köszönhetően. Emellett egyre nagyobb figyelem irányul a regionális erőforrásokra is, a mezőgazdasági melléktermékektől az erdei anyagokig. Ezek képezhetik a helyi körforgásos gazdaságok alapját. A régió komplexitása nem gyengeség; az innováció feltétele – még ha a kutatás korai szakaszában sokkal erősebb támogatásra is lenne szükség.
Hogyan zajlik egy új anyag vagy termék fejlesztése a stúdiótokban?
A stúdiónk érdekessége, hogy a design- és kutatóstúdió, valamint az anyagfejlesztési platform határán működik. Ez lehetővé teszi, hogy az anyagötleteinket közvetlenül a saját termékeinken teszteljük. Az anyagfejlesztés vagy a folyamatoptimalizálás minden egyes lépése egy új technológián keresztül kerül bizonyításra. Amikor például 3D-nyomtatáshoz fejlesztettünk filamentet, megmutattuk, hogyan lehet vele tartós és vízálló belsőépítészeti termékeket tervezni és gyártani. Később, amikor sikerült növelni a hőállóságot, olyan kollekciók jöhettek létre, mint a fesztiválokra és városi piacokra tervezett gasztrorendszer. A termékkollekcióink többsége a NUATAN®-nal készül – ez egy biopolimer-keverékekből álló sorozat, amelyet hozzáadott értékű alkalmazásokra fejlesztettünk, azzal a céllal, hogy valódi léptékben integráljuk őket a fogyasztói rendszerbe, ahol az emberek ténylegesen használni és megtapasztalni tudják őket. Szorosan együtt dolgozunk tudósokkal és mérnökökkel, de az intuíció is fontos szerepet játszik. Néha egy váratlan színváltozás vagy textúra indít el egy új ötletet. Igyekszünk mindent dokumentálni, mert minden hiba tanít valamit az anyag természetéről. Ez inkább párbeszéd, mint folyamat. A kutatásunk másik része kísérletibb, és a dinamikus, nem statikus anyagokra fókuszál. Olyan vegyületeket vizsgálunk, amelyek szenzorként működhetnek – például UV-szintre reagálnak színváltozással, vagy potenciálisan toxinokat érzékelnek, segítve bennünket abban, hogy eligazodjunk a sokszor láthatatlan, mégis kulcsfontosságú környezeti változások között. Ez az út gyakran nagyléptékű installációkban csúcsosodik ki, mint a Sensbiom vagy a Lexus számára készült Liminal Cycles a Design Miamin.
Mennyire kulcsfontosságú a munkátokban az interdiszciplinaritás – a tudósok, mérnökök és tervezők együttműködése?
Abszolút alapvető. A fenntartható anyagok fejlesztése túl összetett ahhoz, hogy egyetlen diszciplína megoldja. A tudósok általában az összetétel és a viselkedés ismeretét hozzák, a mérnökök ezt fordítják le skálázható folyamatokra, a tervezők pedig formán, élményen és jelentésen keresztül kapcsolják mindezt az emberekhez. Mi már az anyag- vagy projektfejlesztés legelejétől transzdiszciplináris együttműködésben próbáljuk egyesíteni ezeket a készségeket. Ez a megközelítés segít nemcsak a technikai aspektusokat megérteni, hanem a munka tágabb jelentését is egy sokkal komplexebb rendszerben. A stúdiónkban az együttműködés nem lineáris folyamat, hanem folyamatos csere. Szorosan dolgozunk együtt építészekkel, különböző területek kutatóival, vegyészekkel és mérnökökkel új anyagkeverékek tesztelésén és a feldolgozási technikák finomításán, miközben ők is részt vesznek abban, hogy feltárjuk, ezek az anyagok hogyan néznek ki, milyen tapintásúak és hogyan működnek valós környezetben. Sok ötletünk ezekből a metszéspontokból születik. A Sensbiom mögötti kutatás például a Fulbright-ösztöndíjam idején indult, biomérnökökkel közösen, annak vizsgálatára, hogyan lehet szintetikus biológiai módszerekkel olyan anyagokat létrehozni, amelyek képesek érzékelni a környezetben jelen lévő toxinokat. Később ez a munka kémiai kölcsönhatások és napfényre aktív bioanyagok vizsgálatához vezetett, mivel szerettük volna ezt az interaktív bioműanyagokról szóló kutatást gyakorlati formában is megmutatni, és láthatóvá tenni a dinamikus, „élő” anyagok lehetőségeit. Az együttműködéseink nyitottak és horizontálisak. Mindenki tanul mindenkitől, és ez a közös kíváncsiság gyakran vezet váratlan felfedezésekhez. Az interdiszciplinaritás nemcsak a munkamódszerünk — hanem az a szemlélet, amely életben tartja a praxisunkat.
Mi a következő nagy kihívás vagy cél a Crafting Plastics! Studio számára?
Jelenleg arra fókuszálunk, hogy az anyagainkat szélesebb körű gyártásba vigyük, és a kutatásunk valódi használhatóság szintjén is értelmezhetővé váljon. Szeretném ezeket az innovációkat a mindennapokban látni, valós termékekbe és környezetekbe integrálva. Ha az ilyen megoldások nem kerülnek be a gyakorlatba, az anyagfejlesztés könnyen csak egy szép kísérlet vagy ígéretes prototípus marad. A NUATAN® mostanra készen áll a nagyobb léptékű alkalmazásokra, és már több ügyféllel is elindítottunk pilot projekteket, ami nagyon izgalmas. Ezzel párhuzamosan az oktatás is egyre fontosabb szerepet kap a munkánkban. A Design Academy Eindhoven keretein belül működő Better Matter stúdiónkban arra ösztönözzük a fiatal tervezőket, hogy diszciplínákon átívelően dolgozzanak, és az anyagokra rendszerekként, ne elszigetelt tárgyakként tekintsenek. Hosszú távú célunk egy olyan anyagkultúra ápolása, amely egyszerre fejlett és érzékeny – és amely megérti, hogy az innováció és a gondoskodás ugyanabból a forrásból fakadhat.
Davos után lehiggadva
Béke, választások, válságok – 2026 öt legfontosabb közép-európai eseménye
