Levelek között szabadon | Landyachtz

Levelek között szabadon | Landyachtz

Szép kompozíciójú növények, mintázott levelek kezekkel, lábakkal, arctalan női alakokkal – reneszánsz finomság, feketén-fehéren. Egyik szerkesztőnk, Vikárius Réka „Plant studies” grafikáit nemrég egy kanadai deszkás márka, a Landyachtz nyomta rá menő boardjaira.

Réka örök útkereső – mindig valami újba kezd, szimultán foglalkozik sok mindennel, ugyanakkor mégis szépen egy irányba tart mindaz, amibe belefog. A Kolozsváron végzett tájépítészeti és design tanulmányait követően – megtapasztalva az ottani nehézségeket – úgy érezte, perspektívaváltásra van szüksége. Így háttérbe szorítva az alkotást, elhatározta, a hazai tervezőket és a designkultúra fejlődését szeretné segíteni. Így került végül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design- és művészetmenedzsment szakára, ahol három éve diplomázott.

A rajzolás gyerekkora óta fontos és meghatározó a számára. „Mindig is terápiás hatással volt rám: ha rajzolok, abszolút kikapcsolok, képes vagyok teljesen belemerülni, és olyankor semmi más nem kavarog a fejemben. Talán a design és az alkotás iránti szeretet, illetve tisztelet az, ami biztos és állandó az életemben – az pedig, hogy milyen formában nyúlok hozzá, folyamatosan változik” – mondta el Réka.

Nagyon szereti a kortárs művészetet, de ami a leginkább lenyűgözi, a reneszánsz alkotások és főleg a korabeli emberábrázolás. A különböző alakok és testrészek rajzolása mindig inspiráló volt a számára, a növények izgalmas formavilága iránti érdeklődés pedig a gyerekkori, erdélyi természet-közeliségből fakad. „A testi részletek és a növényi világ kombinálása tulajdonképpen a személyiségem leképződése, rajz formájában. Zárkózottabb típusú embernek tartom magam, ezért mutatok a rajzokon csak részleteket, a növények pedig egyfajta visszavágyódást szimbolizálnak” – jegyezte meg.

Amikor már összegyűlt néhány új rajza, külső biztatásra létrehozta saját Behance oldalát, és szinte már másnap jött is az üzenet a kanadai Landyachtz gördeszkás márkától, hogy érdekli őket a Plant studies grafikai sorozata. „A board elkészítésében teljesen szabad kezük volt, de előre jelezték, nem szeretnék látványos módon módosítani a grafikát. Bár volt lehetőségem megtekinteni egy előzetes látványtervet, sokkal izgalmasabb volt azt végigkövetni, ahogy valaki új szemszögből nyúl hozzá az alkotásomhoz, és ad neki új életet. Egy letisztult, talán kicsit komolyabb hangulatú, elegáns deszka született, ami a Garden nevet kapta. Bár én még sosem gördeszkáztam, úgy gondolom, hogy az illusztráció légiessége jól kommunikál a gördeszkázás szabadságérzetével. Amint megkapom az enyémet, biztos, ki fogom próbálni!”

Fotók: Landyachtz, Jacob Lambert

A Landyachtz amellett, hogy mindig keresi az újabb és újabb értékes kollaborációs lehetőségeket, felelős márkaként elindított egy One Board One Tree (Egy deszka, egy fa) elnevezésű kezdeményezést is, így bárki, aki rendel tőlük deszkát, egyúttal jó ügyet is szolgál.

Landyachtz Web | Facebook | Instagram

Vikárius Réka | Behance

továbbiak
Vonzó apokalipszis
vélemény

Vonzó apokalipszis

Nem tudjuk még hol a vége, és azt sem, hogy miben pusztulunk majd el: vírusfertőzésben, világválságban vagy a mindezeket követő gazdasági átrendeződésből fakadó harmadik világháborúban? Ma már nem tűnik olyan szórakoztatónak a Holnapután, a 28 nappal később, a Másnap vagy a Legenda vagyok, ugye? Hogy lehet az, hogy egy átlagos
HYPE | Heti online programajánló
news

HYPE | Heti online programajánló

Az interjúkat, a kiállítás-megnyitókat, a szakmai beszélgetéseket most mindenki otthonról bonyolítja, és – furcsa módon – emiatt mintha a megszokottnál közelibb és még emberibb helyzetben látnánk egymást a virtuális térben. A hétre több olyan platformot is összegyűjtöttünk nektek, ahol hazai és külföldi tervezők egyaránt nyíltan beszélnek arról, hogy milyen körülmények között dolgoznak
#stayhomecreative | Városi terek
art

#stayhomecreative | Városi terek

A „kényszerpihenő” miatt nem sétálhatunk, járkálhatunk kedvünkre a városban bárhol és bármikor. Azért, hogy ez az időszak elviselhetőbb legyen, hazai kreatívokat kértünk meg arra, hogy élesszék fel újra Budapest kiüresedett tereit az alkotásaikkal; töltsék meg színekkel, formákkal, humorral, saját vizuális világukkal. Mutatjuk! Bányai Zsófia | Instagram Erzsébet tér -------------------------------------------------------------------------------- Dankó Evelin