Magyar tervező munkái a Vogue Portugal új számában

Magyar tervező munkái a Vogue Portugal új számában

A Vogue 128 éves történetében most először a magazin különféle országokban kiadott összes lapszáma egy közös témát, a reményt (angolul: hope) dolgozza fel. A témához kapcsolódóan a Vogue Portugal lapjába fiatal tervezők, köztük Tóth Lala munkái is bekerültek.

A különleges lapszámot a társadalmat fenyegető krízisek sora hívta életre, melyek között a pandémiát, a munkanélküliséget, a rasszizmust és az egyre fokozódó klímaválság ügyét említik a szerkesztők. Az őszi időszakban a remény hívószó alatt egyesül a világszerte megjelenő huszonhat lapszám.

Tóth Lala a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen diplomázott, munkáit  Instagram-oldalán találták meg. Miután terveiből válogatást küldött Sasa Thomann stylistnak, négy ruhadarabja be is került a szeptemberi számba. A ruhadarabok és a kiegészítők az egyetemi évek alatt készültek különböző feladatokra és különböző koncepciók alapján.

„Ami közös bennük és ami általában a munkáimat is jellemzi, hogy egyaránt hangsúlyt fektetek a ruhadarabok alapanyagának létrehozására és a forma kialakítására” – mondja Lala.

Tóth Lala | Instagram
Vogue Portugal | Web

továbbiak
A Studio NUR tagjai kedvenc projektjeikről mesélnek
design

A Studio NUR tagjai kedvenc projektjeikről mesélnek

Ha az egyik legsokoldalúbb budapesti graphic design társulást keressük, a Studio NUR mellett biztosan nem mehetünk el szó nélkül. A Budapest Design Week Nyitott Stúdiók programjának keretében Laki Eszter és Imre Réka várja az érdeklődőket egy ZOOM-találkozón. Laki Eszter és Imre Réka mindketten a Kézpőművészeti Egyetemen végeztek, igaz, pár év
Hegyi menedék nádfedéllel
architecture

Hegyi menedék nádfedéllel

A Stuttgarti Egyetem egy új kutatás részeként szélsőséges körülmények között is helytálló, alacsony ökológiai lábnyommal rendelkező, nádfedeles hegyi menedéket épített az osztrák Alpokban. A SkinOver Reed névre hallgató házat az egyetem Építőanyag Intézetének csapata fejlesztette ki azzal a céllal, hogy a nád, mint alternatív építőanyag lehetőségeit tesztelje alpesi éghajlati viszonyok
HIGHLIGHTS | Egészségedre!
branding

HIGHLIGHTS | Egészségedre!

A hétköznapok folyamán szeretjük szép és praktikus tárgyakkal körülvenni magunkat, amelyeket élvezettel használhatunk. Az egészségünkhöz kapcsolódó eszközök esetében sincs ez másképp, sőt. Legyen szó rövid vagy hosszabb ideig fennálló betegségről, a gyógyulást elősegítő, a tünetek kezelését szolgáló tárgynak – akárcsak egy mindennap használatos széknek vagy bögrének – ergonomikus szempontoknak is meg kell