Hegyi menedék nádfedéllel

Hegyi menedék nádfedéllel

A Stuttgarti Egyetem egy új kutatás részeként szélsőséges körülmények között is helytálló, alacsony ökológiai lábnyommal rendelkező, nádfedeles hegyi menedéket épített az osztrák Alpokban.

A SkinOver Reed névre hallgató házat az egyetem Építőanyag Intézetének csapata fejlesztette ki azzal a céllal, hogy a nád, mint alternatív építőanyag lehetőségeit tesztelje alpesi éghajlati viszonyok között.

„Az alpesi építészetben a kő, a beton, a fém vagy a fa használata a jellemző” – emelte ki Anke Wollbrink építész a Dezeennek adott interjújában. A cél itt egy környezetkímélő és megújuló nyersanyagból épített ház létrehozása volt. „Újra felfedeztük a nádban rejlő, szinte a betonnal megegyező, többféle felhasználási lehetőséget” – folytatta. „Ez rögtön elbűvölt minket, és további kutatásokhoz, valamint a nádfedeles menedékház prototípusának elkészítéséhez vezetett. A kortárs nádépületeket is vizsgáltuk és gyönyörű példákat találtunk például Franciaországban, Dániában és Svédországban” – tette hozzá.

Az Ausztria legnyugatibb részén, Vorarlberg vidékén felépített ház tetőburkolata és homlokzata is nádfedést kapott, az épület formája pedig monolitszerűen emelkedik ki környezetéből. A nádburkolat nemcsak hagyományos és környezetbarát építészeti megoldás, hanem számos előnnyel is jár, mivel hőszigetelő tulajdongással bír, ellenáll a viharnak, az esőnek és a fagynak is.

„Ez egy fenntartható, megújuló, széndioxid-semleges erőforrás, amely kiváló alternatív anyagnak bizonyult az épület burkolatához: rövid ellátási láncban előállítható, alacsony energiaigénnyel és -kibocsátással jellemezhető, életciklusa tökéletes, ráadásul károsanyagmentes. Az épület életciklusa végén a nád komposztálható és újra körforgásba kerül” – mondta el Anke.

A kutatócsapat tovább figyeli a szélsőséges éghajlati viszonyok hatásait az épületre, ugyanis a 2600 méteres magasságban található kis házat körülbelül kilenc hónapig hó borítja.

Forrás: Dezeen

Stuttgarti Egyetem | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
A háromcsíkos melegítő új élete | Lotta Volkova x Adidas
divat

A háromcsíkos melegítő új élete | Lotta Volkova x Adidas

Az Adidas új kapszulakollekciója a keleti blokk végnapjait idéző darabjaival biztos, hogy nosztalgikus érzéseket ébreszt majd a mai harmincasokban. A posztszovjet stílus egyik alapdarabja a háromcsíkos Adidas melegítő. Azért lehet még fokozni a hatást, vagy kiindulópontként is lehet tekinteni rá, ahogy Lotta Volkova is tette, mikor az Adidas felkérte új
HIGHLIGHTS | Egészségedre!
branding

HIGHLIGHTS | Egészségedre!

A hétköznapok folyamán szeretjük szép és praktikus tárgyakkal körülvenni magunkat, amelyeket élvezettel használhatunk. Az egészségünkhöz kapcsolódó eszközök esetében sincs ez másképp, sőt. Legyen szó rövid vagy hosszabb ideig fennálló betegségről, a gyógyulást elősegítő, a tünetek kezelését szolgáló tárgynak – akárcsak egy mindennap használatos széknek vagy bögrének – ergonomikus szempontoknak is meg kell
Műgyanta workshop és vállalkozási tippek a Rezina Studióval
design

Műgyanta workshop és vállalkozási tippek a Rezina Studióval

A Csengery utcai stúdió Abonyi Alma főhadiszállása, ahol műgyantatermékeit készíti. A vendégek nemcsak közös alkotáson vehetnek részt a vezetésével, hanem tippeket is kaphatnak tőle a sikeres vállalkozás elindításához az idei Budapest Design Week Nyitott Stúdiók programjának keretében. Alma tele van meglepetésekkel. Ez már végzős gimnazistaként kiderült róla, amikor az érettségi