fbpx
Nyomj Entert

Magyarországon formálják az autóipari belső dekoráció jövőjét

Aston Martin, BMW, Jaguar Land Rover, Mercedes-Benz, Lamborghini, Porsche és még sorolhatnánk. De mi a közös bennük? Azon kívül, hogy prémiumkategóriás autómárkák, elsőre talán nem is gondolnánk, hogy mind egy Magyarországon működő vállalathoz is kapcsolódnak. Az Ipolytölgyesen található MONO Group már három évtizede gyártja professzionális autóipari belsődekorációs-elemeit. Kérdéseinkre Olivier Wathieu, a cég értékesítési- és projektigazgatója válaszolt. Interjú!

A MONO története a nyolcvanas években kezdődött Francois Bandura bútorasztalos kezdeményezésében. A szépen megmunkált anyagok és formák mellett Francois-t mindig is hajtotta a technológia és az autóipar iránti szenvedélye. Nagyot álmodott, és 1986-ban megalapította a MONO-t Belgiumban, majd 1989-ben egy leányvállalatot Magyarországon, amely végül a cég központi telephelye is lett. Egyedül indult, de mára több mint ezer szakemberből álló csapatot épített ki, amelynek tagjai között tizennégy nemzetiséget számlálhatunk. Álma valósággá vált, és azóta a MONO prémiumkategóriás autóipari belsőépítészeti elemek tervezésével és gyártásával foglalkozik: nem beszállítónak tekintik, hanem ügyfelei innovatív és megbízható partnerként ismerik el.

Az autóipar egyre nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra, valamint a MONO üzletpolitikájának középpontjában is a fenntartható fejlesztés áll: hogyan tükröződik pontosan ez a fajta elkötelezettség a vállalat tevékenységében?

A fenntarthatóság valóban nemcsak egy kívánság, hanem komoly elköteleződés. Nem könnyű intézkedéseket végrehajtani és ugyanakkor meg is felelni az összes autóipari műszaki előírásnak: például használhatunk vízbázisú festéket, de ezek ellenállóképessége néha alacsonyabb, mint az oldószeres termékeké. A gyakorlatban tehát minden félnek részt kell vennie a játékban: a nyersanyagbeszállítónak, az autógyártónak és a felhasználónak, valamint lehetőség szerint kompromisszumokat is kell kötni.

A legfontosabb tevékenységünk egyike az újrahasznosított műanyag granulátumok használatának kutatása, ami nagy kihívást jelent. Ellenőrizni kell az ellátási láncot: lesz-e elegendő műanyag, amit a megfelelő tulajdonságokkal újrahasznosítanak? Ellenőrizni kell a befecskendezés során tanúsított viselkedést: hány százalékban lehet új műanyag granulátummal keverve felhasználni, és megtartani ugyanazokat a műszaki előírásokat? Hogyan viselkedik a tesztek során? Megfelel-e az előírásoknak, vagy kevésbé ellenálló, és ha igen, milyen mértékben?

A MONO már évek óta rendelkezik ISO 14000 tanúsítvánnyal, így a környezetvédelem a DNS-ünk része. Mi vagyunk például az első olyan dekorációs (trim) beszállító a piacon, amely FSC tanúsítvánnyal rendelkező faanyagot használ. Továbbá a fenntartható furnérok fejlesztését is elkezdtük: kifejlesztettünk egy speciális eljárást, hogy gyümölcsfákból is tudjunk furnért vágni. A gyümölcsfák esetében fontos tudni azt, hogy amikor már nem hoz elég gyümölcsöt, akkor kivágják, és újat ültetnek helyette: ezért mi azt javasoltuk, hogy használjuk fel ezeket a fákat, és adjunk nekik egy második életet.

A vállalat egyik nagy lépése az általunk felhasznált energiát érinti. A cél az, hogy egy mezőt elegendő fotovoltaikus panellel fedjünk le, hogy saját magunk termeljük az áramot, és függetlenítsük magunkat a külső energiaforrásoktól – ez ismét egy nagy kihívás. Akkor is szükségünk van energiára, amikor az üzemeink éjszaka alkatrészeket gyártanak, ami azt jelenti, hogy egy szilárd akkumulátorrendszert kell telepítenünk, hogy a napközbeni energiatöbbletet felhalmozzuk.

Ügyfeleitek között vannak brit, német és olasz márkák is, mindegyik saját karakterrel és stílussal. Milyen általános trendek jellemzik manapság a prémiumkategóriás autók belső terét az anyagok, a formavilág és a színek szempontjából?

Valóban minden autógyártónak megvan a saját identitása. Az autóipar világa azonban globális, így a szín- és anyagtrendek is azok. Azt látjuk, hogy az autógyártók a nagyon világos színek irányába mennek. Továbbá a magasfényű felületek helyett inkább a nyitott pórusú fényezés domináns. Mindezen tényezők együttese egy nagyon természetes terméket eredményez. Mi a luxusszektorban dolgozunk, ezért a valódi anyagok elengedhetetlenek.

A világjárvány sok területen átalakította az életünket. Az autóipar esetében mit jelent ez pontosan: hogyan alakítja át ezt az iparágat, milyen változásokra és újításokra számíthatunk?

Hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy a mi termékeink befolyásolhatják a vírus terjedését: itt sokkal inkább arról van szó, hogy mennyire vagyunk felelősek és reagálóképesek az alkalmazottaink, ügyfeleink és beszállítóink védelme terén. Nagyon gyorsan döntöttünk arról, hogy az embereket a lehető legnagyobb mértékben inkább otthonról dolgoztatjuk. Számítógépeinket felszereltünk videokonferenciákhoz alkalmas eszközökkel, leállítottunk minden utazást, és azon dolgoztunk, hogy fejlesszük az ügyfeleinkkel és beszállítóinkkal való kommunikáció módját. Gyors reakciónk nagyon hatékonyan is sikerült: manapság már szervezünk néhány látogatást, de határozottan megváltoztattuk a gondolkodásmódunkat. Csak akkor találkozunk, ha valóban szükséges.

Melyik megbízásotokra tekintetek a legnagyobb mérföldkőként a cég történetében?

Számos együttműködés alakította vállalatunkat: a legkisebbtől a legnagyobbig mindegyik befolyásolt minket valahogyan, de mégsem tudok igazán kiemelni egyet sem. Ahogy gyakran mondjuk itt: két agyban több van, mint egyben. Ez annyira igaz! Ha együttműködünk, mindkét fél olyan ötleteken kezd el gondolkodni, amelyekre korábban nem gondoltak, és a másik féllel való találkozás nélkül nem is gondoltak volna. Számomra a leglenyűgözőbb dolog a gyorsaság, a gondolkodás és a cselekvés képessége a tulajdonosunk, Francois Bandura részéről. Számos kezdeményezésnek, innovációnak adott szárnyakat, amelyek megváltoztatták az üzletünket és erősebbé tettek minket.

A MONO Group a gyártás mellett egy kutatási és fejlesztési központ létrehozásán is dolgozik. Milyen tevékenységekre és célokra fogtok összpontosítani?

Mindig is volt fejlesztési részlegünk, azonban ma már sokkal nagyobb pénzügyi és humánerőforrás-kapacitást fordítunk rá. Számos kutatási témán dolgozunk, amelyek mind bizalmasak, mivel egy adott autógyártóval folytatott konkrét projekthez kapcsolódnak, így nem mondhatok túl sokat. Ha általánosabban beszélünk, akkor kiemelném az alumíniumra történő nyomtatási eljárást, amivel ezidáig nem rendelkeztünk házon belül, valamint ilyen az alumínium eloxálás is. Emellett sokat kutatunk speciális textíliák, hálók és különleges anyagok terén is.

Most mire fekteti a hangsúlyt a MONO Group? Melyek a rövid és hosszú távú céljaitok?

Jelenleg a vadonatúj Range Rover bevezetésére összpontosítunk. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ezt az autót többféle dekorációval tudjuk szállítani. Hosszú távú célunk továbbá a folyamatos innováció, például új anyagkombinációk és több újrahasznosított anyag felhasználásával. Továbbá aktív szerepet vállalunk a háttérvilágítással és kapacitív érzékelőkkel ellátott intelligens felületek bevezetésében. Nagyon sok lehetőség van az innovációra!

MONO Group | Web | Facebook | YouTube

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük