Megérkezett az YKRA KIDS első kollekciója!

Megérkezett az YKRA KIDS első kollekciója!

FRIENDS OF TREES – The Reforestation Movement névvel jelent meg az YKRA KIDS első kollekciója. A márkára jellemző városi hangulat ezúttal Kövecses Anna illusztrátor organikus formáival és vizuális világával társul. A kollekció nemcsak annak mintája, de az általa közvetített fontos üzenet miatt is különleges.

A kollekció fókuszában a fakitermelés és annak globális, mindannyiunkat érintő problémája áll, amire a márka igyekszik a gyerekek figyelmét is felhívni. Az YKRA célja, hogy bemutassa, hogyan tudunk akár egyénileg is tenni azért, hogy bolygónk faállománya ne csökkenjen, valamint a következő felnövő generációk már jóval tudatosabban kezeljék ezt a témát. Az YKRA KIDS éppen ennek népszerűsítésére törekszik ezzel a kollekcióval.


Néhány éve Erdélyben jártunk, ahol nagyon megdöbbentő volt a tarvágások mértéke, és az, hogy ez milyen hatással van a természetre. Szerettünk volna egy olyan kollekciót, ami felhívja erre a témára a figyelmet, illetve Pannival is régóta szerettünk volna együtt dolgozni. Így jött az ötlet, hogy őt kérjük fel arra, hogy tervezzen egy olyan mintát, ami játékosan közelíti meg a témát és ezzel felhívja a gyerekek figyelmét is az ügy fontosságára” – mondta el Lakatos Balázs, az YKRA alapítója.

„Kétségtelen, hogy a munkám legértékesebb része az, amikor az esztétikumon túli túl pozitív üzenet közvetítésével tudok valamit elérni. Művészként erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy szót emeljek azokért, akik máskülönben nem tudnák hallatni a hangjukat” – emelte ki Anna az YKRA blogján megjelent interjújában.

A kollekció minden egyes termékéhez egy kis csomag mag jár ajándékba, valamint útmutató az ültetéshez, így a vásárló egyénileg is tehet azért, hogy növeljük a Föld faállományát, egyben részesei lehessünk egy közösségi erdőtelepítési mozgalomnak. A márka az #ykrafriendsoftrees hashtag használatával arra buzdítja nem csupán a kollekció viselőit, hogy osszák meg kedvenc fájukról vagy a magból kinőtt facsemetékről készült, saját fotójukat, ezzel is ösztönözve másokat a faültetésre.

A kollekció darabjait ezen a linken tudjátok elérni.

Fotók: Ania Onopiuk

YKRA KIDS | Facebook | Instagram
YKRA | Web | Facebook | Instagram
Kövecses Anna | Web | Instagram

továbbiak
A múlt és a jelen stílusos találkozása | Apartment 1903
architecture

A múlt és a jelen stílusos találkozása | Apartment 1903

Szlovákia délnyugati szegletében található a meseszép építészeti emlékekkel és kiváló borvidékkel rendelkező Trnava kisvárosa. Itt valósult meg a Kilo / Honč építészeti stúdió új projektje: egy több, mint száz éves nagypolgári lakást alakítottak át egy fiatal család számára. Íme, az Apartment 1903! A közel százhúsz éves lakás rekonstrukciójának a geometriai formák
Designnal egy jobb világ felé | TOP 5
community

Designnal egy jobb világ felé | TOP 5

A social design olyan kreatív gyakorlat, amely társadalmi problémák megértését és pozitív társadalmi változások elérését tűzte ki céljául. Bár önmagában nem oldja meg a problémákat, olyan lehetőségeket teremt a design eszközei által, amelyek megváltoztatják az emberek közötti, illetve az emberek és intézmények közötti kapcsolatokat, ezáltal pozitív társadalmi változásokat elérve. Mai
Egy üdülőház felújításában vett részt Aj Vej-vej
architecture

Egy üdülőház felújításában vett részt Aj Vej-vej

A kortárs művészet megkerülhetetlen aktivista művésze, Aj Vej-vej a Reddymade építész stúdióval együtt tervezett nem akármilyen bővítményt egy New York állambeli hétvégi házhoz. Izgalmas geometriai megoldások és minimalista vonalvezetés jellemzi a New York állambeli Salt Point településen található házat, mely most egy hatszögletű épületszárnnyal bővült. Az új, már-már önálló alkotásként