fbpx
Nyomj Entert

Menedzserek, designerek, gyertek! Elindult a MA•DE

Aki a művészet vagy a design területén alkot, pontosan tudja, mennyire nehéz a piacon érvényesülni. Saját márkát alapítani vagy éppen másokkal stúdióként összebútorozni mindig nagy vállalás, a kezdeti lelkesedést azonban sokszor letöri a valóság: bizonytalan stratégia, nehezen elérhető közönség, túl sok feladat egyszerre. Szerencsére a szcénában egyre több az olyan teoretikus és menedzser, akinek az a célja, hogy a tervezőknek nyújtson segítséget.

Sikersztorik mindig vannak, de az elmúlt évek legnagyobb tapasztalata mégis az, hogy a felek nem találkoznak hatékonyan, nem ismerik egymást, a művészek és tervezők gyakran nem értesülnek arról, hogy közel a segítség, vagy nem tudják, hol érhetnék el a szakembereket, az egyetemi berkeket és a nagy mentorprogramokat leszámítva. Nagy diskurzusokat követően ez hívta életre a MA•DE-et: ez egy olyan platform (egyelőre csak Facebook-csoportként), amely virtuális találkozási helyet biztosít a két oldal számára.

Az alapító Geiger Bianka, aki maga is designmenedzserként és teoretikusként dolgozik, emellett a HYPEANDHYPER szerzője.

“Már a MOME hallgatójaként szembeötlő volt számomra, hogy nagy szükség van ránk, hiszen rengeteg tehetséges tervező indul el saját útján, ám ehhez nehezen talál megfelelő társat. Nem egyszer fordult elő, hogy egy kötetlen beszélgetés során derült ki, ki mivel foglalkozik, amiből később aztán együttműködés is született –  szerettem volna, ha ez működhet rendezettebb formában, egyfajta nyilvános fórumként.”

Az érdem azonban nem csak az övé – Mayer Kitti (szintén a HYPEANDHYPER szerkesztőségi tagja) az elsők között volt, aki hidat képezett elmélet és gyakorlat között és a MA•DE startjában is nagy inspirációt jelentett.

„A legtöbb kis hazai designmárka mögött általában egy személy áll, a tervező, aki minden feladatot maga végez el: új kollekciót tervez, beszerzi a szükséges alapanyagokat, kapcsolatot tart alvállalkozókkal, s ő maga kezeli a márka socialmedia-felületeit is. Egy idő után megfogalmazódik bennük a felismerés, hogy jól jönne valaki, aki segít. Eddig nem volt egy egzakt csoport, ahol megtalálhatta a potenciális partnereket. A Biankával folytatott beszélgetések alkalmával többször felvetődött, hogy létre kellene hozni egy felületet.”

A legszebben talán Temesi Apol fogalmazta meg a kezdeményezés lényegét, aki tervezőként járult hozzá a csoporthoz:

“Az alma íze nem az almában van és nem is szájban, hanem a kettő találkozásában. A MA•DE kezdeményezés a hazai designélet alakítóinak összehangolásával egy régi vágyat valósít meg, a találkozás lehetőségét! Ismerjük meg egymást!”

Grafika: Tankó Eszter

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük