A köztéri installációk és játszóterek hatással vannak városi élményeinkre és gondolatainkra. Legfőbb funkciójuk, hogy közösségi interakcióra vagy játékra ösztönözzenek, emellett a városi szövet szerves részét is képezik önálló esztétikájukkal és térszervező erejükkel. De merjük-e használni ezeket a tárgyakat? Rá merjük-e tenni a táskánkat egy márványlapra, esetleg le merünk-e ülni egy arcot mintázó plasztikára, vagy mindez megmarad inkább érinthetetlen köztéri műalkotásonak? Urbanum sorozatunk legújabb kiadásában három példán keresztül a funkció, a konceptualitás és az esztétikum tengelyén vizsgáljuk az imaginatív köztéri installációk kérdéskörét.
Csizik Balázs, az Urbanum egyik alapítótagja Olivier Vadrot francia tervezővel, Antal István képzőművésszel és a Paradigma Ariadné építészeti stúdió csapatával beszélgetett.
Köztér és kommunikáció
Olivier Vadrot Conversations (Társalgások) elnevezésű projektje Párizs északkeleti részén, Roissy-en-France külvárosában valósult meg, első látásra egy köztéri szoborpark hatását kelti. Olivier geometriai szerkezetekre épülő szabadtéri játszótere interakcióra ösztönzi a gyerekeket, de konceptuális felépítésének és sajátos esztétikájának köszönhetően a felnőtteket is megszólítja.
„A köztéri alkotások használhatósága összetett kérdés. Jellegükből adódóan mindenki számára hozzáférhetők: kisgyerekes szülők, egy csapat tinédzser, egy magányos járókelő vagy akár egy gördeszkás is kapcsolatba kerülhet velük – minden szereplő különböző módon fogja azokat használni ” – emelte ki Olivier.
Érdekes kérdésként merül fel azonban, hogy milyen mértékben merjük birtokba venni a köztereket és hogyan használjuk azok egyes elemeit.
Olivier szerint „van valami közvetlenül »földies« egy köztérben: amikor megérkezünk, azonnal érezzük, hogy az befogad-e minket, vagy sem. Ez sokszor nagyon kevés tényezőtől függ. Vegyünk például egy olasz teret: természetes kőalapzat, egy kút a középpontban és egy lépcsősor a háttérben – térérzetünk minősége inkább a tér látványának befogadhatóságától függ, mint a funkciótól. Ha esztétikusnak érezzük, ami körülvesz minket, az nagyban növeli a komfortérzetünket, egy színpadi díszlethez hasonlóan.”
Egy tér tervezését nagyban meghatározzák a felhasználók különböző csoportjai is: ahol például vannak kisgyerekek, ott vannak felnőttek is. A Roissy-en-France területén helyet kapó játszótér egy iskola előtt található – a gyerekek itt találkoznak először, mielőtt bemennének az iskolába, és itt várják közösen szüleiket, mielőtt távoznának. Ahogy Olivier is kiemelte, „a tervezésnél a legfontosabb szempont az volt, hogy a felhasználók milyen módon teremtenek kapcsolatot és hogyan osztják meg a teret egymással. A projekt alapja a kommunikáció: csevegni egy lyukon keresztül valakivel, akit nem ismerünk, valakinek a fülébe suttogni vagy barátokkal körben állva beszélgetni – mindezt anélkül, hogy a felnőttek igazán részt vennének benne”.
Olivier konstruktivista alapformái és a felhasznált alapanyagok műtárgyakká alakítják a Conversations játszótér elemeit. „Archetipikus formákat választottam, melyek visszanyúlnak az emberiség által épített első konstrukciókhoz, civilizációktól függetlenül. Három különböző kőzettípust vettem alapul három különböző régióból: a kúp rózsaszín homokkőből, a trón szürke márványból, a társalgókör pedig lávakőből készült. Igyekeztem olyan szintre leegyszerűsíteni ezeket a formákat, hogy kultúrától és életkortól függetlenül mindenkit megszólítsanak. Az installáció színházi díszletként is működik, nagyon könnyen lehet egyszerű történeteket hozzá társítani” – részletezte Olivier.
Tárgy és koncepció közötti egyensúly
Antal István köztéri installációi közvetlenebb módon, szintén a városi műtárgyak (Aldo Rossi) fogalomköre mentén értelmezhetők, ugyanakkor használatra is ösztönöznek. „Hidegháborús játszóterei” olyan konstrukciók, melyek érzékenyebbé teszik a gyermekeket az őket körülvevő világra. A hidegháború alatt a játszóterek mind a kapitalista, mind a kommunista országokban igen népszerűek voltak – a pozitív jövő előképeiként tekintettek rájuk. Vajon a köztereknek, illetve konkrétan a játszótereknek van-e a puszta funkcionalitáson túli, ha tetszik, metaurbanisztikai karaktere? Szükséges-e, előnyös-e, ha egy használati tárgy ugyanakkor művészeti, társadalmi párbeszédet is kezdeményez?
„Talán a Social Design szellemiségén keresztül érvényesülnek leginkább a közterek, játszóterek fizikai értelemben vett használhatóságon túli funkciói, üzenetei. Ilyen esetben a tervezők a profitorientáltságot hátrébb helyezik a prioritásban, kísérletet tesznek egy átfogóbb tervezési koncepció megvalósítására. Ez többnyire abban mutatkozik meg, hogy előtérbe helyezik a marginalizálódott emberek és különböző felhasználói csoportok igényeit. Véleményem szerint a művészet közzététele során jó esetben a műtárgy tematikájában kommunikációt teremt az alkotó és befogadó között, így az alkotás kontextualizálódik azáltal, hogy elindít egy párbeszédet. Ha egy funkcionális tárgy feladata társadalmi, az adott témában történő diskurzus kialakítása, akkor igenis szükséges, hogy ennek a rendeltetésnek megfelelően működjön” – mondta el István
Hogyan szólítja meg egy ilyen, a képzőművészet és a funkcionális tárgyalkotás határán álló installáció a társadalom különböző rétegeit?
„A művészeti értelemben vett önkifejezés aktusában a művész indítja el a kommunikációt a célközönség irányába, és amennyiben ez relevánsnak mutatkozik az aktuális társadalmi kérdéskörben, szélesebb korosztály számára is értelmezhetővé válhat. A játékokon keresztül bevonhatjuk a következő generációt a diskurzusba, ezáltal a társadalomba is. A felnőttek már átestek ezen a beavatási folyamaton, viszont a játék érvénye nem szűnik meg számukra, mivel ugyanazok a mechanizmusok egész életük során szerepet kapnak.
Következésképpen a társadalommal kapcsolatos kérdésekre reflektáló játszótér könnyen értelmezhetővé válik az embereknek. A tervezési folyamat során a legnagyobb kihívás az egyensúlyt megtalálni a műtárgy megvalósítása és annak koncepciója között. Szerencsére előbb vagy utóbb mindig van megoldás”– tette hozzá.
István installációi ugyanúgy elképzelhetők és installálhatók egy művészeti vásáron vagy egy kiállításon, mint egy köztéren – lényegében bárhol párbeszédet indítanak el és aktivizálnak, szellemi és fizikai értelemben is.
„Az általam készített installációk a játékélmény mellett gyakran fizikai kihívást is jelentenek használójuknak, így azokat fokozott óvatossággal közelítik meg az emberek, de az elmúlt három év alatt egyetlen baleset sem történt a szobrok használatból eredően. Ezeknek a konstrukcióknak fontos tulajdonsága, hogy élményszerű használatukat el kell sajátítani, ezért az érdeklődők automatikusan az installációk rendeltetésszerű alkalmazására koncentrálnak” – emelte ki.
Nyomot hagyni
Az arc, a medence, két torony és egy rom – Kreatív városi beavatkozások a Haszkovón címmel a Paradigma Ariadné által a veszprémi Haszkovó lakótelepre tervezett köztéri projekt kapcsán is megkérdeztük a projekt kurátor-társépítészcsapatát. Az öt tárgyat öt különböző nemzetközi építész és iroda tervezte az „Artifact”-es felhívásukra. A tárgyak eredetileg nem állandó jellegű használatra, hanem ideiglenesen, egy kiállítás idejére készültek, ennek ellenére a mai napig léteznek, a városi tér részévé váltak.
A tervezőcsapat így írja le a koncepciót:
„A kiállítás egyik legjelentősebb referenciája Aldo Rossi olasz építész A város építészete (L’architettura della cittá) című könyvének egyik központi fogalma: a »városi műtárgy«. (Olaszul »fatto urbano«, az angol változatban »urban artifact«. Ugyan magyarul félrevezető lenne így fordítanunk, de az olasz »fatto«-ban a »tény« is felbukkan jelentésként. A következőkben a magyar fordítás szóhasználatát követjük, de hangsúlyozzuk, hogy a városi műtárgy jelentése tágabb a szó hagyományos, képzőművészeti alkotásként értett jelentésénél, melytől a szövegben megkülönböztetjük – az URBANUM megjegyzése.)
A városi műtárgy állandósága formája vagy morfológiája, és ettől függetlenül, funkcionálisan bármi lehet, bármivé alakulhat (zsinagógából bútorraktár, abból könyvtár, abból vívóterem…). A történelmi város tele van ilyen műtárgyakkal és referenciákkal, míg a modern lakótelepeken kevés van, vagy hiányzik ez a városi, időbeli és igazából mentális réteg. Arra tettünk kísérletet, hogy ilyen új műtárgyakat hozzunk létre – tervezetten, szándékosan. A mi városi műtárgyaink pont azzal a céllal jöttek létre, hogy rétegek tudjanak rájuk rakódni, emberek tudjanak hozzájuk kötődni, események történjenek mellettük, mindegyik egy pont legyen a telepen, ami referencia, hivatkozzanak rá és beszéljenek róla, szerepeljen képeken, vigyázzanak rá és rongálják meg. Ezért azt gondolom, hogy mindenki könnyen talál rajta valamit: a gyerekek leülnek rá, bele- és felmásznak, a kamaszok ott cigiznek és smárolnak, a felnőttek ott találkoznak, onnan indulnak, esetleg körbesétálják az útvonalat babakocsival, vagy meghallgatják a projekthez tartozó tárlatvezetést online.”
A kiállítás elemeit nevezhetjük köztéri installációknak, a képzőművészet és építőművészet határterületén levitáló szobroknak, de akár játszótéri játékoknak is. A Paradigma Ariadné csapata szerint: „az összes tárgy elsődlegesen építészeti, sőt építészettörténeti vagy még inkább építészetelméleti referencia. Érdekes megélni azt, hogy ilyen fogalmakat ki lehet bontani és le lehet hozni a földre, hogy ezeket többrétegűen lehet kommunikálni és diskurzussá tenni. Szintén érdekes megtapasztalni mind a tervezői, mind a megrendelői, közösségi és gyártói percepciókat is.” Éppen ez az interdiszciplináris diskurzus teszi a projektet többdimenzióssá, igazán ikonikussá, a Haszkovót formáló erővé – innen tekintve kifejezetten érdekes a projekt mulandósága, az, hogy nem az öröklétnek lett tervezve, miközben már rövid életútja alatt is nyomot hagyott és diskurzust indított.
Conversations játszótér fotói: Graziella Antonini
Haszkovó projekt fotói: Danyi Balázs
Cikksorozatunkban az Urbanum alapítói és a kezdeményezésben részt vevő szakemberek szólalnak meg a várost érintő és alakító témakörökben interjúk, esettanulmányok vagy rövid vélemények formájában.
Urbanum | Web | Facebook | Instagram
Olivier Vadrot | Web | Instagram
Antal István | Web | Instagram
Paradigma Ariadné | Web | Facebook | Instagram
SOC/MOD 2. rész | Információs Kutatóintézet, Kijev
Csak semmi sallang | Balatonic
