Mikroplasztikmenü | Sweet Sneak Studio

Mikroplasztikmenü | Sweet Sneak Studio

Bevásárlószatyorba csomagolt sushi, sör habszivacsbuborékkal vagy összegyűrt kávéspohár-műanyagfedő szardínia helyett. A dán Sweet Sneak food design stúdió és Morten Bentzon fotóművész nem éppen étvágygerjesztő fotósorozata a műanyagszennyezésre hívja fel a figyelmet.

Az utóbbi időben egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a műanyagkrízis korában élünk. Bár ijesztően hangzik, de a mikroműanyagok körülvesznek minket, szinte kikerülhetetlenné váltak az élet minden területén: bekerülnek a természetes ökoszisztémákba, vizekbe, óceánokba és a táplálékunkba is egyaránt.

De mi is az a mikroműanyag, vagy más néven mikroplasztik? Köztudott tény, hogy a műanyag biológiai úton nem bomlik le, de a környezeti hatások felaprózzák, egyre kisebb és kisebb részekre esik szét – ezeket az apró, öt milliméternél is kisebb műanyag szálakat, darabkákat hívjuk mikroműanyagnak.

A Sweet Sneak Studio nyolc fotón keresztül mutatja be azt, ahogy a mindennapokban használt műanyagaink visszaépülnek az élelmiszerláncba, felhívva a figyelmet arra is, hogy ez a probléma nem csak a tengeri élővilág esetében érhető tetten. „A mikroplasztik-darabkák egészen az élelmiszerlánc tetejéig utat törnek maguknak, majd végül a tányérjainkra kerülnek” – mondta el a stúdió. A nyolc fotó nyolc olyan ételt ábrázol, amely nagyobb valószínűséggel tartalmazhat mikroműanyagokat.

A mikroműanyagok hatása egészségünkre és az emberi szervezetre még nem teljesen tisztázott, de mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a műanyaghulladék károsítja a környezetünket. A legelső lépés, amit megtehetünk, hogy igyekszünk csökkenteni használatukat a mindennapokban.

A Sweet Sneak Studio portfóliójában egyébként gyönyörű gasztrofotókat fedezhettek fel; ha nektek is tetszett mikroplasztik projektjük, akkor ajánljuk még figyelmetekbe a The Waste Series és a The Waste Series #2 fotósorozataikat, amelyek fókuszában szintén a műanyagszennyezés áll.

Koncepció, Art Direction: Sweet Sneak Studio
Fotók: Morten Bentzon

Forrás: Dezeen

Sweet Sneak Studio | Web | Facebook | Instagram
Morten Bentzon | Instagram

továbbiak
Korszerű és antik városarculat | Kadaň, Csehország
east

Korszerű és antik városarculat | Kadaň, Csehország

Újabb városarculati pályázatot vitt sikerre a CZECHDESIGN csapata. Az észak-csehországi Kadaň település a Colmo designstúdiójóvoltából büszkélkedhet új arculattal, melyet legjobban a következőképp írhatunk le: hagyományok tisztelete, modern köntösben. A német határ közelében található Kadaň [https://kadan.eu/] számtalan érdekességet tartogat az ide érkezőknek, nem véletlenül választották meg 2010-ben Csehország-Morvaország legszebb
Cseh design a Costa Rica-i dzsungelben_02 | Art Villa
architecture

Cseh design a Costa Rica-i dzsungelben_02 | Art Villa

Brazília brutalista építészetét idézi a Formafatal építésziroda által tervezett betonvilla. Cseh design a Costa Rica-i dzsungelben, második rész. A Formafatal [http://www.formafatal.cz] építésziroda igazán magára talált a Costa Rica-i dzsungelben. A nemrég általunk is bemutatott Atelier Villa [https://hypeandhyper.com/cseh-design-a-costa-rica-i-dzsungelben-atelier-villa/] megtervezése után felavatták az Art Villas Resort
HIGHLIGHTS | Valótlan valóság
design

HIGHLIGHTS | Valótlan valóság

Míg korábban rikkancsok, cégérek, ízlésesen megkomponált kirakatok, frappáns szövegezésű újsághirdetések szolgálták az eladásra kínált termékek népszerűsítését, addig napjainkban már hatalmas homlokzatokat borító molinók és interakcióra késztető reklámplakátok üzenik nekünk: „erre van szükséged.” De nekünk ez sem elég. A technológiai fejlődésnek és a marketingesek leleményességének köszönhetően olyan illúzióba csöppenhetünk, amelyet sokszor