Mézből készült mítosz és történelem

Mézből készült mítosz és történelem

Tomáš Libertíny szlovák művész arról ismert, hogy mítoszokra és történelemre utaló, mézből készült szobrokat készít. A Rotterdamban élő művész a legújabb munkájához az Újszövetségből merített ihletet.

Az emberi koponyára emlékeztető szobrok az „áldozat” és a „szolgáló élet” témáját járják körül a szeretet összefüggésében. Tavasszal három különböző méhkaptár dolgozott a szobrok létrehozásán, amelyeket egy régi temető körüli növényekből származó friss nektárral töltöttek fel.

Tomáš Libertíny Memento Vivere című kollekciójának egyik alkotását Caravaggio híres festménye, a Salomé Keresztelő Szent János fejével című alkotása ihlette. Az eredmény egy emberi koponyára emlékeztető, „méhek által készített” darab, amely egy falra erősített arany tálcán pihen. A történet spirituális dimenziójának fokozása érdekében a művész vörös pigmentet adott a kaptárhoz, miközben a méhek a fejet építették. Az alkotáson a koponya élettelen tárgyból az új élet szimbólumává alakul át.

A kollekciójában szerepel egy fényes sárga emberi koponya is, amely egy fényvisszaverő tálcán van és falra szerelhető, illetve egy rózsaszínű fej, amely úgy néz ki, mintha egy antik kenyérlapátból nőne ki, és a „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” mondásra utal.

Forrás: designboom.com

továbbiak
A nyár legforróbb fesztiváljai | Top 5
lifestyle

A nyár legforróbb fesztiváljai | Top 5

Úgy érzed, hogy minden fesztivált kimaxoltál már az országban? Esetleg kifejezetten az elektronikus zene egy szubzsánere vonz, vagy csak egy alternatívabb közeg? Elhoztunk neked öt fesztivált, amikben biztosan nem fogsz csalódni. Ráadásul úgy válogattuk össze őket, hogy akár mindegyiken részt vehetsz! Alkotótábor | 07.05–09. 20 éves az Alkotótábor! Azaz
150 év alatt Budapest körül Vékás Magdolnával
lifestyle

150 év alatt Budapest körül Vékás Magdolnával

Emberek, szavak, épületek, történetek és hangulatok – ebből, illetve még sok minden másból jött létre az elmúlt 150 év során az a Budapest, amit ma ismerünk. Az évforduló kapcsán olyan embereket kérdezünk Budapest múltjáról, jövőjéről, és az ő személyes, fővároshoz fűződő kapcsolatukról, akik ezer (de legalábbis százötven) szállal kötődnek hozzá. Vékás
Monarchia: elavult államforma vagy a demokrácia győzelme?
strategy

Monarchia: elavult államforma vagy a demokrácia győzelme?

III. Károly brit uralkodó pár héttel ezelőtti megkoronázását óriási figyelem övezte világszerte. Sokan a történelmi tradíció XXI. századi fennállását ünnepelték, míg mások kritikusan szemlélték az eseményeket. A brit királyi családra irányuló reflektorfény újabb hulláma ismét behúzta a közbeszédbe a monarchia kérdéskörét: milyen érvek szólnak a királyi családok ellen vagy mellett