Moholy Formatervezési Ösztöndíj X HYPE | Mayer Kitti

Moholy Formatervezési Ösztöndíj X HYPE | Mayer Kitti

2019-ben nyolc fiatal tervező, illetve designteoretikus vehetett részt a féléves Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjprogramban, amelyet a Magyar Formatervezési Tanács kezel, finanszírozásában pedig a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az Emberi Erőforrások Minisztériuma vesz részt. Az ösztöndíj során a pályázók megvalósíthatták önállóan kialakított, illetve gyártói együttműködéssel kidolgozott szakmai programjaikat. Tudjatok meg róluk még többet itt, a HYPEANDHYPEREN. Mayer KittiA Design Center. A hazai design intézményrendszere 1975 és 1991 között.


A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az ösztöndíjasok munkáit bemutató, március végére tervezett kiállítás sajnos elmaradt. Ezt az eseményt valamelyest pótolva, a már megjelent nívós katalógust pedig kicsit kiegészítve, „élőbbé téve” nyolc héten át mutatjuk be nektek őket és pályamunkáikat.


Mayer Kitti 2013-ban diplomázott designteoretikusként a MOME Designelmélet szakán. Szakdolgozatában a műanyag tárgykultúrával foglalkozott, amit nagyon élvezett, éppen ezért az Iparművészeti- vagy a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban szeretett volna elhelyezkedni – de nem így történt. Az élet teljesen másfelé sodorta: a Design Terminálban kezdett dolgozni, ahol nagyon sokat tanult, de a szakírás, a kutatómunka háttérbe szorult. A Terminálnak köszönhetően viszont rengeteg tapasztalatot szerzett. Három éven keresztül az Ajándék Terminál karácsonyi designvásár szervezésében is részt vett, ahol számos hazai tervezővel került kapcsolatba. Időközben persze jelentek meg kritikái művészeti lapokban (pl. Műértő, Artmagazin) és online magazinokban (pl. Artportal), sokszor azonban ezekre jutott a legkevesebb ideje. A Design Terminálból kicsivel több mint három év után jött el, ma már szabadúszóként dolgozik. Az Ajándék Terminál projekt továbbra is megmaradt számára (csak már nem a Design Terminál, hanem a HybridArt Management szervezésében), mellette pedig három évig a Design Hét Budapest projektmenedzserként dolgozott.

„Rengeteg szuper téma van, ami még feldolgozásra vár”

Kitti mindig nyomon követte a Moholy Ösztöndíj alakulását, az utóbbi pár évben mindegyik beszámoló kiállításon ott volt, és – Novák Piroskával közösen – többször írt is róla. De az valahogy mindig elkerülte a figyelmét, hogy erre az ösztöndíjra nemcsak tervezők pályázhatnak, hanem akár elméleti kutatással is lehet jelentkezni. Fontos és meghatározó témával szeretett volna pályázni, de tudta, hogy abba egyedül talán beletörne a bicskája, ezért Szőnyeg-Szegvári Eszter muzeológust, egykori szaktársát is bevonta a kutatómunkába.

Fotók: Liszkay Lilla

„A MOME-s évek egyik meghatározó figurája volt számunkra Pohárnok Mihály (az ő nevéhez köthető a híres Házgyári Konyhaprogram elindítása is), a Design Center egykori vezetője. Mihály tavaly ünnepelte 80. születésnapját, a kerek évforduló alkalmából kézenfekvőnek tűnt, hogy az ő szakmai életútját dolgozom majd fel. Mihály ezt nem szerette volna – ő annál sokkal szerényebb figura, nem szereti a reflektorfényt. Így aztán az ő és Mélyi József művészettörténész tanácsára a Design Centerre kezdtem fókuszálni. A szakirodalomban viszonylag kevés szó esett a Design Centerről, ezért úgy gondoltam, belevágok a történet feldolgozásába” – mondta el Kitti.

Az ösztöndíjprogram féléve során az egyik legfontosabb tanácsot Kitti szerint Hosszú Gergelytől (Co&Co) kapta, aki azt mondta, fontos, hogy ennek a kutatásnak az izgalmas oldalát mutassa meg, hogy „szexi legyen”. És valóban, rengeteg múlik a tálaláson. Nem véletlenül döntött úgy, hogy a kiadványt a de_form stúdióval tervezteti – tudta, hogy hasonló progresszív arculatot adnak majd ennek az anyagnak, mint amilyen anno a Zsótér László által tervezett Design Center-arculat is volt.

A designteoretikus elmondta, az eltelt hat hónap tulajdonképpen a nulladik lépése volt annak, hogy megismerje a Design Center történetét és felvázolja az intézmény tevékenységét – csak a jéghegy csúcsa, és ezt már a legelején látta. „Az ösztöndíjbizottság tagjai is jelentős, feltárandó témakörnek tartották, a konzultációk alkalmával nagyban segítették a munkámat, és a téma további kutatására ösztönöztek. Designteoretikusoknak és designmenedzsereknek egyaránt ajánlom a Moholy Ösztöndíjat, mert a mi szakmánkban efféle pályázási lehetőségből igencsak kevés van. Ráadásul rengeteg szuper téma van, ami még feldolgozásra vár, és amit nem volna szabad veszni hagynunk” – jegyezte meg Kitti.

A pályamunkaA Design Center. A hazai design intézményrendszere 1975 és 1991 között

A hazai formatervezés története elválaszthatatlan a Design Center történetétől, mely az 1977-1991 közötti években működött. Az intézmény a maga korában felbecsülhetetlen mértékű jelentőséggel bírt mind a közvélemény formálása, mind a tervezők hazai és nemzetközi szakmai érdekképviselete terén – ennek ellenére napjainkig nem készült olyan mű, amely a Design Center tevékenységét, valamint társadalmi és gazdasági jelentőségét vizsgálta volna.

„Én is ezért döntöttem úgy, hogy a Design Center történetével szeretnék foglalkozni, mert a hazai designtörténet szempontjából meghatározó intézményként beszélhetünk róla, de eddig viszonylag kevés tanulmányban fordult elő. Ráadásul minket az intézmény egykori vezetője, maga Pohárnok Mihály vezetett be a Design Center történetébe – egy ilyen jellegű kutatás esetében pedig az elsődleges források és az akkori szereplők személyes történetei, visszaemlékezései igazi kincsnek számítanak” – jegyezte meg Kitti.

Korabeli kiadványok, az egykori munkatársakkal készített interjúk, valamint a Design Center utódintézményeinek archívumaiban történt kutatásainak eredménye egy olyan tanulmány lett, mely átfogó képet alkot az intézmény korabeli tevékenységéről – a tervezői adatbázisok létrehozásától a kiállítások és konferenciák szervezéséig, oktatási programokig, kiadványokig, illetve az olyan, napjainkban már elképzelhetetlen népszerűségnek örvendő kezdeményezésekig, mint a „Tervezzünk tárgyakat!” pályázat.

A Design Center célja az volt, hogy a kulturális szféra és a gazdasági döntéshozók között egyfajta hidat képezzen, hogy összekapcsolja a tervezőket a gyártókkal. Az egyik ilyen sikeres együttműködésről Kitti már korábban beszámolt a HYPEANHYPER magazin olvasóinak, a Gollob József tervezte Safari hőpalack története kapcsán. A Design Center meglehetősen szerteágazó tevékenységéről pedig egy másik, hamarosan megjelenő HYPE-anyagban hosszabban is mesél majd.

továbbiak
Ginger Sprite
branding

Ginger Sprite

Még ha ezek Keletre nem is jutnak el hamar, a nagy üdítőital-gyártók időről időre mindenféle változatokkal próbálkoznak, mert a fogyasztók bizony nem csak a cukortartalom folyamatos csökkentését várják el, hanem mindemellett szeretnének kipróbálni minél több érdekes ízt, különleges párosítást. Az amerikai fogyasztók életébe így jött el a gyömbéres Sprite. „Kérek
Az Eltűnt Híd
digitális

Az Eltűnt Híd

Időutazás Budapest városi terein. Az Eltűnt Híd történelmi játék a II. világháború előtti időszak rekonstruálásával megmutatja, hogyan változott Budapest 1899-től 2019-ig. A játék központi és figyelemre méltó eleme a részleteiben pontosan és hitelesen kidolgozott Erzsébet híd, egykori formájában. Mutatjuk! A Hungária, a Nagykörút és a Kiskörút egyértelműen megjelöli Budapest városának
Női alakok Alja Horvat illusztrációiban
east

Női alakok Alja Horvat illusztrációiban

Női alakok, élénk színvilágú mintákkal, növényekkel keveredve, nosztalgikus hangulatú képeken. A szlovéniai származású Alja Horvat illusztrációit a ’60-as, ’70-es és ’80-as évek divat és zenei világa, illetve a természet iránti szeretet inspirálja. Alja Horvat gyerekkora óta rajong a művészetért és a rajzolásért, de csak 2017 óta kezdett el vele komolyabban