Művészpáros | Csaba Zita és Polgárdi Ákos

Művészpáros | Csaba Zita és Polgárdi Ákos

Történetük egy hajnalig tartó sörözős-beszélgetős estével indult a Fekete Kutyában. Hogy ki udvarolt először kinek? Már mindegy, mert lett közös iroda, közös lakás, közösen tervezett könyvespolc és nemrég egy csodás közös gyermek is, Soma. Csaba Zita építésszel és Polgárdi Ákos tervezőgrafikussal beszélgettünk.

//TALÁLKOZÁS//

Zita: A 81fontban találkoztunk először. Ákos szabadúszóként bérelt Szendrő Petiéktől egy helyet, én pedig itt dolgoztam friss diplomásként fél évet. Nekem Ákos az első perctől nagyon tetszett, de nem gondoltam, hogy bármi is lehetne belőle. Aztán egyszer munka után beültünk a Fekete Kutyába sörözni, és hajnalig beszélgettünk. Azt hiszem, ott kezdődött minden, mert utána már nem tudtam kiverni a fejemből.

Ákos: Pontosabban úgy lett belőle barátság és szerelem, hogy Zita elkezdett nekem udvarolni, én pedig idővel beadtam a derekam.

//ALKOTÁS//

Zita: Eleinte külön dolgoztunk – én több építész stúdiót is megjártam, Ákos pedig bérelt magának helyet egy kisebb irodában. Aztán három éve örököltem egy lakást, ahova akkor még nem akartunk beköltözni, így inkább kialakítottunk benne egy 10 fős coworking-irodát. Ekkorra már én is szabadúszó lettem, szóval megint egy helyen kezdtünk el dolgozni, viszont direkt külön helyiségben, a lakás két legtávolabbi pontján foglaltunk magunknak asztalt.

Közös fizetős munkánk még nem volt, közös projekt viszont igen: a lakásunk, amit a lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk mindig a legjobban berendezni. Kedvencem például a könyvespolc, amit az összeköltözésünkkor együtt terveztünk és szereltünk össze, még az előző helyen. Szerencsére a mostani lakásnak is pont akkora a belmagassága, így szinte gond nélkül át tudtuk hozni. Csak a kicsavarozással gyűlt meg a bajunk, anno túl jól rögzítettük.

Ákos: Igazából nincs sok közös munkánk, de ki szoktuk kérni egymás véleményét futó projektjeinkről, néha be is segítünk egymásnak. Zita megépült munkáit például mindig én fotózom. Amikor pedig kiderült, hogy babát várunk, a Zita által is említett közös irodát lakássá alakítottuk, úgyhogy a grafikus és építész barátainkból álló coworking-csapat átköltözött az V. kerületbe, és jelenleg ha nem otthon dolgozom, akkor én is ott.

//INSPIRÁCIÓ//

Zita: Ákos nemcsak a tervezésben nagyon jó, hanem az ügyfelekkel is ügyesen kommunikál. Meggyőzően, határozottan tudja előadni elképzeléseit, így általában mindenki elfogadja, hogy szakmai kérdésekben ő a kompetens. Szeretem benne ezt a magabiztosságot és kicsit irigylem is, mert nekem ez nem az erősségem.

Ákos: Én hadilábon állok az „inspiráció” kifejezéssel, de nagyon szeretem nézni, amikor Zita dolgozik és teljesen elmerül a tervezésben. Ehhez hasonló flow-t csak a Heroes III képes előcsalogatni belőle. Egyébként is csodálom és irigylem egy kicsit a jó építészeket, és Zita nagyon jó építész!

//ELISMERÉS VAGY KRITIKA//

Zita: Mindig megmutatjuk egymásnak azt, amin dolgozunk. Kikérjük a másik véleményét, és meg is mondjuk őszintén, hogy mit gondolunk.

Ákos: Elég tapintatlan vagyok, a szó legjobb értelmében.

//(KÖZÖS) ÁLOM//

Zita: Egy szép család és sok közös síelés.

Ákos: A szakmai álmom egy mini-Snøhetta, vagyis egy multi-diszciplináris tervezőiroda létrehozása, ami ugyanúgy el tud vállalni egy középülettervezési, mint egy bankjegytervezési megbízást. Ezzel együtt, ha 30 év múlva ugyanennyire szeretjük egymást és a munkánkat, de nem lesz közös irodánk, akkor is meg leszek elégedve.

//KEDVENC SZTORI//

Zita: Anyukám bába és az ő segítségével Soma otthon született, így a lakásunk nyugalmában élhettük át érkezésének nehézségeit és örömét.

Ákos: Eddigi életem legnagyobb élménye volt Soma születése.

//Csaba Zita//

Csaba Zita építészmérnök a BME építészkarán végzett 2014-ben, diplomamunkájával elnyerte a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építészek Szövetsége diplomadíjat, illetve a Média Építészeti Díj közönségdíját is. 2016-2018-ig az Építész Mester Egylet Mesteriskola XXIV. ciklusát végezte. Friss diplomásként több építészirodában megfordult, már ekkoriban is gyakran belsőépítészeti munkákon dolgozott. Később szabadúszóként is jellemzően ilyen megkereséseket kapott. Fő profilja a lakások tervezése. Jellemzően egyedül dolgozik, de egy-egy projektre társult már másokkal is, például a FLO építészeivel.

Behance | Instagram

//Polgárdi Ákos//

Polgárdi Ákos tervezőgrafikus Balatonfüreden nőtt fel, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán diplomázott filozófusként, de megfordult a CEU filozófiadoktori-képzésén és a KREA tervezőgrafika szakán is. 2013 óta szabadúszó tervezőgrafikus; elsősorban arculati, kiadványtervezési, információsrendszer-tervezési és mindenféle tipográfiai feladatok foglalkoztatják. Szabadúszó tevékenysége mellett társtervezőként jegyez néhány köztéri installációt, emlékművet, tanít a METU Tipográfus Szakirányú Továbbképzésén, és alapító tagja a SUBMACHINE grafikai kollektívának.

Web | Facebook | Instagram

Fotók: Födémesi Csaba


Művészpáros cikksorozatunkban szívünknek kedves, általunk nagyra becsült művészpárokat – házaspárokat, illetve alkotópárosokat – kérdezünk mindig ugyanarról a hat témáról.

továbbiak
Praktikus társ a hidratálásban: a világ első Origami palackja
egyéb

Praktikus társ a hidratálásban: a világ első Origami palackja

Akkorára hajtható össze, mint egy pénztárca, kicsomagolva viszont 7,5 deci folyadék tárolható benne, és számtalan környezetbarát jellemzőjét még nem is említettük. A DiFOLD Origami palackja alternatíva a mindennapokban. Sokan már rég lecserélték az eldobható műanyagpalackokat szintén műanyag, de újratölthető, esetleg fémből készült designerkulacsra. Mindkettő környezettudatosabb megoldás, mint az egyszer
Szczecin mozaikalkotásokon keresztül
east

Szczecin mozaikalkotásokon keresztül

KOZMOSZ, SZERELEM és HÁTSÓ UDVAR, avagy egyre több mozaikalkotás lepi el Szczecin elhanyagolt bérházainak vagy egyéb épületeinek falait, szebbé téve a városképet. A cél az ott lakók bevonása, a közösségépítés és kapcsolatteremtés a művészet eszközével. Szczecin városa Lengyelország északnyugati részén, a német határnál helyezkedik el. A második világháború előtt még
Az egykori téglagyár szelleme, kortárs otthonban | architekti BKPŠ
architecture

Az egykori téglagyár szelleme, kortárs otthonban | architekti BKPŠ

Csodás hétvégi házat tervezett a pozsonyi székhelyű architekti BKPŠ [https://bkps.sk/] építésziroda. A rusztikus, minimalista épület falai között modern otthon született, mely ugyanakkor a hagyományokról sem feledkezik meg. A nyugat-szlovákiai Csejte községben tette le névjegyét a Martin Kusý és Pavol Paňák által alapított architekti BKPŠ [https://bkps.sk/]. A